Az örömhír már ismert: Horváth László Attila, a Móricz Zsigmond Színház színművésze a legjobb színész díját nyerte el a portói nemzetközi filmfesztiválon a Lélekpark című filmben nyújtott alakításáért!

„Mesterien visszafogott játék, néma düh és szomorúság…” – olvasható a fesztivál oldalán a jellemzés a barátok és színházrajongók által Lackónak becézett művész alakításáról. Mi másról beszélgettünk volna ezúttal, mint filmről és színházról – habár a főzéstől a jógán át Maria Callasig még lett volna miről/kiről szót váltanunk. Kováts Dénes interjúja.

Ha jól emlékszem, örömmel vettél részt a Lélekpark forgatásán, érdekes kihívásnak tartottad.

Abszolút. Epizódszereplőként játszottam már három filmben és két sorozatban, de ez volt az első, amelyben főszereplőként álltam a kamerák elé.

A Nemzeti Filmintézet írta ki a pályázatot, melyre hivatásos filmgyártó cégek jelentkezhettek azzal a feltétellel, hogy az alkotás elkészítésében együttműködnek egy hazai vagy határon túli magyar színházzal. A mozifilmek létrehozásában jártas Blue Duck Arts Kft. a Móricz Zsigmond Színházat kereste meg  filmötletével, közös pályázatunk meggyőzte a Filmintézetet, így bő esztendeje elindulhatott a munka. A jelek szerint jól kufárkodtunk a talentummal: nem filmre vett színházat csináltunk, hanem tévéfilmet. Nagy dolognak tartjuk, hogy a portói fesztiválra nem is a tévéfilm, hanem a nagyjátékfilm kategóriába válogatták be, azaz átléptük a magasra tett lécet, fesztiválra érdemes alkotást forgattunk.

A Kisvárosban „cigarettabáró”, a Hacktionben ugyancsak maffiózó voltál, a Lélekparkban pedig nyomozó.  Milyen volt átkerülni a másik oldalra?

Valóban, mindkét sorozatban rosszfiúkat, szemét alakokat játszottam, börtönbe is kerültem. Ez az első zsaruszerepem. Katona és pap már sokszor voltam a színpadon, de nem emlékszem rá, hogy valaha rendőrt játszottam volna.

Laci cseppet sem nevezhető idealizált, hősszerelmes, esetleg kirakat-nyomozónak… 

Ez a fickó huszonvalahányéves fővárosi pályafutása alatt mindent látott már, jó képessége van arra, hogy kiszagolja a hazugságot, remek detektív. Családja nincs, soha nem is volt, és nem is lesz. Alapvetően sok problémája van, nagyon megviselt, beteg; egy megfáradt, kiégett emberről van szó, aki iszik rendesen, emellett eléggé extrém módon nyomoz. S van egy nagy titka. Amikor – történetünk kezdetén – a fővárosból egy balhé miatt büntetésből vidékre, szülővárosába helyezik, már olyan állapotban van, hogy ez sem érdekli különösebben. Egy kezdő nyomozólány alá osztják be, s elkezdődik az évtized legabszurdabb nyomozása. A történetet most inkább nem mesélem el.

Honnan értesültél a hírről, hogy te lettél a legjobb férfi színész?

Színházunk művészeti vezetője, Horváth Illés éjjeli telefonhívásából, aki a film társrendezője. Ő közölte a friss hírt, ami még akkor nem volt publikus. Mivel másnap este volt Portugáliában a díjátadó gála, esélyem sem volt rá, hogy kiutazzak. Azt már csak pár nappal később tudtam meg, hogy korábban olyan nagyságok kapták meg ezt a díjat, mint Jeremy Irons, Harvey Keitel, Jeff Daniels vagy Willem Dafoe. Megtisztelő bekerülni közéjük.

Előtte persze informálódtam, s megtudtam, hogy rangos megmérettetés a Fantasporto, a nemzetközi filmfesztivált 1981 óta évente rendezik meg, amelyre a világ minden tájáról válogatnak be fantázia/sci-fi/horror-orientált filmeket. A Fantasporto a maga 110 ezer látogatójával a Variety amerikai filmes szaklap szerint a világ 25 vezető fesztiválja közé tartozik. Hozzáértők szerint már az is nagyszerű dolog, hogy a Lélekparkot beválogatták a versenyprogramba, de így, hogy díjat is hozott el, megnőtt az ázsiója. Örömteli, hogy magyar színészként elsőként én lettem díjazott Portóban, és külön büszkeség, hogy a Lélekpark minden ízében nyíregyházi, hiszen városunkban forgatták, társulatunk tagjainak közreműködésével. 

Horváth László Attila ázsióját mennyire emelheti a legjobb férfi alakítás elismerés? Most már a filmezés felé fordulsz?

Azóta már csináltam egy rövidfilmet, amit Odegnál Róbert, a Lélekpark társrendezője rendezett. Nagyon megkedveltem a filmezést, bár fárasztó, de egészen más, mint a színház, ami örök szerelem. Az a jövő zenéje, kapok-e még hasonló felkérést, én ugyanis azt tapasztalom napjaink szakmai világában, hogy a siker nem nagyon hallik át a szomszédba…   

A Lélekpark hamarosan Braziliában is megmérettetik egy újabb filmfesztiválon, s hogy mi következik majd, az még a jövő titka. De már büszkék lehettek rá!

Bízunk a jó folytatásban, s ha véget ér a fesztiválszezon, akkor mutathatja majd be országos televíziócsatorna, reméljük, minél többen látják majd.  

Térjünk vissza a színpadra! Az idén a Kurázsi mama, a Cseresznyéskert és az Augusztus Oklahomában előadásokban láthattunk. Melyik áll igazán közel hozzád?

Teljesen meg vagyok elégedve mind a három szereppel, kifejezetten örülök annak is, hogy ezek jó és kedvelt előadások lettek. Klasszikusok, mint a német Brecht és az orosz Csehov, kortárs amerikai szerző, mint Tracy S. Letts – mindegyik színdarab és előadás nagyon közel áll hozzám. Szakmailag Csehov a színházi világ non plusz ultrája; nekünk, színészeknek Csehovot játszani mindig ünnep. Sajnos a mai világban nem túl gyakran jön szembe velünk a kitűnő orosz drámaíró, mert az ő művei nem azok a pörgő akciók, amihez felgyorsult és nagyon impulzív világunkban hozzá vagyunk szokva. Sokszor a nézőkben úgy csapódik le, hogy a Csehov darabok unalmasak, pedig nem. Olykor előfordul, hogy valaki nem érti és nem megfelelően nyúl hozzá, ezért nem tudja jól megrendezni, és a színészek sem eljátszani – akkor valóban unalmas előadás lehet belőle. De ha érzékeny rendezői kéz – mint esetünkben Czukor Balázsé – és jó kaliberű társulat találkozik, akkor egy Csehov előadás gyönyörűség, mint például a Cseresznyéskert, ami a kiváló drámaíró egyik gyöngyszeme. 

A nyíregyházi előadást különleges környezetben, nagyon szépen állítottátok színpadra, sok kiváló színészi játékot láthattunk. Szerintem büszkék lehettek rá. 

Nagyon egyszerűnek tűnik a történet: emberi sorsokat mutat be, nagyon finoman árnyalva. Ha a nézőknek lélektanilag sikerül beleásniuk magunkat,akkor kiderül nagyszerűsége. 

A két klasszikus után, az évad végén nagyon jól jött az amerikai darab, amit kifejezetten szeretek, így elmondhatom, az idén végig jártam egy egész komoly A-tól Z-ig skálát a színházi műfajokban.

Az említettek mellett számomra kiemelkedő előadás volt a Váratlan vendég: ez az én színházam – megfog, elgondolkoztat. A Bogáncsvirág és a Közellenség még előttem áll, sokat várok tőlük is. Nagyon erős évad a mostani! 

Valóban az. Külön kedvencem A rovarok élete, mert szakmailag azt a világot, színházi nyelvet és stílust teremtette meg és képviseli, olyan nyelven és hangon szól, ami nekem nagyon tetszik tartalmilag és formaújító megoldásaiban is. Az én szememben nagyon értékes előadás.

Milyennek tűnik a következő évadod?

Hosszú idő után gyerekdarabban is játszom, hiszen a színháznak – nagyon jogosan –  ezeket is komolyan kell vennie, prioritása kell legyen, mert a következő színházjáró generációt nevelik fel ezek az előadások. Ezért is gondolta úgy az igazgatónk, hogy újra kapjak ilyen feladatot. Készülünk a Jó estét nyár, jó estét szerelem előbemutatójára, játszom a Frankensteinben és a Tökéletlenekben is. Bízunk abban, hogy most már rendes évadot vihetünk végig, ahogy illik!

Fotók: 

1. Horváth László Attila a Kurázsi mama c. előadásban
2. Horváth László Attila és Széles Zita a Cseresznyéskert c. előadásban

A Móricz Zsigmond Színház archívumából