Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Áriaestekkel és egy ősbemutatóval várnak az Opera hétvégi közvetítései

    2020. október 16., péntek 19:05

    Kossuth-díjas és Kamaraénekes művészek áriaestjeivel, valamint a Magyar Állami Operaház zenekari, énekkari és balettművészeinek koncertszámaival folytatódik a hétvégén az OperaLivevetítéssorozata esténként 20 órától az Opera Facebook oldalán. Az OperaSzerda keresztmetszetei közt jövő héten a Székely fonó hallható.

    Az opera lírai koloratúr mezzoszopránja Balga Gabriella már gyermekkorában kitűnő eredményeket ért el népdalversenyeken, 7 éves korától hangszeres zenét tanult, 12 éves korától pedig klasszikus magánéneket is. A Zeneakadémián 2013-ban szerzett opera énekszakos mesterdiplomát. A Magyar Állami Operaházban 2012-ben debütált Hunyadi Mátyás szerepében Erkel Hunyadi László című operájában. Több nemzetközi énekverseny győztese és számos díj tulajdonosa, az Opera pedig a 2019/20-as évad Kamaraénekesévé választotta. Október 17-i műsorában Mozart, Rossini, Meyerbeer és Bellini műveiből válogat. Egyik vendége a kétszeres Kamaraénekes Kolonits Klára lesz, aki rendszeres partnere az operaszínpadon, a meglepetésvendég a MaszkaBál koncepciójához híven egy pályakezdő művész. Az est rendezője Harangi Mária, műsorvezetője Mona Dániel, zongorán közreműködik Kálvin Balázs.

    Kovácsházi István Liszt Ferenc-díjas tenor, a 2015/16-os évad Kamaraénekese közel majd negyedszázada az Opera magánénekese, ahol már debütálása évében olyan főszerepeket énekelt, mint a Traviata Alfred Germont-ja. Repertoárján számos egyéb Verdi-, Mozart- és Puccini-opera mellett Erkel és Kodály műveit is megtaláljuk, 2006 óta pedig rendszeresen énekel Wagner-hősöket. A MaszkaBál október 18-i műsorában az olasz, francia és magyar operairodalom egy-egy tragikus alakjának felidézése mellett komoly blokkot szentel azon Wagner-szerepeinek, amelyekkel hazánkban és nemzetközi színpadokon is jelentős elismerést vívott ki magának. Vendégei a Kamaraénekes Gál Erika, valamint egy pályakezdő művész lesznek. Az est rendezője Tóth Erika, műsorvezetője Ókovács Szilveszter, zongorán közreműködik Doman Katalin.

    Mindezek előtt, október 16-án Tercett-Trió-Trois-sorozat negyedik részében az Opera Kórus két különlegességgel is készül a vokális zene kedvelőinek. Ariel Ramírez Navidad nuestra (A mi karácsonyunk) című, az argentin zenei hagyományokra épülő kantátája az angyali üdvözlettől kezdve meséli el Jézus születésének történetét egészen az Egyiptomba való menekülésig. A mű ZarándoklatSzületés, Pásztorok és Menekülés tételeit Matyó MárióSzarvas TündePapp NikolettaBagosi Orsolya, Nótás György,Irlanda Gergely és Forgács Péter adják elő. Zenei vezető: Erdélyi Dániel, zongorán közreműködik:Szirtes Katalin. A közvetítés nézői egy ősbemutatónak is tanúi lehetnek: Beischer-Matyó Tamás Yeah! című fantáziáját az intézmény felkérésére komponálta férfikarra, szövegét Emily Dickinson amerikai költőnő verseiből kölcsönözte. A Beatles-ihletésű mű megszólaltatói: Csiki GáborRoska DánielTakács AndrásOllé AttilaBartus Sándor és Balás Péter (ének), valamint Andrássy-Neuenstein Krisztina (zongora). Zenei vezető és betanító karnagy: Csiki Gábor.

    Az Opera Zenekar művészei a barokk, a bécsi klasszikus és a romantikus zeneirodalom egy-egy darabját mutatják be: Georges Bizet Carmen-fantáziájánakrézfúvósokra hangszerelt változata Könyves-Tóth Mihály (trombita), Kirsch Bence (trombita), Tóth Balázs (kürt), Bencze Csaba (harsona) és Keresztesi Bálint (tuba) tolmácsolásában lesz hallható, a jelentős francia hegedűművész és zeneszerző, Jean-Marie Leclair e-moll szonáta két hegedűre (Op. 3, No. 5) című művét Kállai Ernő és Fahidi Patrícia, Joseph Haydn Londoni (C-dúr) trióját(No. 1) V. Menyhárt Zsuzsanna és Gjorgjevic Dóra (fuvola), valamint Boldoghy Kummert Péter (cselló) szólaltatják meg.

    Magyar Nemzeti Balett az október végén kezdődő, az Erkel Színházban látható A hattyúk tava-sorozathoz ad ízelítőt a műsorban. A Rudi van Dantzig és Toer van Schayk koreográfiájára készült produkcióból három részletet is láthatnak a balettrajongók: a III. felvonás Pas de six-jelenetét Starostina KristinaKonstantinova AnastasiiaCheprasova Elizaveta, Okajima TakaakiPalumbo Valerio és Cottonaro Gaetano adják elő, A fekete hattyú pas de deux-jében Odile-t és Siegfriedet a társulat két Étoile-ja, Melnik Tatiana és Leblanc Gergely kelti életre, míg A kis hattyúk táncaLee YourimHangya RitaChernakova Olga és Purszki Lilla előadásában lesz látható. Zongorán közreműködik: Lakatos Özdemir Başak Dilara és Nyári Gyula. Már-már hagyomány, hogy az esten a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei is bemutatkoznak. Pásztor Lili és Patricola FloraSpanyol táncot (koreográfus: Tarasova Kateryna) adnak elő szintén Csajkovszkij remekművéből.

    Jövő héten, az OperaSzerda ötödik részében októbert 21-én Kodály Zoltán Székely fonó című daljátékának legszebb részei csendülnek fel a Hevesi Sándor háziszínpadon. A közvetítésben látható részleteket Vágó Nelly jelmezeinek felhasználásával Kováts Katalin alkalmazta színpadra. A Háziasszonyt Schöck Atala, a Kérőt Cseh Antal alakítja, a további szerepekben Varga DonátBakos KornéliaBakonyi AnikóFülep Máté és Megyesi Schwartz Lúcia látható. Műsorvezető: Mona Dániel, zongorán közreműködik: Katona Anikó.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram