Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet új sorozatában a bábművészet kerül középpontba. A különböző történeti csemegéket a gyűjtemény munkatársai válogatták irodalmi és képzőművészeti érdekességeket is feldolgozva a bábszínház világából. Elsőként „Arcváltások” címmel közöltek összefoglalót hazánk első állandó bábszínházáról, amelyet Rév István Árpád alapított.
Arcváltások – Az OSZMI beszámolója:
„Rájöttem, hogy hogy nézzenek ki ezek a bábok, amikkel játszani lehet, rájöttem, hogy díszlet kell, ragyogni kell a miliőnek, és csak enyhén komikus bábokkal lehet kezdeni.”
(Rév István Árpád)
A 20. század első felében több képzőművész tett kísérletet, a bábjáték színpadi műfajként való meghonosítására.
A vurstliból ismert paprikajancsi játékok nem elégítették ki a moziba és színházba járó közönség művészi igényét, aki ezért erős előítélettel viseltettek a bábművészet iránt.
Ilyen előzmények tudatában Rév István Árpád 1941-ben mégis létrehozta saját tőkéből hazánk első állandó bábszínházát, a Nemzeti Bábszínjátékot. Kézenfekvőnek tűnhet, hogy az állandóság alapja a játszóhely és színészek állandóságán múlik, ám Rév esetében ennél többről volt szó. Az általános bábszínházi gyakorlattól eltérően nem készített minden előadáshoz új bábfigurákat, színháza csupán egyetlen bábtársulatból állt. A figurákat jelentről jelenetre, előadásról előadásra átöltöztették. Az új szerephez új ruha, új paróka, új arcszőrzet és új „arc” is járt.
Ehhez az elképzeléshez egyedi bábtechnikára volt szükség.
Rév hosszas műtermi kísérletezés során alakította ki a mechanizált rúdbábot, melyben olyan szerkezetet épített, ami a szemeket, a szájat és a nyakat is mozgatta.
A bábfejek kaptak egy alapkaraktert, amelyet olajfestékkel rögzítettek és erre kerültek az aktuális szerephez kapcsolódó, lemosható temperával készült kiegészítés. Ez tette lehetővé, hogy a Nemzeit Bábszínjáték első előadásának, a Toldinak, 32 szerepét mindössze 20 báb játssza el. A bábtársulat tagjai innen, az első szerepükről kapták a nevüket.
A Toldi Fitos cselédje az Istvánkában az Ördög feleségét alakította, majd báboperai babérokra tört Kata szolgálóként, de volt Dizőz a Panoptikumban vagy mesejátékok királylánya.
Másik kedvenc példánk a Táskásszemű vitézből Napóleonná alakuló bábfigura, akik szerepeit tekintve még a Toldin belül vitézből nemessé változik, máskor Udvari doktor, vagy szintén operaszerepelő patikus, Sempronio.
A Bábtár gyűjteményébe 1970-ben került Rév István Árpád hagyatéka, a bábfigurákat a bekerüléskor viselt öltözékben őrizzük. Azonban nem csak bábok maradtak fenn, az életmű nagyon jól dokumentált, így számos jelmez, paróka, grafika, szövegkönyv és fénykép is fellelhető. Az „arcváltások” rekonstruálásában a legnagyobb segítséget mégis az úgynevezett Öltöztetős könyvek jelentik. Két füzetet ismerünk, amelyekben végigkövethetjük minden darab, minden jelenetének szereplőit.
A Nemzeti Bábszínjátéknak nem tudta elkerülni a korábbi művészi törekvések szomorú sorsát.
Hiába jöttek a külföldi elismerések, hiszen még Max Reinhard is csodájára járt az apró társulatnak. Hiába szolgálta a kor magyar igényeit. Hiába művészi kivitelezésűek a díszletek, a kosztümök. Hiába ragyog a miliő.
A II. világháború után Rév István Árpád kiszorult a színházi életből, rövid életű bábszínháza elszigetelt és egyedülálló példája a magyar bábtörténetnek.
Forrás: OSZMI