KulisszaJózsef Attila SzínházHerczeg TamásSZFECrespo RodrigoHorgas PéterRadnai Márk
  • facebook
  • instagram
  • 2021. január 21., csütörtök

    Ascher Tamás felmondta szerződését a Színművészetin

    2020. szeptember 1., kedd 09:23

    “Hétfő délután az egyetemi autonómia jóvátehetetlen sérülése miatt oktatói szerződésemet felmondtam” – közölte Ascher Tamás.

    Fotó: 24.hu

    “Rendező osztályom most lesz másodéves, az osztályfőnöki teendőket tanártársam, Forgács Péter veszi át. De valamilyen alternatív formában igyekszem továbbra is tanítani a diákokat. Ugyanerre kértem Székely Gábort is” – tudatta a Kossuth- és Jászai Mari-díjas tanár-rendező, aki éveken át rektorként állt az egyetem élén.

    Egy korábbi interjúban úgy fogalmazott a Magyar Hang kérdésére, lehetetlenség-e az együttműködés: “Nem rajtunk múlt és múlik. Az első pillanattól kezdve látszott, hogy ellenségnek tekintenek minket, a cél pedig a leszámolás. Ráadásul tájékozatlanok, fogalmuk sincs, hogy mit és hogyan tanítunk.”

    Arról, miért tekintik ellenségnek a Színműt, úgy vélekedett: “Ma már bőven elég ehhez egyetlen illojális nyilatkozat. Vagy ha valamelyikünk a Katona József Színházban dolgozik. Hiszen ott rendezte meg évekkel ezelőtt Pintér Béla a máig megbocsáthatatlan A bajnok című politikailag kényes előadást. És ki tudja, miféle személyes sérelmek nyernek végleges formát a központilag engedélyezett bántások körülményei közt. Megkezdődött az abszurd, koncepciós vádak gyártása, például arról, hogy a Gothár-Máté-Ascher trió saját uralma alá vonta az egyetemet. Az az érdekes, hogy mennyire ragaszkodnak ehhez a narratívához, milyen szorgosan, láthatólag parancsszóra ismételgetik vádjaikat, amelyekben ugyan csepp igazság sincs, de fölösleges volna sorolni az ellenérveket, hisz amúgy sem tények alapján születnek az állítások” – fejtette kiAscher Tamás.

    Mint ismert, hétfőn lemondott a Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetése és a szenátusa.

    Így távozik posztjáról Upor László rektori feladatokat ellátó rektorhelyettes, Novák Eszter oktatási rektorhelyettes, Németh Gábor rektori tanácsadó, Bagossy László, az SZFE Színházi Intézetének vezetője, Balázs Gábor, az SZFE Film- és Médiaintézetének vezetője, valamint az egyetem szenátusának valamennyi választott tagja. Ők tanárként folytatják munkájukat.

    - Színházi pillanatok az Instagramon -