Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Az Állatkert visszautasítja Fekete Péter ötletét

    2023. április 22., szombat 16:28

    A Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója egy interjúban azt mondta, hogy nem vetné el annak a gondolatát sem, hogy szimbiózis alakuljon ki a cirkusz és a Biodóm-projekt között, illetve, hogy a Biodóm területét valamilyen módon bekapcsolják a cirkusz működésébe.

    „Állatkertünk elutasítja azt a felvetést, hogy újra területeket vonjanak el tőlünk, vagy megpróbálják valamilyen módon összekeverni az állatkerti és a cirkuszi funkciókat, amelyek gyökeresen eltérnek egymástól” – írja honlapján a Fővárosi Állat- és Növénykert.

    Az intézmény egy szerdán megjelent interjúra reagált, amelyben Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója úgy fogalmazott, hogy nem vetné el annak a gondolatát sem, hogy szimbiózis alakuljon ki a cirkusz és a Biodóm-projekt között, illetve, hogy a Biodóm területét valamilyen módon bekapcsolják a cirkusz működésébe.

    Az Állatkert közleménye emlékezetet, hogy „az Állatkerttel szomszédos Fővárosi Nagycirkusz fejlesztésével kapcsolatban az elmúlt években arról volt szó, hogy egy új helyszínen új Nemzeti Cirkuszművészeti Központ épül, amelynek helyszíneként a Nyugati pályaudvar melletti, Eiffel tér – vasúti pálya – Ferdinánd híd – Podmaniczky utca által határolt terület lett kijelölve. A költözés után a jelenlegi cirkuszi telket az Állatkert kapná vissza. Minderről már több kormányhatározat is született”.

    Hozzáteszik, hogy „a Fővárosi Állat- és Növénykert azonban visszautasítja azt az ötletet, hogy az állatkerti és a cirkuszi funkciókat akár csak részben összevonják, összemossák, mint ahogyan azt is, hogy ismét visszatérjen az a korszak, amikor az Állatkert amúgy sem túl nagy területét újra és újra megcsonkították!”

    Felhívják a figyelmet arra is, hogy „a Biodóm sem cirkusz: az Állatkert természeti élményközpontnak és Noé bárkájának szánja”. A főváros szerint egyébként jelenleg 46 milliárd forint hiányzik a Biodóm befejezésére.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram