Szegedi főrendezősége és talán pályája egyik legnagyobb sikere volt Orwell örökérvényű művének színpadi adaptációja, az 1984, amit a színikritika is elismeréssel fogadott. A produkció egy ideje nincs műsoron, ahogy ő sincs már Szegeden, február 10-től online formában mégis elérhetővé válik a közönség által is nagyrabecsült előadás. A szegedi évek előtt saját társulatot is működtetett, alkotott szabadúszó függetlenként. Ma multimédiás eszközökkel gondolja újra a saját színházát, web-sorozatot is indított. Saját bevallása szerint fontos számára a közösség, a másokra való odafigyelés, és ez az időszak talán megint egy új korszak kezdetét jelenti. Horgas Ádám rendezővel beszélgettünk.
Horgas Ádám: A megvalósítás előtt három évvel írtam meg Orwell 1984 c. regényének színpadi adaptációját. Nem tudtam arról, hogy korábban már készült egy angol színpadi változat, amelynek a szerzői kizárólagossági jogot kaptak. Borzasztóan csalódott voltam, főleg azért, mert nem tetszett az ő változatuk. Úgy döntöttem, lefordíttatom az enyémet angolra, és kiküldöm az Orwell örökösöknek.
Legnagyobb örömömre és meglepetésemre nagyon tetszett nekik, el is kezdtünk levelezni a műről, sokat kérdeztek, hogy mit miért alakítottam úgy. Végül én is megkaptam a kizárólagosság jogát, így most csak ez a két verzió használható fel a világon.
Orwell 1949-ben írta meg disztópikus regényét a hatalomról, a diktatúrák természetéről. Már az 1984-en is messze túl vagyunk, s bár az orwelli mű örök, a mostani változatot mennyire kellett a mához is közelíteni?
Horgas Ádám: Nem igazán tértem el a regény dramaturgiájától. Az 1984 szerintem azért korszakos mű, mert rajza a diktatúrák működésének és időről-időre megfeleltethető az adott korszaknak. Orwell mintha megjósolta volna mindazt, ami most árad ránk bármelyik médiumból. Egy szélsőséges társadalomról beszél, amelyben nem az egyén uralja a saját érzéseit, gondolatait, amelyben minden információ irányított, így a valóság is torzított. A szereplők ezért nehezen tudják átlátni, vajon álom-e az, ami éppen történik velük. Ami komoly pluszt nyújt a regényhez képest, az az úgynevezett „teleképek” szerepe. A regényben ezekről a kikapcsolhatatlan televíziókról csak annyi derül ki, hogy figyelik az embereket, miközben folyamatosan dől belőlük a propaganda. Hogy pontosan mi megy a tévékben, az nem szerepel a regényben. A színházi adaptáció elkészítésekor ezt át kellett gondolni, meg kellett írni, ebben van az aktualitás.
Sok munkádban használsz multimédiás eszközöket, ebben az előadásban is fontos szerepe van a látványnak, a filmes részleteknek. A szegedi előadás most online megtekinthető. Mennyire tudja visszaadni mindazt, amit színpadra álmodtál?
Horgas Ádám: Az eSzínház platformján elérhető felvétel is élményt nyújt, de ahogy bármelyik színházi közvetítés, csak részben tudja visszaadni az előadás varázsát, hiszen a nézőtéren minden karnyújtásnyira történik a közönségtől.
Az a fajta energia, ami egy-egy estén megszületik, átadhatatlan. Noha a színházi közvetítés csak a felvétel rendezőjének és operatőreinek szemével mutatja meg az előadást, egy érdekes, figyelemreméltó vetületét mutatja be annak, ami a színészek által megszületik.
Máshogy szorul össze tőle a gyomor?
Horgas Ádám: A Szegedi Nemzeti Színház egy nagyszínház, ott meg kell tudni szólalni, erőteljes hangot kell használni, ami egy filmen olykor túlzásnak tűnhet. Máshogy rendez filmre és színpadra az ember. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartom a közvetítéseket, mert olyan emberekhez is eljuttatják a színházi alkotásokat, akiknek soha nem lenne módja vagy ideje a kultúráért elutazni egy vidéki városba. Fontos, hogy legalább így elérhetünk és reményeink szerint megérinthetünk egy szélesebb közönséget. Persze engem rendezőként néha zavar, ha kimarad egy-egy mozzanat vagy gesztus, de rajongója vagyok a stream-nek.
Én is nézek online színházat, néha teljesen megfeledkezem arról, hogy az adott előadás nem filmre készült, annyira lebilincsel az anyag, de rendezőként egész más szemmel nézem a dolgot, mert természetesen más hangulatot kap az ember, mint a 650 fős nézőtéren.
Múlt évben eljöttél Szegedről, ahol négy évig főrendezőként dolgoztál. A mostani programban nem látom az Orwell előadást. Játsszák még?
Horgas Ádám: Tudtommal levették a műsorról.
Személyes okból vagy kifutott?
Horgas Ádám: A felvételen is látható lesz, hogy teltházzal ment, a végén állva tapsoltak. Nem gondolom, hogy kifutott volna az előadás, de a főigazgató úgy gondolta, hogy nincs rá szükség.
Tervezed, hogy valahol újra színpadra állítod?
Horgas Ádám: Most ez nincs a fejemben, de nem zárom ki ennek a lehetőségét. Tényleg nagy álmom volt és hatalmas örömöt jelentett, hogy egy olyan társulattal csinálhattam meg a darabot, ami ehhez a lehető legideálisabb kereteket nyújtotta. Úgy valósult meg a koncepcióm, ahogy elképzeltem, a maga teljességében és ez egy rendkívüli dolog.
Az, hogy egy indokolatlan vezetői döntés miatt az 1984 lekerült a műsorról, leginkább a színészeknek büntetés, meg a nézőknek. Buszokkal jöttek megnézni az ország minden tájáról. Most legalább a neten elérhető lesz.
Elképesztő energiákkal kezdtél bele a szegedi évekbe. Mintha Barnák László igazgatósága és a te főrendezőséged alatt sokféle műfajú előadás született volna. A hosszú szabadúszói lét után jólesett a kőszínházban való állandóság? A társulati lét?
Horgas Ádám: Már a szegedi felkérést megelőzően is hívtak hasonló pozíciókba, de mindig nemet mondtam.
A főrendezőséget azért vállaltam el, mert mindig is vonzottak az összművészeti formák. Ezt talán az 1984 is bizonyítja.
A szegedi teátrumban három – a prózai, az opera- és a balett tagozat – is működik, ez nagy lehetőségekkel kecsegtetett számunkra, azt ígérte, hogy itt létre lehet hozni színes, nagyszabású, változatos művészi eszközökkel operáló előadásokat – létre is hoztunk jópárat. Amikor az ember átvesz egy társulatot, ráadásul egy olyan szakaszban, amelyben úgy tűnik, hogy a csapat nem teljesít elég izmosan, – a Szegedi Nemzeti akkoriban nem volt rajta a szakmai térképen és elég gyenge nézőszámokat hozott – akkor drasztikus reformok, kemény döntések szükségesek. Úgy gondoltam, nincs annyi személyes viszonyom, baráti kötöttségem, ami meggátolna abban, hogy ezeket meglépjem.
Szeged közönsége mennyire bizonyult nyitottnak a váltásra?
Horgas Ádám: Végtelenül! Hihetetlen dogmákkal szembesültünk, amikor átvettük a színházat, az egyik például az volt, hogy a nagyszínpadon nem lehet prózai műveket bemutatni. Nekem erre az első, „dafke-válaszom” a Szentivánéji álom megrendezése volt, ami a négy évünk egyik legnagyobb közönségsikerét aratta. Nyitó vagy programadó produkcióként bebizonyította, hogy igenis helye van a klasszikus színháznak a nagyszínpadon. Olyannyira klasszikus, hogy én Arany János fordítását használtam, ami ma már nem számít egy könnyen befogadható szövegnek, de engem és mint kiderült mást is lenyűgöz. Nádasdy Ádám szövege is pazar, de az én fülemben Aranyé csengett.
Azt gondoltam, komoly kihívás az is, ha egy veretes szöveg mögé állnak oda a színészek, ha erős gondolatokkal, érzelmekkel töltik meg és ezáltal érthetővé teszik a művet. Az előadás felszabadító példa volt erre. Az első évben sikerült sok rossz beidegződést megszüntetnünk.
A “dafkeség”, a dac, az “átütni a falakat” gondolata, mennyire mozgat téged?
Horgas Ádám: Rám nem feltétlen jellemző a dacosság, de az élet belekényszerített olyan szituációkba, amelyekben tulajdonképpen valamiféle ellenállással kellett szembemennem, és elsősorban arra kellett hagyatkoznom, amiben hiszek.
Ezek a helyzetek arról is szólnak, hogy képes vagyok-e újra és újra kockázatot vállalni. Alternatív színházakban kezdtem: az Arvisurában, majd létrehoztam az Atlantis Színházat. Alapvetően a független szférából jöttem, ahol jelentős eredményeket értem el minimális költségvetésből, underground módon. Mégis, amikor a kőszínházi világban kezdtem el dolgozni, gyakran azt éreztem, hogy elölről kell kezdenem mindent.
Ha végignézek a pályámon, azt látom, hogy mindig, mindenhol bizonyítani kellett, és azt tapasztaltam, elég ritka, hogy egyenes következménye legyen annak, ha valamit letettünk az asztalra.
Ez a struktúrák különbözőségéből fakad? Miközben talán egyre jobban mosódnak el a határaik…
Horgas Ádám: Én is ezt érzékelem. Arvisurás koromban, abban a közegben még bűnnek számított elmenni a Főiskolára. Árulásnak számított. Ma már ez a gondolat szintjén sem merül fel. Nagyon komoly átjárások vannak a függetlenek és a kőszínháziak között.
Ez mennyiben könnyíti az olyan független rendezők munkáját, mint te?
Horgas Ádám: Amit a függetleneknél tanultam, az egyfajta szakmaiság. A kőszínházakban egész másfajta szakmaiságot és módszereket tanul az ember. De mind a kettő nagyon érvényes és nagyon jól ki tudja egészíteni egymást. Hallatlan öröm volt, amikor kőszínházakban kezdtem dolgozni, hogy az ottani színészekben milyen nagy kíváncsiság és érdeklődés van a szakma más területei iránt.
A szegedi éveidben nagyon sok klasszikus film adaptációját vitted színpadra. Ez a filmek iránti szeretetedből fakad vagy műsorpolitika?
Horgas Ádám: Ahogy említettem, engem nagyon izgat a műfajok keveredése, a kérdés, hogy dramaturgiailag miként lehet egy-egy filmet színpadra adaptálni. Ha az ember fiatalabb korosztályokat akar megszólítani, ami fontos igény, akkor el kell fogadni, hogy a filmek miatt sokat gyorsult a világ és magasabb lett az ingerküszöb.
Rengeteget lehet tanulni azoknak a filmeknek a dramaturgiájából, amelyek ennek meg akarnak felelni, és ez termékenyítőleg hat a színházra is.
Abból, amit elmondtál és a korábbi nyilatkozataidból is az derül ki, hogy lelkesedéssel gondolsz vissza Szegedre, az ott szerzett élményekre. Mi történt, hogy váratlanul, a megbízatásod lejárta előtt felálltál?
Horgas Ádám: Konfliktusok támadtak a vezetőségben. Menet közben kiderült, hogy másfajta elképzelések és értékrend mentén szerettünk volna színházat csinálni. Amikor úgy éreztem, a munkakörömhöz tartozó feladatok elvégzésében is ellehetetlenítenek, felálltam.
Ekkor rendezted volna a Chicago-t….
Horgas Ádám: Az előzetes tervekkel ellentétben nem rendezhettem meg, igen, az egy erős töréspont volt, de csak akkor álltam fel, amikor az új évad egyeztetett, elfogadott tervei közül kihúzták a rendezésem. Úgy éreztem, nincs több tennivalóm Szegeden.
Mennyire könnyen engedsz el ilyen nehéz helyzeteket és egy kicsit megtörsz-e tőlük?
Horgas Ádám: Borzalmasan nehéz döntés volt felállni, mert a társulatot imádom, borzasztóan szerettem velük dolgozni, nagy jövőt terveztem a munkakapcsolatunknak.
Rengeteget vívódtam. De világossá vált, hogy nincs más választásom, a kiüresedett pozíciók nem érdekelnek.
Ezerrel veted bele magad más munkákba – látom, sok helyen rendezel most is. Kellett időt hagyni egyfajta gyászfeldolgozásra?
Horgas Ádám: Ilyenkor valóban beleugrom abba, ami már egy következő fejezethez tartozik. A gyászfolyamat zajlik, de az új feladatok mind segítenek a feldolgozásban. Mostanában kőszínházi munkáim vannak és különböző projekteket vállalok. Szeged előtt is ezt csináltam, most visszatértem a régi életformámhoz, szabadúszó-rendezőként dolgozom.
Nemrég a TikTok-on indítottál sorozatot, ami hihetetlen gyorsan berobbant. (Horgas Ádám olyan modellt talált ki, ami a közösségi oldalakra épülő kereskedelmi stratégiával próbál támogatást szerezni mozgóképes tartalmak, elsősorban sorozatok gyártásához. A nézők a cég működését egy fikciós sorozaton keresztül ismerhetik meg. A sorozat főszereplője a Franciska nevű karakter, akinek rejtélyekkel teli életébe pillanthatunk be, sőt bele is szólhatunk az eseményekbe. A szerk.) Az egyik részben elhangzik az a mondat, hogy „ezen keresztül figyelmeztessem az emberiséget.” Mennyire komoly-játék az, amit csinálsz?
Horgas Ádám: A Digital Producer egy komoly játék. Túl vagyunk a hatvanadik részen, s most már több sorozat készítő is dolgozik az oldalunkon. A profilja is ez az oldalunknak: producerként websorozatokat támogatok, azokat próbálom terelgetni, s a cél, hogy olyan nagyra tudjon nőni az oldal, hogy támogatóként üzleti köröket is be tudjunk vonni.
Ez egy finanszírozási lehetőség?
Horgas Ádám: Az a célom, hogy munkát adjak a szakma képviselőinek, s ezen keresztül felépíthessek egy olyan finanszírozási rendszert, ami nem függ az állami támogatástól. Azt remélem, hogy hosszútávon is realitása van ennek a támogatási rendszernek. Egy olyan modellt találtam ki, ami a követők növekedésével egyre szélesebb perspektívát jelent, hátteret tud adni művek megszületéséhez és a kollégák támogatásáról szól…
Szerző: Marton Éva
Az 1984 online február 10-13-ig tekinthető meg az eSzínházban.
Jegyet itt tudnak váltani: https://eszinhaz.hu/hu/eloadasok/elo/1984-202302171900
Az 1984 egy szerelmi történetet helyez egy olyan disztópikus világba, ahol az állam a legszélsőségesebb módon manipulálja az emberek mindennapjait és gondolatait. A Nagy Testvér mindig figyel.
Színpadra alkalmazta és rendezte: Horgas Ádám
Szereplők:
Winston Smith: Rétfalvi Tamás m.v.
Julia, Anya: Ágoston Katalin m.v.
O’Brien: Alföldi Róbert m.v