Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Árvák – Lovas Rozi, Lengyel Tamás és Molnár Áron közös előadása debütál Szentendrén

    2021. július 14., szerda 06:00

    Július 16-án mutatja be a Manna és a Szentendrei Teátrum a kortárs angol író Dennis Kelly Árvák című darabját Horváth János Antal rendezésében. Az égető társadalmi problémákat is felmutató előadásban Lovas Rozit, Lengyel Tamást és Molnár Áront láthatja a közönség a MűvészetMalom színpadán.

    Az alkalmi társulat már a tavasz folyamán kezdett dolgozni az előadás megvalósításán. Horváth János Antal fordította Dennis Kelly darabját, és Tóth Réka Ágnes dramaturggal készítették el a magyarországi bemutató szövegkönyvét.

    Az előadást a Radnóti Színház Tesla Laborban próbálták, ahol októbertől rendszeresen látható majd a produkció.

    Árvák / Manna – Radnóti Tesla Labor – Szentendrei Teátrum / Fotó: Kállai-Tóth Anett

    „Egyszerűen nem tudtam letenni”

    Dennis Kelly szövegében az fogott meg a legjobban, hogy egyszerűen nem tudtam letenni, és miután befejeztem hetekig még a fejemben volt, és ezt egy valószínűsíthető nézői reakcióként fogtam fel. Olyan hihetetlenül izgalmas dramaturgiával és okos dialógokkal beszél egy égető társadalmi problémáról, ami észrevétlenül köti le a nézőt és gondolkodtatja el.mondja Horváth János Antal rendező.

    Árvák / Manna – Radnóti Tesla Labor – Szentendrei Teátrum / Fotó: Kállai-Tóth Anett

    A magam részéről azt gondolom, hogy az előadás nagyon szórakoztató, van benne egy jó adag humor, – humor nélkül talán nem is érdemes színházat csinálni, – ezen felül egy lebilincselő krimi, aminek a középpontjában egy fontos társadalmi kérdés áll. Minden adott egy teljeskörű, igazi színházi élményhez.

    Az előadás látványvilágát Szabó Márton alkotta, a jelmezekért Kisprumik Ádám felelt. Szeptemberben a szegedi közönség előtt mutatkozik be az előadás, a budapesti bemutató októberben várható.

    Árvák / Manna – Radnóti Tesla Labor – Szentendrei Teátrum / Fotó: Kállai-Tóth Anett

    Ajánló a darab elé:

    Danny és Helen ünnepi vacsorára készülődnek, amikor belép Helen öccse, Liam, csurom véresen. Dennis Kelly kamaradrámája egy lebilincselő krimi történetén keresztül mesél az előítéletekről, a gyűlöletkeltésről, a társadalmi rétegek szétszakadásáról, a társadalomban pattanásig feszülő félelemről és bizonytalanságról, vagyis arról, ami a legjobban meghatározza a mindennapjainkat. Szereplőinknek nem biztos, hogy van feloldás, de a nézőknek még lehet.

    Árvák / Manna – Radnóti Tesla Labor – Szentendrei Teátrum / Fotó: Kállai-Tóth Anett

    A szentendrei előadásra jegyeket az alábbi linken válthatnak:
    https://www.jegy.hu/program/denis-kelly-arvak-122829

    Dennis Kelly

    Árvák – magyarországi bemutató
    A MANNA és a Szentendrei Teátrum produkciója
    Szereplők: Lovas Rozi, Lengyel Tamás, Molnár Áron

    Fordította: Horváth János Antal
    Látvány: Szabó Márton
    Jelmez: Kisprumik Ádám
    Rendezőasszisztens: Fazekas Anna
    Produkciós vezető: Gáspár Anna
    Rendező: Horváth János Antal

    Az előadást 16 éves kor felett ajánljuk.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram