Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    „Az a mottónk, hogy #maradjotthondelégyjelen” – Villáminterjú Boross Martinnal

    2020. április 14., kedd 06:30

    Boross Martin rendező, a StereoAkt vezetője a koronavírus hatásáról és arról is beszél a Trafó újonnan indult #maradjotthon-interjú sorozatában, hogy miként tud haladni a munkájával.

    1. Mit csináltál volna ma, ha ez most nem így lenne?

    A mai egy iszonyat embert próbáló nap lenne. Április 5-én az Emlékek klinikája előadásunk lett volna, napközben pedig a Promenád c. rövidfilmünk forgatásának negyedik napja lett volna. Reggel fanyar örömmel konstatáltam, hogy milyen nagy mázlink lett volna a napos idővel. Ehelyett a Margit-szigetre mentem, ahol véletlenül összefutottam Török-Illyés Orsival kábé pont akkortájt, amikor azt a jelenetet vettük volna fel, amiben együtt szerepelne a fiával, Zsigával.

    2. Tudsz otthon dolgozni?

    Sőt, kifejezetten meg kellett tanulnom, hogy attól még, hogy fizikailag lehetséges egyik Zoom-találkozót a másikra szervezni, az még nem jó ötlet. Így, hogy nem közlekedek a különböző napi teendők között, időben könnyebb túlvállalni magam, miközben minden sokkal fárasztóbb képernyőn keresztül, ráadásul kevesebb energiát lehet nyerni másoktól. Most két előadás előkészülete zajlik nagyjából hasonlóan, mintha nem lenne karantén, ugyanis ezekben a hetekben épp az írás és a tervezés fázisában van mindkettő.

    3. Próbáltok online? Streameltek előadásokat?

    Volt, hogy selfie-videós improvizációk készítésére kértem a színészeket, illetve videokonferenciák keretében gondolkozunk együtt a jelenetekről, a szövegről. Próbálunk viszonylagos rendszerességgel találkozni, de végesek a lehetőségeink; nagyon hamar el lehet érni azt a limitet, amit online lehetséges csinálni. A streamelésről már az első lemondott előadás napján letettünk. (Röviden: nem szeretnénk úgy csinálni, mintha minden rendben lenne, és pótolható lenne a színházi élmény, ehelyett új kommunikációs formátumokon gondolkozunk, pl. online próbanaplón, és az a mottónk, hogy #maradjotthondelégyjelen.) A hivatalos Facebook-oldalunk aktivitásának kifejezetten jót tesz a helyzet.

    4. Mi motivál mostanság?

    Bár nagyon nehéz fegyelmezetten dolgozni úgy, hogy fogalmunk sincs, mi lesz 2-3-6 hónap múlva a tervezett munkáinkkal, most együtt dolgozom Nagy Fruzsina képzős látványtervező osztályával a berlini Volksbühnére készülő Kelet-európai Piknik című bemutatónk miatt. Fantasztikusan tehetséges és lelkes osztály, és mivel hétről hétre visszajelzést kell adnom, elemeznem kell velük, és újabb feladatokat kiadni, nem szabad szétfolynom. Rendszeresen kell dolgoznunk Thury Gábor dramaturggal, és haladnunk az anyag előkészítésében, hogy minden felmerülő kérdésre válaszokat tudjunk adni.

    5. Ajánlanál feltöltődésnek valamit, ami jól esett mostanában?

    Bármit, ami természet. Én a Holdvilág-árokban és a Pilis-tetőn jártam mostanság. Amikor ezeken a helyeket kirándultam, órákon át teljesen elfeledkeztem a COVID-ról. A városias megoldás ugyanerre a Népliget, amit én csak most fedeztem fel, eddig csak a buszpályaudvart jelentette nekem.

    +1

    Mi segít a napok túlélésében, kialakult valamilyen újfajta rutin?

    Minden reggel TURMIX! Kirándulás, sport, főzés, de hozzányúltam végre a megnézendő filmes listámhoz is, amit évek óta meg sem nyitottam. Bár azt most nagyon furcsa ezekben látni, hogy idegenek taperolják egymást, és nem fertőtlenítik utána a kezüket.

    Forrás és még több tartalom itt: Trafó blog
    Köszönet a Trafónak!

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram