Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Átadták a Magyar Írószövetség idei egymilliós Debüt-díjait

    2020. augusztus 22., szombat 14:28

    Átadták a Magyar Írószövetség idei Debüt-díjait. Az elsőkötetes alkotókat egymillió forintos pénzjutalommal jutalmazó elismerést Bék Timur költő, Vöröskéry Dóra prózaíró és Smid Róbert irodalomtörténész vehették át.

    A Magyar Írószövetség 2019-ben alapította a díjat, melyet az előző évben megjelent debütálásokért három kategóriában adnak át, versért, szépprózáért és tanulmányért. Idén a Tokaji Írótáborban adta át az elismerést Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke.

    Az elismeréssel bruttó egymillió forint jár, és az alkotó a Magyar Írószövetség tagjává válik.

    Idén a szakmai zsűri líra kategóriában Bék Timurnak ítélte a Debüt-díjat, a tavaly megjelent Aszterióncímű első kötetéért, amiért Khelidón-díjat és Gérecz Attila-díjat is kapott.

    Bék Timur 1997-ben született Komlón, majd Szászváron nőtt fel és Bonyhádon érettségizett. 2016-ban elnyerte az Előretolt Helyőrség Íróakadémia ösztöndíját. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetemen magyart, médiát, pedagógiát hallgat. Írásait többek közt a Bárka, a Kortárs és a Tiszatáj publikálta.

    „Kevés olyan debütkötetet láthatunk az irodalmi piacon, amelynél nemcsak a versek egyenletesen magas színvonala, de egy pazar szonettkoszorú is meggyőz arról, hogy az olvasói akarunk lenni.

    Ha vannak titkai Bék Timurnak, akkor azok klasszikus fajtájúak: el nem tékozolt tehetség, munka, erős önkritika,

    magas léc.” – írta Farkas Wellmann Éva a kötethez. „Sorai mégis könnyed természetességgel olvastatják magukat. Világot teremtenek, olyant, amelyet magunk is tovább építhetünk felmerülő kérdéseinkkel.”

    Széppróza kategóriában Vöröskéry Dóra vehette át a kitüntetést Röpképtelenmadarak című novelláskötetéért,

    mely a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft-nél jelent meg. 1995-ben Békéscsabán született. Mezőberényben érettségizett, majd Sopronban tanult természetvédelmi mérnöki szakon. Egy évig élt Budapesten, jelenleg a Szegedi Tudományegyetem szociális munka szakos hallgatója. A Röpképtelen madarak novellagyűjtemény, amely ezer nevető varjúként ront az olvasóra. Meséket beszél el egymás mellett élő emberekről, hihetetlen kalandokról, érthetetlen tettekről.

    Tanulmány kategóriában a díjat Smid Róbertirodalomtörténész kapta Sigmund Freud és Jacques Lacan papírgépei című könyvéért,

    amely a tavalyi Ünnepi Könyvhétre jelent meg az Előretolt Helyőrség Íróakadémiánál. Gyöngyösön született 1986-ban. Disszertációját a pszichoanalízis médiumarcheológiai diskurzusából írta. Posztdoktori projektje az ökológiai technikák vizsgálatára irányul. 2017 óta az Előretolt Helyőrség Íróakadémia tagja, irodalomelméletet oktat és a kiadó Oláh János-ösztöndíjas szerkesztője. Fehér Enikőt és Ráday Zsófiát mentorálja.

    Kötete a Sigmund Freud szellemi hagyatékát új alapokra helyező francia pszichoanalitikus, Jacques Lacan számos tudományterületre, köztük a médiaelméletre is nagy hatást kifejtő életművéről az első magyar nyelvű monográfia, amely egyben a technológiai alapú médiumarcheológia itthon eleddig nem igazán ismert területére, ennek útvesztőibe is elkalauzolja az olvasót.

    Fő kérdése: mi következik abból, ha az emberi elme legintimebb és legrejtélyesebb részét, a tudattalant gépként gondoljuk el?

    A Debüt-díjat tavaly Nagy Lea, Voloncs Attila és Pataki Tamás érdemelte ki.

    Forrás: MTI

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram