Az Amerikai Filmakadémia előrehozott ülésen vitatja meg Will Smith büntetését
2022. április 7., csütörtök 11:18
Az Amerikai Filmakadémia április 18-ról április 8-ra, vagyis most péntekre hozza előre ülését, hogy hamarabb megvitahassák az Oscar-gálán Chris Rockot felpofozó Will Smith-szel szembeni lehetséges szankciókat – számolt be a 24.hu.
Ezt a szervezet elnöke, David Rubin jelentette be, hangsúlyozva, hogy a színész kizárása már nem opció, mivel Smith a botrány után lemondott akadémiai tagságáról – emiatt viszont korábbra tudják hozni a testületi ülést, mivel nem kell kivárni a jogilag rögzített tájékoztatási határodőket.
Smith amúgy nem sokkal a hírhedt pofon után megkapta élete első Oscar-díját a Richard királycímű film főszerepéért, de azt az akadémia már korábban leszögezte, hogy a kiosztott díj elvétele nem jöhet szóba retorzióként.
Chris Rock testvére, Kenny Rock szerint az akadémiának fontolóra kéne venni, hogy elvegye Will Smith Oscar-díját a pofozkodás után. „Azonnal ki kellett volna küldeni az eseményről Smitht. Nagyon könnyedén felsétálhatott a színpadra, sokkal rosszabb dolog is történhetett volna. Emiatt felelősségre fogom vonni a gála rendezőit” – mondta Kenny Rock.