Az egyik legnagyobb filmszínészünk, Anger Zsolt pár éve már a gasztronómia területén is aktív, most épp Főmenü címmel indul új főzős műsora a Dunán. Ennek kapcsán kérdezte az nlc.hu.
A teljes interjú ITT olvasható.
Arról számolt be, hogy sokat forgatott ősszel, többek közt a Főmenü című gasztrosorozatot, majd A Tanár 4. évadát és egy Pálfi György filmben is szerepet vállalt, ami egy balatoni szállodában játszódik és ő benne a negatív főszereplő, a női főszereplő Gera Marina mellett.
Arról is beszélt, hogy 32 éve kezdett először színpadon játszani a Kaposvári Csiky Gergely Színházban, de az utóbbi 10 évben már csak rendezőként dolgozik színházban. Ennek okairól úgy nyilatkozott: “A magyar színház – tisztelet a kevés számú kivételnek – megmaradt a múlt században. Nem tudta felvenni a tempót, nem tudta követni a trendeket, nem tudott alkalmazkodni a kor elvárásaihoz. Rendezőként talán többet tudok tenni a színház megújulásáért, mint színészként. Kőszínházi színészként azt éreztem, hogy ugyanazokat a köröket futom újra meg újra, és nincs fejlődés vagy előre haladás. (…) Sokkal szabadabban, sokkal függetlenebbül és sokkal energikusabban képzelem az életemet” – szögezte le Anger Zsolt.
A kérdésre, ahhoz, hogy a filmes karriere felíveljen, szükség volt-e arra, hogy hátat fordítson a kőszínházaknak, úgy vélekedett: “Ha egy magyar színész nincsen társulatnál, akkor felkopik az álla, de a társulatok lekötik a színészt. Ezzel szemben mondjuk Hollywoodban a különböző projektekre meghallgatások vannak. Az ember odaköltözik a városba, füvet nyír meg pincérkedik, közben meghallgatásokra jár, és ha jól teljesít, akkor időről időre kiválasztják. A színészpálya nem olyan – vagy legalábbis nem kéne olyannak lennie – , hogy az ember elhelyezkedik valahol egy munkakörben, és ott dolgozik a nyugdíjig. (…) A színészetben állandóan meg kell újulni, állandóan tanulni kell, állandóan fejleszteni kell magad, állandóan elölről kell kezdeni. Amikor azt mondtam, hogy jó, akkor végeztem ezzel, én egy nagyon bátor ugrást csináltam, mert nem tudtam, mit hoz a holnap. Csak azt tudtam, hogy ezt már nem szeretném tovább csinálni. Így kezdtem el a szabadúszást nagyjából tizenkét évvel ezelőtt. Egy kőszínházban nincs idő megújulni. Az ember állandóan be van fogva. Ha kell, ha nem, tíztől kettőig ki kell tölteni a próbaidőt, akkor is, ha a rendező dilettáns, felkészületlen vagy nincsen ihlete és ötlete. Rendezőként próbálok úgy dolgozni, olyan rendezőnek mutatom magam, mint amilyen rendezőt színészként szeretnék magamnak. Ha adott esetben egy olyan problémába ütközöm délben, amit nem tudok abban a pillanatban megoldani, akkor nem csuklóztatom ott még kettőig a színészeket, hanem azt mondom, hogy mindenki menjen haza, lovacskáztassa meg a térdén a gyerekét, aztán ha estére eszünkbe jut valami, akkor próbálunk, ha nem, akkor majd csak holnap reggel. A művészet nyilván kenyérkereset és foglalkozás is egyben, de ha nagyon mérgezően rátelepül a művészetre a megélhetési kényszer, az nem jó. Teret kell hagyni a szabad gondolatoknak” – fejtette ki Anger Zsolt.
“Volt egy amerikai vendégmesterünk a Színművészeti Főiskolán, akit úgy hívtak, hogy Louis Fantasia. Nagyon furcsa csávó volt, inkább szórakoztató, mint fantasztikus tanár, de mondott egy nagyon érdekeset, ami az egész pályámon elkísért. Azt mondta, hogy azért jó nekünk, színészeknek, mert nem vagyunk agysebészek. Lehet hibázni, nem fog meghalni a beteg. Ez nem azt jelenti, hogy nekünk nem kell lézerpontossággal végezni a dolgunkat, mert csak akkor lesz az igazi, ha ez sikerül, de ha hibázunk, vagy tévútra jutunk, akkor tanulunk belőle és az élet megy tovább. Jó, ha egy színésznek nem kell folyton az életét és vérét adnia, hanem partnerként kezelik, így könnyedén és lazán játszhat. Amikor egy magyar színész előkerül egy főzőműsorban, vagy tököm tudja hol, vagy átvesz egy díjat, akkor általában mit látsz? Elkezd zokogni meg sírni a megfelelési kényszertől. Miközben, kérdezem én: miért? Egy felnőtt ember vagy, ha kapsz díjat, örülj neki, ha meg elrontottad a főztödet, akkor röhögjél és kapard bele a kukába. Mindenki fél valamitől. Nemcsak a szakmánkra, hanem az egész társadalmunkra jellemző, hogy frusztráltak, gyávák, zárkózottak vagyunk. Ezt én megpróbálom magamról levetkőzni” – árulta el Anger Zsolt.
“Én soha az életben nem szerepelek. Nincsen olyan, hogy szerep. Vagyok, aki vagyok és csinálom a dolgomat, nem szerepelek. Nem lehet belebújni egy másik ember bőrébe, csak a saját bőrömből tudok kibújni” – tette hozzá.