Január 16-tól ismét a Budapesti Operettszínház online műsorán az Abigél! A teátrum mini interjúsorozatot indított, egyfajta virtuális tablót készítve a 7. osztály „tanulóiról”.

A Szabó Magda regényéből készült előadás 2008 márciusában, ősbemutatóként indult útjára, Somogyi Szilárd rendezésében. 

A matulás osztály a főszereplők mellett fontos alappillére a történetnek, mégis kevés szó esik róluk. Az előadásban akadnak olyanok, akik a premier óta „koptatják a Matula padjait” és sok fiatal művész az Abigélben debütált.

Adler Judit – Vajda

Mikor lépted át legelőször a Matula küszöbét? Milyen volt akkor s milyen most az osztály részének lenni?

2008-at írtunk, mikor elkezdtünk próbálni az Abigélre. Másfél éve voltam a színháznál, a legfiatalabbként, viszont egy olyan profi Musical Együttesbe csöppentem, ahol a fiatalság ellenére fel kellett nőni a feladatokhoz, és az akkori kollégák ebben kivétel nélkül mind a segítségemre voltak. Talán valaki nem is tud róla, hogy egy adott pillanatban épp tőle lestem el valamit, ami azóta is elkísér a pályámon. Akkor ott az Együttes lányai nagyon együtt pulzáltak, szó szerint, minden nap együtt sírtuk és nevettünk. Nagyon szerettem! Most, 12 év elteltévelegy minden formájában új osztályba kerültem, csak épp már az „idősebb” matulás lányokat erősítem. Ez egy teljesen másik generáció, új színekkel, új energiákkal, ami szerintem mindig pezsdítő jelleggel tud hatni egy produkcióra.

Rengeteg előadást élt már meg a darab, turnék és szerepátvételek történtek az évek alatt. Hogyan lehet mégis megőrizni a kamaszlányok játékos frissességét?

Ez érdekes, 2008-ban, tizenkilenc évesen úgy éreztem, nagyon megérintett ez az előadás, én és a Szabó Magda által megírt történet szereplői majdnem azonos korúak voltunk, szinte ugyanolyan üdék és naivak voltunk, mint a regénybeli matulás lányok. Már akkor is lenyűgözött, hogy az akkori Ginák, a két Vágó lány (Zsuzsi és Bernadett), hogy tudják ilyen gyönyörűen játszani a szerepüket…

Sok év kihagyása után az online streamnél már teljesen világossá vált, hogy ezekhez a karakterekhez tapasztalat kell. Jó és rossz egyaránt. Egész más megvilágításba kerültek a jelenetek, és a hozzájuk tartozó érzések, állapotok is. Az Abigél egy csodálatos musical, és hogy most benne lehettem, az számomra egy igazán különleges utazás volt.

Van kedvenc jeleneted az előadásban? 

Nincs kifejezetten egy kedvencem. Szinte végig színen vagyunk, és ebben a három órában  a legvidámabb pillanatoktól  a legfájdalmasabbig mindent megélünk.Azt emelném ki, ami újra és újra felszínre tud hozni MINDENT, amit esetleg a szőnyeg alá söpörtünk vagy egyszerűen nem volt még időnk a gyászolására: ez a Légiriadó jelenet. Ahhoz egy külön oldal kellene, hogy leírjam, miket éltünk át abban a részben 2008 óta. Mindig szívfacsaró az a három-négy perc…

A vírushelyzet következtében a Budapesti Operettszínház előadásai átkerültek az online térbe. Hogy érzed most magad ebben az új, mindenki számára ismeretlen helyzetben? 

Október elején volt egy kis remény, hogy ha lassan is, de színpadon állhatunk, és ha nem is teljes létszámban, de a nézőink is velünk lehetnek. Ez a reménysugár hamar elszállt. A színház rendkívül segítőkész ebben a nehéz helyzetben. Az online streamelések természetesen a nézőkkel együtt nekünk is segítséget nyújtanak, mind a lelki, mind az anyagi helyzetünkben. Kezdünk már hozzászokni, de megszokni nem szeretnénk, nyilván.

Milyen kívánsággal fordulnál most Abigélhez?  

Egy kissé talán elcsépelt, de egy – számomra – örök problémának a megoldásával fordulnék hozzá, ami az én életemben különösen nagy szerepet játszik, és ez nem más, mint az emberi gyűlölködés. 

„Drága Abigél, kérlek segíts, hogy az emberek toleránsabbak és elfogadóbbak legyenek magukkal és egymással!”