Május 29-én tartották Shakespeare Lear királyának bemutatóját Zsámbéki Gábor rendezésében a Katona József Színházban. A darab Cordeliájával, a most végzős Tóth Zsófival beszélgetett tartalmi partnerünk, a Pótszékfoglaló.

A teljes interjú ITT érhető el.

A mellőzöttségről,  kisemmizettségről mi villan be elsőre neked?

Szerintem mindenkinek  az életében lehet olyan periódus, amikor így érzi magát. Az egyetemfoglalás, a vírushelyzet kapcsán valamennyire mi is így éreztük, érezzük magunkat. Szerencsére ennyire szélsőséges helyzetben még nem voltam, de minden ilyen szituáció arra sarkall, hogy gyakorold, hogyan tudsz kiállni magadért!

…és amikor te magad kerültél ilyen mellőzött, kisemmizett helyzetbe, azt az akadályt hogy vetted?

Nem vagyok  konfrontatív alkat, ami egyfelől persze jó, mert hamar megtalálom a közös hangot a másikkal, másfelől viszont rossz, mert nagyon sokáig nyelek, emésztem magam, és mindig azt érzem az ilyen helyzetek után, hogy „meg kellett volna mondanom!” Ki kellett volna állnom magamért, mert hát nagyon meg tudom mondani a tutit az adott szituáció után a többieknek, amire ők is mindig azt mondják: igazad van! De amikor ott vagyok a szituációban, nem merek megszólalni…- ezt gyakorlom folyamatosan. Az egyetemfoglalás ennek  jó terepe volt, persze ott azért egy közösségről volt szó, egységben az erő.

…de a közösség sem feltétlenül homogén massza, hanem egyének összessége.

Igen, persze, abszolút! – de mégsem vagyok  vezető alkat, inkább egy szupercsapat játékosa!

Akkor most neked a Lear Cordeliája  igazán jó terep ehhez a gyakorláshoz, nem?

Az biztos, itt most aztán lehet gyakorolni! Gyakorolni, hogy hogyan is lehet ezt a magamért, magunkért kiállást jól csinálni…

…és hogyan lehet?

Egyfolytában keresem… Mert annyira sokrétű, bonyolult, hiszen játszom az első felvonásban, aztán legközelebb csak a negyedikben – a néző talán már el is felejt, mert bár sokat beszélnek rólam, de mégsem vagyok ott jelen. Folyamatosan kutatnom kell ezt a karaktert, hisz ez az egész dráma annyira abszurd, talán csak Cordelia és Kent viselkedik „normálisan” és mindenki más abnormálisan. Az életben is hányszor érezhetjük így magunkat, nem…?! Ő csak kimondja őszintén az „igazat”, de valójában még mindig keresem, hogy ezt az igazságot milyen aspektusból, aspektusokból lehet megfogalmazni. Mennyire „pimaszság” ez ennek a lánynak a részéről vagy mennyire nem, hogyan csapódik le egyáltalán ez az egész helyzet benne?

Jogos, hisz manapság a pimaszságot szeretjük őszinteségnek hinni, illetve az őszinteséget pimaszságnak gondolni…

Igen, épp ezért is: hogyan, mennyire „szaladnak” csak úgy ki ezek Cordelia száján? Szüntelenül keresi a maga helyét ebben az egész szituációban. Véget nem érő kérdés ez: tulajdonképpen mivel is nyerjük a legtöbbet?

…és mivel lehet?

A próbákon Gábor (Zsámbéki Gábor – a szerk.) mindig egy újabb észrevétellel, gondolattal árnyalja, gazdagítja ezt a dilemmát, ezért egyre inkább azt gondolom, hogy az összes lehetséges utat ki kell próbálni!

Tényleg, számodra milyen Zsámbéki Gáborral dolgozni?

A Ha elmúlik öt évben dolgoztunk először együtt, már akkor is sokat tanultam tőle, bár akkor még  nem feltétlenül  értettem minden gondolatát. Azt hallottam a tanítványaitól, hogy neki van egy külön nyelvezete, amire aztán rá lehet kapni! Csupán idő kérdése, amíg megszokod. Még most sem mondom, hogy mindig tökéletesen értem, de most már azért közelítek hozzá, úgy gondolom. Azért nagyon be tudok feszülni  előtte, hisz az egész egyénisége tekintélyt teremt maga körül, Gábor egy igazi két lábon járó lexikon.

Tekintély, de nem tekintélyt parancsoló, nem?

Persze hogy nem az! Ezt a gátat te szabod magadnak – és neked is kell lerombolnod -, mert ő igazából azt akarja, hogy felszabadulj és a legjobb formádat hozd.

A lelke mélyén Cordelia is a legjobb formáját akarja hozni, nem?

Az egészen biztos! A negyedik felvonásban mégis ő „fut” vissza az apjához, mert a szemet szemért elve helyett inkább azt vallja, hogy mindenkinek jár még egy második esély. Ha évek múlva találkozol valakivel, az mindig furcsa, még ha ismered is már  jól, mert nem tudod, hogy mit várj a találkozástól. Pláne akkor, ha azt hallod, hogy virágokat tesz a hajába koronának, és a földet eszi… Akkor az azért még durvább… Nem is tudod, tudhatod, hogy az a valaki még egyáltalán ugyanaz-e még,  vajon tényleg őt fogod-e viszontlátni…? Ez azért nagyon kemény!

…ha már találkozás: a jövő évadtól kezdve minden nap találkozni fogsz a Katona színpadával, hiszen ideszerződsz – ez a fajta találkozás most számodra mit jelent?

Amikor ezt megtudtam – bár már több darabban próbálhattam itt, és beugró is voltam már a Katonában -, akkor azt éreztem: „Ez az!” Főleg úgy,  hogy negyedéves vagy, amikor beüt a Covid és az egész dolog az egyetemmel, és te a társaiddal azon töprengsz, vajon melyik színház lesz az, amelyik azzal fog foglalkozni, hogy melyik egyetemistát hívja meg, mikor a színészeit alig tudja kifizetni? Tavaly nagyon is lehetett érezni az osztályban ezt a „mi lesz most velünk?” hangulatot. És amikor ennyi képlékeny dolog között legalább egy valami biztos lesz, az legalább egy kis fény a bizonytalanság alagútjában.

Szerinted, szerintetek mi lesz most a FreeSZFE Egyesület jövője?

Egy biztos, ha felkészültünk a legrosszabb szcenárióra is, aminek alig egy százaléknyi esélyt adtunk, az mindig bekövetkezett. És mindezekhez az, ahogyan ez az egész most összejönni, egybeállni látszik, az valami csodálatos! Nagyon örülök, hogy a FreeSZFE-hez tartozhatom, hogy ezt az egészet megtapasztalhattam, mert ez egy nagyon jó közösség! Nagyon fárasztó persze ez a demokratikus “működgetés”, kifolyik az agyad egy-egy zoom végére, de az, hogy a diák-tanár vélemények ugyanannyi jelentőséggel bírnak, hogy valaki Ascher Tamással folytat le egy értelmes érvpárbajt –, hogy mindeközben persze tiszteled, és a tanárod – az valahol valami egészen király dolog! Most hirtelen rengeteg dolgom lett, így most én is kimaradtam néhány zoomból, de próbálok azért képben lenni, amennyire lehet, informálódni és kérdezni. Nagyon remélem, hogy nem fogják még jobban ellehetetleníteni a működését! – mint ahogy eddig tették.

Jól érezni, hogy a Lear és az SZFE helyzete közt nem is egy búvópatakszerű párhuzam is akad?

Vannak párhuzamok. „természeti csapások, fékezhetetlen erdőtüzek, súlyos áradások, forróság, földrengések és pusztító járványok…” – Bezerédi Zolinak van egy ilyen mondata, ami szinte kísérteties épp mostanság. Kivéve a forróságot, ugye, mert elég rossz az idő egész tavasszal, de nem kételkedem, hogy az is lesz.

A teljes interjú ITT érhető el.