Ha nem úgy állnak a csillagok és nem akkor kerül be az SZFE-re, valószínűleg másba kezd, de legalábbis másként. Andrássy Máté színművészt kérdezte a Revizor oldalán Vlasics Sarolta. Lapszemle.

A teljes interjú ITT olvasható.

Andrássy Máté Jordán Tamás és Lukáts Andor osztályába járt az egyetemen (SZFE), miután végeztek, többen Debrecenbe szerződtek: „Amikor kikerültünk a főiskoláról, tele voltunk tűzzel, bizonyítási vággyal. Debrecen nagyon izgalmas terepnek látszott a társulat összetételét illetően is. Ott voltak a régi debreceniek, illetve az odaszerződött beregszászi színészek, mi pedig nyolcan mentünk végzősök. Csányi János volt az igazgató, Vidnyánszky Attila a művészeti vezető. Azt gondoltuk, kezdő színésznek nem is kell ennél jobb helyzet, bizonyítani akartunk. De leginkább az volt a dolgunk, hogy figyeljük a beregszászi színészeket, hiszen mi kezdők vagyunk, nem tudunk semmit, most végeztünk a főiskolán. Akkor jött Horváth Csaba, hogy megrendezze a Wedekind-darabot, A tavasz ébredését. Ismert bennünket a főiskoláról, tudta, mire vagyunk képesek. Miközben próbáltunk, vezetőségi válság alakult ki a színházban. Nekünk erről fogalmunk sem volt, nem tudtuk, hogy mi történt, egyfolytában a próbateremben voltunk. Megcsináltuk A tavasz ébredését, egy háromórás előadást, aminek komoly híre ment. Hihetetlen állóképességet követelt nemcsak a színészektől, a nézőktől is. Minden energiánkkal próbáltuk meghálálni a bizalmat, mert végre bizonyíthattuk nem csak a közönségnek, de a kollégáknak is, hogy tudunk valamit. Mint amikor a versenylovaknak megmutatják, hogy erre, és akkor mind a nyolcan arrafelé húztunk, amiből létrejött valami rendkívüli. Mire eljutottunk a próbateremig, átalakult a vezetőség. Csányi János távozott, Vidnyánszky lett az igazgató.” 

„Amikor én a Csokonai Színházhoz szerződtem, egy kedves, melegszívű emberrel ismerkedtem meg, Attila személyében, akinek remek humora volt. Láttam korábban rendezéseit, színházteremtő, társulatépítő személyiség volt. Debrecenben nekem a legfontosabb tapasztalat A tavasz ébredése volt, ami ment Zsámbékra a Rakétabázisra, meghívta Zsámbéki Gábor a Katona József Színházba, elkezdődött egy sikerszéria. Utána jött az ajánlat Horváth Csabától, hogy létrehozná a Forte társulatot Budapesten. Mindenkinek el kellett döntenie, hogy marad-e Debrecenben, vagy valami újba kezd. (…) Attila akkor megkérdezte, hogy bár persze érti a döntésemet, de a barikád azonos oldalán állunk-e. Mondhatnám frappánsan, hogy ma már értem, hogy mire gondolt, meg ma már azt is tudom, hogy mi a barikád, de akkor tényleg egy szót sem értettem abból, hogy mit beszél. (…) Mi nem otthagytunk valamit, hanem sokkal inkább rátaláltunk valamire! Találkoztunk a munkában. Azt éreztük, hogy valami rendkívüli van a kezünkben, amit szerettünk volna folytatni” – tette hozzá.

A Forte Társulatról és a Vörösmarty Színházról szólva hozzátette: „Remek kollégákkal ismerkedhettem meg, akikkel nagyon jó játszani.  Ugyanakkor, ha az ember eltölt néhány évet egy vidéki kőszínház színészeként, egy idő után távolabbról tud rálátni a nagyobb ívű folyamatokra. Mindegy, hogy minden energiádat, tehetségedet beleadod egy előadásba, annak fantasztikus sikere van, vagy éppen rutinból csinálod a szerepet, az előadás akkor is csak tizenötöt fog menni. Vagy tizenkettőt, de tizenhatnál csak különleges esetben többet. Ez hosszú távon eléggé bedarálja a színészt, kiégéshez vezet. Ugyanakkor most itt ülök a járvány közepén, és nincsenek napi megélhetési gondjaim, mert kapom a fizetésemet. És miközben panaszkodom a monotonitás miatt, amit a vidéki kőszínházi létforma jelent, ki lehet fogni aranyhalakat, szerepeket, rendezőket, kollégákat. Volt lehetőségem például Leonce és Lénát játszani Kovács D. Dániel rendezésben, ugyan csak tizenkétszer, de azt a mai napig ajándéknak tekintem. Hasonlóan jó élmény volt Az arab éjszaka Widder Kristóffal, a Caligula Nagy Péter Istvánnal.”

A politika erőteljesen jelen van a kultúrában. Arról szólva, hogy ők ezt mennyire érzékelik, kifejtette: „Amennyire mindenki. Az általam is nagyra becsült Mertz Tibort hadd idézzem, aki úgy fogalmazott, hogy „a mostani helyzet mindenkinek szűkíti a lehetőségeit, aki nem akar betagozódni.” Fehérvár a szűkülő lehetőségek, helyek közül egy. Persze nem vagyunk vakok. Mindenki pontosan tudja, látja, hogy mi történik.”

A teljes interjú ITT olvasható.