“Akár magyarellenességgel vádaskodni, akár fenyegetőzni veszélyes játék, rendkívül felelőtlen és színvonaltalan” – mondja a Magyar Hangnak adott interjújában Ascher Tamás. 

Úgy tűnik, morális kényszerhelyzetbe jutott a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanári kara. Ha nem hagyják ott az egyetemet, elhangozhat a vád, hogy asszisztálnak egy számukra elfogadhatatlan átalakításhoz, ha pedig felállnak, akkor cserben hagyják növendékeiket. A kérdésre, hogyan lehet ezt feloldani, Ascher Tamás elmondta:

“Egyenesen szólva: kevés mozgásterünk maradt. (…) A szenátus, amíg a felhatalmazása él, megpróbálhat tárgyalni, és körömszakadtáig védeni az autonómiát. Nincs illúziónk a végkimenetelt illetően, de esetleg nyerhetünk időt. Kétségkívül erős hatású lett volna egyszerre felállni, de a tanári karban egyelőre az utolsó töltényig való harc hívei maradtak többségben.”.

A felvetésre, miszerint eközben elvileg elvárás az egyetem megújulása is, úgy reagált: “A probléma alapvetően szakmai is: miközben őrzi legfontosabb hagyományait, az egyetem 10-15 évenként meg kell újítsa önmagát. Nagyon sok lépést tettünk, erről szép és részletes anyagot készítettek Novák Eszterék, Szakmai hitvallás a címe, eljuttattuk az összes parlamenti képviselőnek. Ebből kiviláglik, hány újítást és reformot, mennyi szemléleti újdonságot tartalmaz az utóbbi két évtized. Mégis, ha ekkora változást szorgalmaz a fenntartó, nagyszerű, termékeny vitákra nyílt volna lehetőség. Megfogalmazódhatott volna egy rendszerszerű, minden követelményt újragondoló tervezet: ám ez egy-másfél éves folyamat kellett volna legyen, ahogy a német színházaknál.”

A kérdésre, lehetetlenség-e az együttműködés: “Nem rajtunk múlt és múlik. Az első pillanattól kezdve látszott, hogy ellenségnek tekintenek minket, a cél pedig a leszámolás. Ráadásul tájékozatlanok, fogalmuk sincs, hogy mit és hogyan tanítunk.”

A kérdésre, miért tekintik ellenségnek a Színműt, úgy vélekedett: “Ma már bőven elég ehhez egyetlen illojális nyilatkozat. Vagy ha valamelyikünk a Katona József Színházban dolgozik. Hiszen ott rendezte meg évekkel ezelőtt Pintér Béla a máig megbocsáthatatlan A bajnok című politikailag kényes előadást. És ki tudja, miféle személyes sérelmek nyernek végleges formát a központilag engedélyezett bántások körülményei közt. Megkezdődött az abszurd, koncepciós vádak gyártása, például arról, hogy a Gothár-Máté-Ascher trió saját uralma alá vonta az egyetemet. Az az érdekes, hogy mennyire ragaszkodnak ehhez a narratívához, milyen szorgosan, láthatólag parancsszóra ismételgetik vádjaikat, amelyekben ugyan csepp igazság sincs, de fölösleges volna sorolni az ellenérveket, hisz amúgy sem tények alapján születnek az állítások” – fejti ki Ascher Tamás.

Arról szólva, miért éppen Ascher Tamásból lett a „főellenség”, elmondta: “Az Ascher Café miatt. Ez volt a címe Csurka István írásának, amely azért született, mert a szakmai bizottság többi tagjával együtt én sem szavaztam meg, hogy rendkívül hányaveti, 17 oldalas pályázata alapján Dörner György megkapja az Új Színházat, hanem az alapos tanulmányt benyújtó korábbi igazgatót, Márta Istvánt támogattam. Nincs miért meglepődni azon, hogy Csurka István a négy szakmai résztvevőből azt pécézte ki, akinek sch szerepel a nevében. „Bérczes Café”, „Kováts Café”. Semmit sem jelentett volna. Bezzeg így mennyi mindent! Az a szituáció a maihoz hasonló, hiszen akkor sem a körül forgott a sajtónyilvánosság, hogy melyik a jobb pályázat. Helyette azt a narratívát sulykolták, hogy a kurátorok magyarellenesek, nem akarnak igazi magyar darabokat.”

Arról is faggatták, meglátása szerint miért bírálja Vidnyánszky Attila az egyetemet: “Ha Vidnyánszkynak más a véleménye arról, hogyan kell oktatni, azzal nincs semmi baj. Kaposváron lehetőséget kapott arra, hogy a saját elképzeléseit megvalósítsa. Sajnos nem derült ki, milyen is az a koncepció, amelyet ő jónak tart, mert nem szánt rá elég időt és energiát. Az elképzelései nem világosak, a Színműt nem ismeri, fogalma sincs, milyen képzések vannak a színházi szakon. Ehhez képest több valótlanságot is állított. (…) A tévében azt nyilatkozta, hogy maguk a diákok ismerték be Vidnyánszky kérdésére: fogalmuk sincs miért is vádolják őt hazugsággal. A találkozón legalább hetvenen jelen voltak, több növendéknél érdeklődtem, de egyikük sem emlékezett, hogy Vidnyánszky Attila feltette volna a kérdést. Tehát nem is válaszolhattak rá. Gyakran hangzik el vádként, hogy nem fogadta be őt a Színmű. Rektorságom idején három kurzust tartott. Személyesen hívtam együtt dolgozni, idő hiányában nem vállalta. Mondják, hogy haragszik a szakmára, csak azt lenne jó tudni, hogy miért. Hogy negligálták volna, hogy nem tartották fontos rendezőnek, az nem igaz. Amikor még szegényen Kárpátaljáról érkeztek a zsámbéki bázisra nyári előadásokat tartani, Schilling Árpádék közösségi gyűjtést rendeztek nekik. Hogy miért érezte ezt kevésnek, s miért tartotta ennyire fontosnak befolyása kiterjesztését, azt ő tudná megmondani. Ez az út rossz felé, a biztos bukás irányába vezet.”

A teljes interjú a Magyar Hangban olvasható.
Magyar Hang 2020.08.07 – 4,5. oldal