December 18-án mutatja be Turgenyev: Apák és fiúk című regényének Brian Friel által színpadra adaptált változatát a Katona József Színház. A népes szereposztást felvonultató előadás főbb szerepeiben többek között Vizi Dávid, Tasnádi Bence, Máté Gábor, Fekete Ernő, Szirtes Ági és Kocsis Gergely látható. Ascher Tamás rendezővel ennek kapcsán ült le beszélgetni a Fidelio. Lapszemle.

A színdarab arról szól – mondja Ascher Tamás –, hogy a nemzedékeket milyen rettenetes szakadékok választják el egymástól: „A 170 éves történetet konkrét politikai helyzetekre lefordítani pontatlan volna, mert nem lehet a korabeli orosz állapotot áttenni egy az egyben a mai magyar világba. Számomra a műben szereplő emberi magatartások az igazán érdekesek. Hogy amíg egy helyzet egyesek, bizonyos korosztályok számára megfelelő, addig másoknak – főleg a fiataloknak – tűrhetetlen. A darab azt járja körül, hogy milyen magatartást vesznek föl, milyen stratégiákat használnak azok, akik mindent meg akarnak változtatni, és hogyan viselkednek velük szemben azok, akiket ez zavar, mert úgy érzik, minden úgy jó, ahogy van. Ennek aztán egy csomó alesete és variánsa van. Ezt a galériát vonultatja fel az előadás.”

A mű főszereplője Bazarov, a dühös fiatal, a nihilista, aki semmit nem ismer el, mindent bírálattal illet és tagad. A kérdésre, születhet-e állítás a tagadásból, Ascher Tamás elmondta: „Csakis tagadásból születhet állítás. Aki újat akar, tagadnia kell a helyzeteket és struktúrákat, amelyek között élünk.”

Arról is beszélt, ugyanúgy el tud-e jutni a közönséghez az, ami igaz és hiteles, vagy egy kicsit másként kell szólnia a színháznak ma mint korábban: „Mindig másként kell. A színház nagyon forró hely, mert mindig van aktuális divat. A színházban nagyon erősen benne van, mi az éppen adott trend, és ami meg nem olyan, az néha nem megy át. Ami viszont olyan, azt akkor is szeretik, ha nem is olyan jó. El kell fogadni, hogy a színházban nagyon élő módon van jelen a divat. (…) Szívesen alkalmazkodnék, csak nem mindig vagyok rá képes. Ez az én ügyetlenségem, makacsságom, vagy csak az öregségem. (…) Én már eleget voltam divatos, nem gond, ha már nem vagyok az. Maga még nem is élt, amikor én már divatos voltam! (…) Az ember szomjazik az igazságra, csak mintha egyre sekélyesebb, a gondolkodást egyre kevésbé igénybe vevő igazságokkal is beérné…  A színház – ha becsületes – megpróbál ezzel szembemenni.”

Ascher Tamás azt is elmondta, mit tapasztal, mennyire szól bele az alkotói folyamatokba az a világ, amelyben most élünk: „Szerencsére, amikor ez volt, mindenki otthon ült a lakásában, a laptopja előtt. Úgyhogy teljes alkotókedvvel gyűltünk össze most ősszel. Ugyanakkor kétségtelen, hogy ezt a darabot két éve osztottam ki, kétszer már elkezdtem volna rendezni, és egyszer sem láthattunk neki a Covid miatt. Halálosan idegesítő, hogy minden pillanatban van egy plusz bizonytalanság a munkánkban. Másrészről azonban az a politikai és társadalmi helyzet, amiben ennyi irritáló, bosszantó dolog van, tulajdonképpen feltölti az embert. Ezek a gyarlóságok, mániák, monumentális jellemhibák, amelyek nevében folyik a kormányzati munka, mindenféle indulatokat keltenek az emberben, de mindezt meg kell próbálni pozitívra fordítani. Ha átkozódunk, vagy mérgelődünk, abból semmi nem lesz. De ha inkább próbáljuk megérteni a struktúrát, azt, hogy ez miért törvényszerű, miből ered, mik az előzmények, milyen közös hibák és gyarlóságok juttatták el idáig a közösségünket, hogy ma is ennyi hamis dolog között kell élnünk, bőven van mit tanulnunk. Tanulni, érteni kell a történelmet, és nem bűnbakot keresni. Az elmúlt évszázadok tévedései, bűnei és sikerei együtt segítenek megérteni azt, ami körülvesz minket.”