Almási Miklós neves esztéta Shakespeare népszerű és gyakran játszott darabjaiban (többek közt A vihar, Szentivánéji álom, Macbeth, Vízkereszt, vagy amit akartok) a szereplők motivációinak és cselekedeteinek abszurd vonásait kutatja.
A shakespeare-i drámamodell hatását vizsgálva elemzi a Bölcs Náthánt, a Borisz Godunovot és a Woyzecket, és persze kitér az ős-abszurdra, a Godot-ra. Esszéi eleven stílusukkal, újszerű szempontjaikkal és merész kérdésfelvetéseikkel a színházi olvasópróbák légkörét idézik.
“(…) Az elemzések kiindulópontja szerint a Shakespeare-darabokat egy bizonyos kétértelműség jellemzi: “A szerző mesterien bontja ki az előtér cselekményét, élvezheted, nevetsz vagy sírhatsz rajta.” (276.) Ez az a sík, amelyet Walter Benjamin kifejezésével a “kommentár” föltárhat. De e mögött van egy másik sík is, amelyen képtelen fordulatok, nehezen értelmezhető, rejtvényszerű jelenségek és események játszódnak le. Benjamin azt mondaná, hogy ennek feltárása a “kritika” feladata. Almási elemzéseinek alapvető tétele, hogy ezt a síkot (Shakespeare esetében) döntően az “abszurd” vagy az “abszurditás” fogalmával ragadhatjuk meg. Ezeket a megragadási kísérleteket nevezi Almási a könyv alcímében “olvasópróbáknak” – írja az Abszurd Shakespeare – Rendhagyó olvasópróbák c. könyv kritikájában az ÉS lapjain Weiss János.
Almási Miklós (1932) Széchenyi-díjas magyar esztéta, filozófus, esszéíró, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A drámaelmélet és a filozófia esztétika neves tudósa.