gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Angliában is Szabó Magdát ünnepelték az írónő születésnapján

    2020. október 6., kedd 20:11

    Videüzenetben tiszteleg Szabó Magda előtt műveinek angol fordítója, Len Rix. A brit irodalmár következő munkája Szabó Magda Az őz című regényének fordítása lesz.

    Len Rix Szabó Magda Az Ajtó című regényének műfordításáért elnyerte a Pen America díjat, a Katalin utca angol nyelvre való átültetéséért pedig az Oxford-Weidenfeld fordítói díjat is. A brit irodalmár felnőtt korában tanult meg magyarul, amit saját bevallása szerint fiatalkori focirajongásának köszönhet: a magyar csapat legendás 6:3-as londoni győzelme irányította figyelmét Magyarország felé.

    Műfordítóként először Kabdebó Tamás: Minden idők című regényével jelentkezett, amelyet Szerb Antal Utas és Holdvilágja követett. Eddig összesen hét Szerb Antal és három Szabó Magda regényt ültetett át angol nyelvre. Legutóbb, 2020 januárjában Szabó Magda Abigéljének angol fordítását adták ki.

    Az Egyesült Királyságban számos díjjal kitüntetett műfordító kiemelte, hogy a debreceni írónő könyvei csaknem 50 000 példányban fogytak el angol nyelven, ami egészen kiemelkedő eredmény.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram