gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Átvette Velekei László a Győri Balett igazgatását

    2020. július 1., szerda 09:00

    Velekei László a harmadik igazgatója a Győri Balettnek Markó Iván és Kiss János után. 5 éven át vezetheti a társulatot.

    Kiss János alapító tagja volt a társulatnak, 1991 óta igazgatója is. Az évadzáró és évadnyitó társulat ülésen köszöntötték a Kossuth-díjas és érdemes művészt, valamint ismertették a következő évad műsorát.

    Kiss János felidézte, hogy a 42., számára igazgatóként az utolsó évadot úgy építették fel, hogy „diadalmenet” lehetett volna, ha a világjárvány nem szól közbe. A Győri Balett tavaly novemberben ünnepelte alapításának 40. évfordulóját.

    Kiss János utódát, Velekei Lászlót kitűnő táncosnak tartja, aki minden lépcsőfokot végigjárt. Táncosként kezdte a társulatnál, majd művészeti asszisztens lett, később művészeti vezető, mostantól pedig igazgató.

    Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkári dicsérő oklevelét adta át Kiss Jánosnak.

    Velekei László / Fotó: H. Baranyai Edina

    Velekei László a jövő évadról szólva elmondta, hogy július 20-án indul a társulat csecsemőszínház programja. Az első előadás a Kipp-kopp és tipp-topp címet viseli.

    Az Anna Kareninát felújítják, augusztus 14-én Szarvason, 23-án Debrecenben mutatják be, szeptember elején pedig bérletpótlásként adják elő a Győri Nemzeti Színházban.

    Szeptember 19-én mutatják be a Körforgás-estet. A Müpában november 26-án és 27-én adják elő a Bartók-estet, amelynek az első felvonását, a Fából faragott királyfit Gert Smith amerikai-kanadai koreográfus rendezi, a második felvonást, a Csodálatos mandarint Velekei László koreografálja.

    Giselle című darabot Lajkó Félixszel közösen mutatják be. Május 15-én a Müpában lesz a premierje a Jamie Winchesterrel közös One way to heaven című koncertszerű előadásnak. Júniusban pedig megrendezik a 16. Magyar Táncfesztivált Győrben.

    Turnéznak majd Oroszországban, Németországban és Ausztriában is az Anna Kareninával.

    A társulat új művészeti vezetője Lukács András, a Wiener Staatsoper szólistája. Kiss János marad továbbra is a társulatnál, egyebek mellett a Magyar Táncfesztivál szervezésében is segíti a társulatot.

    Forrás: MTI

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram