Kulcsár Noémi Harangozó Gyula-díjas táncművész, a Magyar Táncművészeti Egyetem tanára, a „Kulcsár Noémi – Tellabor” balett és vizuáltechikai műhely megalkotója mesél pályájáról és arról, miből merít inspirációt. Az interjú a Táncművészeti Egyetemmel együttműködésben született.
Hogyan kerültél kapcsolatba a modern tánccal? Ki indított el ezen a pályán?
Kulcsár Noémi: Először a klasszikus balettbe szerettem bele, szerintem minden kislány onnan keveredik később a modern-kortárs irányzatok felé. Láttam Lakatos Gabriellát és Orosz Adélt a televízióban balettozni és annyira elvarázsoltak, hogy elkezdtem foglalkozni a tánccal, úgyhogy lényegében magamat indítottam el a pályán. A mozgás egyébként nem állt távol tőlem, régóta szertornáztam. A szüleim szerencsére mindenben támogattak, így Nyíregyházán balettra járhattam, ahonnan később elkerültem az akkori Győri Balett Művészeti Szakközépiskolájába.
Országszerte több városhoz is köthető a neved: Budapest, Miskolc, Győr, hogy csak néhányat említsünk ezek közül, ráadásul a hazai táncéletben is nagyon aktív vagy: táncversenyek rendezése, különböző társulatokkal való munka, oktatás a Magyar Táncművészeti Egyetemen. Hogy bírod az iramot?
K.N.: Őszintén szólva nagyon komoly logisztikával, hiszen mindez még két kicsi gyermekkel is meg van fűszerezve. (Nevet.) De ez az életem, ezt szeretem csinálni, így megpróbálom az időmet úgy beosztani, hogy a szakmámat, a hivatásomat is folytatni tudjam. Úgy érzem, hogy az alkotás egy velem együtt élő és létező dolog, ami számomra soha nem fáradtság. Sőt, szinte adrenalint ad, amikor alkothatok. Szerintem ez fontos ahhoz, hogy képes legyek ennyi irányban helyt állni.
A koreográfusi munkám mellett pedig a tanítást is nagyon élvezem. Az egyetemen docens vagyok, főleg a modern tánc oktatásában, illetve a repertoire építésében vagyok jelen, tehát darabokat készítek nekik. Szeretek fiatalokkal foglalkozni, rendkívüli módon táplál és inspirál. A tanítványaimmal egy közös munkafolyamat részei vagyunk, mindannyian tanulunk egymástól, én pedig nagyon jól tudom kamatoztatni mindazt az ihletet, amit ők adnak nekem. Az is nagyon izgalmas, amikor tehetséges, fiatal alkotókat fedezünk fel, akiket segítünk, támogatunk a kibontakozásban.
A hazai színpadok mellett a darabjaid rendszeresen szerepelnek a nemzetközi porondokon is, ez egy nagyon jelentős eredmény. Hogyan vezetett el idáig az út?
K.N.: Már a táncos karrierem elején is viszonylag sokat tartózkodtam külföldön, például Németországban és Svájcban. Amikor elkezdtem az alkotói tevékenységemet itthon, valahogy mindig ráakadtunk egy-egy fesztivál színhelyére. Készítettem a műveket, majd 2012-ben megalakult a Kulcsár Noémi Tellabor – ez a saját együttesem, amin keresztül készítem a darabjaimat – és mindig pályáztunk, hogy előadhassunk egy-egy külföldi fesztiválon. Emellett kaptunk meghívásokat is, így jutottunk el többek között egy albán nemzetközi táncfesztiválra, valamint különböző gálákra is Malmöben és Rigában.
Számos külföldi alkotóval volt már lehetőséged együtt dolgozni. Kivel élvezted leginkább a közös munkát?
K.N.: A gondolkodásomra és a munkámra a színházrendezők voltak a legnagyobb hatással. Sokat tanultam tőlük, általuk még jobb koreográfus lehetek.
Mire törekszel a koreográfiáidban? Mit szeretnél átadni, hogyan határoznád meg a művészetedet?
K.N.: Talán azt tudnám mondani, hogy nagyon fontos számomra a cél és hogy milyen mozgásanyagot kíván meg az adott darab. Szeretek kicsit ugrálni a stílusok között. Persze ennek van egy határa, de például amikor Miskolcon csináltam A nagy Gatsbyt, a húszas évek táncstílusát vegyítettem a kortárs táncba, mert a mű megkívánta, hogy egy bizonyos korrajzot rakjunk hozzá. Ettől függetlenül ugyanúgy jelen van benne az én művészi kinyilatkoztatásom, de nem félek behívni populárisabb elemeket sem.
Amikor a saját együttesemmel alkotok, akkor mind mozgásanyagban, mind rendezési attitűdben markánsabban látszik az a kortárs vonal, amit igazán képviselek. Nem hagytam el teljesen azt az alapminőséget, amit a klasszikus balett ad, de jócskán más impulzusokból és dinamikákból dolgozom, mint maga a balett.
Van olyan alkotás, ami különösen közel áll a szívedhez?
K.N.: Igen, nagyon sok! (Nevet.) Nyilván az emberben mindig a legfrissebb élmények a legélénkebbek, most ez a Silver Swan, amit októberben mutattunk be. Az utóbbi időben gyerekdarabokat is elkezdtem csinálni, karácsonykor a Mókás Mikulást fogják közvetíteni a Nemzeti Táncszínház oldalán. Ez egy kis Mikulás-történet, amit teljes mértékben az alkotógárdámmal találtunk ki.
Szeretek kortárs zeneszerzőkkel is dolgozni, a legutóbbi a Zeneakadémián a Studio 5 koncert volt, ahol fiatal, most prosperáló zeneszerzők műveire készítettem darabokat. Korábban együtt dolgoztam Eötvös Péterrel, akinek a darabjával Albániában voltunk. Élvezem az olyan kollaborációkat, amelyekben a társművészetek alkotóival fogunk össze.
Az intenzív koreográfusi lét mellett szokott hiányozni, hogy táncosként állhass a színpadon?
K.N.: Már nagyon régóta, hat-hét éve kimondottan az alkotói munkára koncentrálok. Néha azért fölsejlik még bennem, hogy ha a gyerekek nagyobbak lesznek, újra formába hozom magam, mert még lenne mondanivalóm. Soha nem mondom, hogy soha, de most egyelőre ezt nem érzem annyira égetőnek.
Nehéz lehet megbirkózni azzal a nyomással, hogy folyamatosan kreatívnak kell lenned. Miből merítesz inspirációt?
K.N.: Ez nagyon érdekes, mert azt hiszem nekem a kreativitásból különösen sokat osztottak akkor, amikor megszülettem. (Nevet.) Az alkotás számomra egy könnyed, sőt felszabadító állapot. Amin a mindennapokban viszont dolgoznom kell, az a türelem, az elmélyülés és a tökéletesítés.
Nagyon érdekes, egyedi, modern darabokat készítesz, sokféle technikát és műfajt ötvözöl. Érződik, hogy ezeken a műveken gondolkozol, értelmezed és elemzed őket. Hogyan választasz témát?
K.N.: Sokszor van alkalmam felkérésekre, például a jelenlegi miskolci balett indulásakor Kiss Csaba igazgató kért fel arra, hogy készítsek egy Rómeó és Júlia darabot. Ez végül olyannyira megtetszett, hogy egyre több Shakespeare művet állítottam színpadra. Ha a Vihar elkészül 2021 tavaszán, akkor az angol drámaírónak már öt művét koreografáltam meg, hiszen ott van még a Macbeth, a Sok hűhó semmiért és a Szentivánéji álom is. Ez a miskolci felkérés tehát egy egész témasorozatot indított el, rendkívül inspirálónak érzem Shakespeare műveit. Nagyon szeretem használni a humort és a groteszket a darabjaimban, ezek úgymond a lételemeim.
Olyan is van, hogy kizárólag egy táncmotívum ragadja meg a figyelmemet, ilyenkor általában szimfonikus jellegű előadásokat készítek. Korábban csináltam egy ilyet a győri balettnek Exit címmel és az egyetemen is gyakran koreografálok olyan műveket, amelyek kifejezetten a tánc minőségéről, a szerkesztett koreográfiáról szólnak. Ezekben a táncnak van egy dramaturgiája, de nem jön hozzá semmilyen egyéb adalék. Az alkotói munkámban ezeket is fontosnak tartom.
Nemrég a Studio 5 számára készítettél koreográfiát, amit november elején mutattatok be. Mesélj erről egy kicsit!
K.N.: A Studio 5 kortárszenei alkotócsoport egyik alapítója Bella Máté, akinek még 2015-ben készítettem egy koreográfiát az első operájára, a Tavasz ébredésére. Már akkor éreztük, hogy a későbbiekben szeretnénk még együttműködni és most a Studio 5 esetében Máté rám gondolt. Összekapcsolt a többi zeneszerzővel és hamarosan elindult a közös munka. Véleményem szerint a legideálisabb együttműködés az, amikor egy éppen regnáló koreográfus és zeneszerző együtt dolgozik, ez a lényege az egész dolognak. A darabot több mint 6000-en nézték meg, ami nekik is nagy dolog, hiszen a kortárs zene ugyanolyan nehéz helyzetben van, mint a kortárstánc. Épp emiatt óriási öröm volt, hogy egymásra találtunk, mert ezzel egymást segítjük. Reméljük, hogy a jövőben is létrehozhatunk még ilyen projekteket.
Tudtok mostanában bemutatózni, hogyan befolyásolt titeket a járványhelyzet?
K.N.: Főleg online bemutatóink vannak, most épp a már említett karácsonyi darabra készülünk. A jövőben azért szeretnénk ezt élőben is bemutatni. Nagyon örülünk a streaming lehetőségeknek, mert így lehetőségünk van előadni. Különben azt kell, hogy mondjam, ha nem is ugyanaz az élmény, egy nagy képernyőre kivetítve egészen élvezhetőek az előadások. (Mosolyog.)
A tavaszi időszak nehéz volt, mert egész egyszerűen leálltunk, mindenki kapkodott. Most, hogy nem maradtak el az előadások könnyebb, kicsit nyugodtabbak vagyunk. De persze várjuk már, hogy ismét élőben lehessünk jelen a színházakban.
Mik a tervek a jövő évre vonatkozóan?
K.N.: Nem tudjuk még, hogyan kezdődik az év, de 2021 januárjában már tervezünk élő előadásokat, lesznek új bemutatók februárban, valamint szeretnénk egy vidéki turnét és márciusra tervezem a Vihar premierjét a Nemzeti Táncszínház nagytermében. Ezek persze tervek, még sok tekintetben változhatnak.
Szerző: MTE