Anger Zsolttal beszélgetett az Index oldalán Korcsmáros Felícia a frissen megszerzett szakács- és cukrászpapírja mögötti ambíciókról, és arról, miben más filmszínészeket tanítani, mint színházi színészeket.

A teljes interjú itt olvasható.

Anger Zsolt épp könyvírás folyamatában van, amihez az inspirációt a nagymamája története adta: „Már egy ideje írom, de most, azt hiszem, megtaláltam hozzá a legjobb formátumot. Amióta elkezdtem ezt a könyvet, fölívelt a közismertségem – ami nem tévesztendő össze a közkedveltséggel –, de az ismertséget az Aranyélet és A Tanár meghozta. Ilyen módon minden megnyilvánulásom más megvilágításba kerül. Más módon hangzik az, amit most fogalmazok meg, még akkor is, ha a gondolat bennem húsz éve nem változott. Ha leteszel egy alkotást az asztalra, az emberek első indíttatása az, hogy mindenáron felcímkézzék valamivel, én pedig ezt utálom. Ha írok, nem válogatom meg a szavaimat, sőt szókimondón fogalmazok. A szavaimat annyira egyértelművé akarom tenni, hogy az egész lényem be legyen vonva egy olyan teflonnal, amire nem ragad semmi címke.”

Arról szólva, mi hajtotta, hogy szakács- és cukrászpapírt szerezzen, elárulta: „Ötvenkét éves vagyok. Alighanem kevesebb van hátra, mint előre, és sokszor úgy érzem, hogy még semmit sem csináltam. Nagyon kevés olyan dolog van a világon, ami nem érdekel. A szakmám, a színészet miatt sem engedhetem meg magamnak, hogy valami ne érdekeljen. Apai nagymamám, aki gyerekkoromban a legközelebb állt hozzám, mindig azt mondta, hogy sosem lehet tudni, mi vár ránk, mindenre nyitottnak kell maradni. Hát megtanultam zoknit stoppolni, gombot varrni, varrógéppel és írógéppel bánni. Ő kezdett németül tanítani, ám sajnos idő előtt meghalt, de a német iránti kíváncsiságomat és szeretetemet is neki köszönhetem. Ő kezdett főzni is tanítani, hímezni, s mivel anno elektronikai műszerésznek tanultam, ennek a szakmának a szegmensei is érdekelnek: programot írok, weblapot fejlesztek, vágok, és hangstúdióm is van, így időnként vagy a televízióknak dolgozom otthonról, vagy a magam szórakoztatására készítek hangjátékokat. Imádok lakást felújítani, festeni, csempézni, fával dolgozni, értek a villanyszereléshez. Van egy nagyon régi Mercedesem, amit magam bütykölgetek, horgászom, szenvedélyes utazó vagyok. Röplabdáztam, voltam kardvívó, fociztam, kézilabdáztam, voltam őrs- és rajvezető, csapattanácstitkár-helyettes. Nagymamámat idézve: az életben farkastörvények uralkodnak. Volt, hogy megmartak, volt, hogy magamba haraptam, de úgy gondolom, ez egész jó világ is lehetne, ha akarnánk. Vagyis miért ne tanulnám meg a cukrászművészetet és a szakácsmesterséget? Jó játék emberekkel együtt gondolkodni, vizsgázni és a végén megkapni a bizonyítványt. (…) Főzni amúgy azért is jó, mert filozofikus párhuzamok bújnak meg benne, akár egy filmben: a világ legjobb színésze és színésznője sem garancia a minőségre. Ha nem működik közöttük a kémia, a végeredmény is rossz lesz.”

Arról szólva, hogy Kerekes Vicával filmszínészetet fog tanítani a Lumiére Filmiskolában, kifejtette: „A filmszínészet két alappillére ugyanaz, ami megkülönböztet egy kavicsot egy papucsállatkától: az ÉRZÉKELÉS és a REAKCIÓ. Tisztában kell lenni magunkkal, hogy egy íz, egy illat, egy látvány, egy robbanás, egy szó, egy gesztus, egy átélt tragédia vagy komikus szituáció mit és hogyan vált ki belőlünk. Amikor az ember pontosan ismeri magát, akkor könnyebben eljátszhat azzal, hogy saját érzékelőrendszerét és reakciórendszerét arra az érzelmi szintre és fizikai állapotra állítja be, amit a filmbéli karaktere megkövetel. (…) A moziban egyetlen apró mozdulat a legzseniálisabb jelenetté varázsolhat egy filmet, a színpadon ugyanez a mozdulat lehet, hogy elveszik. A kamera furcsa, misztikus eszköz, melynek tekintete nem áll meg az ember bőrfelületénél, hanem belelát a fejbe, a néző pedig kivetíti magában azokat az érzelmeket, amiket a narratíva segít elképzelni.”

Anger Zsolt azt is elmondta, mit szeret leginkább a tanításban: „Azok a legjobb pillanatok, amikor látom az emberek arcán, hogy felismernek valami olyat, ami bár kézenfekvő, eddig nem gondoltak rá. Csak figyelni kell a világot, minden igazi. Egy instrukciót végre lehet hajtani vagy meg lehet élni, az életben viszont mindent megélünk. Ha figyelsz például egy gyereket, azt nézed, ahogyan játszik, látod, hogy a gesztusai valódiak; ám amikor észreveszi, hogy nézed, onnantól neked műsorozik, produkálja magát, ahogy mondani szoktuk. Ilyenkor már nem az igazi. Egy színésznél is ez a szabály működik. A néző érzi, ha hamis egy ölelés, egy gesztus, egy szó, egy csók.”

A teljes interjú itt olvasható.