„Az anyja istenit, de jó színész” – mormogta az orra alatt Molnár Ferenc, miközben a huszonkilenc éves Páger Antal, akit ő hívott meg a lakására, Liliom haldoklási jelenetét rögtönözte abból az alkalomból, hogy szóba került, játssza el a szerepet a Vígszínházban is, Varsányi Irénnel.
/ Páger Antal (Elwood P. Dowd) / fotó: Keleti Éva
A szegedi színész pesti debütálására akkor, épp Varsányira való tekintettel, nem került sor.
„Úgy fog kinézni, mintha ott szülte volna magát a színpadon” – mondta állítólag Molnár. Az esztétikai finomságot nélkülöző, ámde velős minősítés mégis csakhamar Pest-szerte bizonyítást nyert.
Előbb az Andrássy úti Színházban, aztán a Belvárosi, a Magyar, a Király Színházban majd a Vígben. Págerről szólva azóta sem sikerült pontosabban, szabatosabban és tudományosabban fogalmazni ennél a Molnár Ferenc-i ,,de jó színész”- nél. A kevesek egyike volt, aki kivétel nélkül minden szerepében ámulattal töltötte el a nézőt.
Alakításait, szerepfölfogásait nem nagyon lehetett elemezgetni, mert nem is volt bennük „fölfogás”, „értelmezés”, „figurateremtés” – egyszerűen ő volt Bolkonszkij herceg, Turái, a vígjátékíró, a Prelátus vagy az esőcsináló Starbuck.” – így idézte fel Koltai Tamás Páger Antal sokat hangoztatott, legendás egyszerűségét a Kritika című folyóiratban 1987-ben.
123 éve ezen a napon született Magyarország egyik legnagyobb színészlegendája, Páger Antal.
Egy sokgyermekes makói csizmadiamester középső fia volt. Anyja színházi jegyszedőként dolgozott, és a kis Antalt gyakran magával vitte az előadásokra. Édesapja azonban nem pártolta fia művészi érdeklődését, összetörte hegedűjét és festőállványát is. Egész gyermekkorát végigdolgozta, hogy legyen pénze ruhára és tandíjra. Nem készült színésznek, egy műkedvelő előadáson figyeltek fel tehetségére.
„Rekedt a hangom, és tudom, hogy rekedt hanggal meddig lehet elmenni. És mivel Shakespeare-t ordítva játszották a Nemzetiben… A régi klasszikusok engem általában elkerültek. Én nem akartam színész lenni. Amikor 1918-ban hazajöttem az olasz frontról, szülővárosomban, Makón nagy változások voltak, mint az országban mindenütt. A rákövetkező évben jött oda Gárday Lajos a truppjával. Át akartak állni háromfelvonásos darabokra, kevés volt a színészük, hát beálltam, azzal, hogy majd otthagyom őket. Beiratkoztam jogra Pesten. Aztán mégis – Székesfehérváron folytattam a pályát.”
1926-tól Szegeden játszott, havi 1200 pengőért, ami akkoriban a legnagyobb vidéki gázsinak számított. 1930-ban szerződött a fővárosba. 1932-ben lép először a felvevőgép elé. Kabos Gyulával és Dajka Margittal a főszerepben eljátssza a “Piri mindent tud” című film egyik főszerepét, ám a film óriási bukás. Úgy gondolja, hogy többé már senkinek nem kell a filmszakmában.
Ám több mint kétszáz filmet, tévéjátékot forgat élete során. Megsokasodott filmszerepei közepette végzi színpadi feladatait. Rajongott érte a szakma és a közönség is.
1937-1939 között a Vígszínházban már horribilisnek számító, fellépésenként 250 pengős gázsit kapott. 1944 végén családjával együtt elhagyta az országot. Idehaza mind a 112 filmjét irredentizmus vádjával indexre tették, forgalmazásukat betiltották. 1948-ban Argentínába költözött, 1951-ben az állampolgárságot is megkapta. A helyi magyar Színjátszó Társaság vezetője és színésze volt, festészettel is foglalkozott, képei kiállításokon is szerepeltek. Igazi otthonra azonban nem talált, minden percben a hazatérésre gondolt.
Végül 1956 augusztusában kormányengedéllyel érkezett meg Budapestre. Miközben attól félt, hogy megalázzák és a fejére olvassák – vélt vagy valós – bűneit, tulajdonképpen ugyanabba a népszerűségbe és sikerszériába csöppent bele, amit itthon hagyott. Visszakapta legendás Tamási utcai villáját és filmezhetett is. 1957-ben Várkonyi Zoltán Sóbálvány című filmjében megkapta a professzor szerepét, s e film nemzetközi sikere után az akkori kultúrpolitika részéről elfogadottnak minősült.
Első színházi fellépésén a közönség hatalmas tapsviharral fogadta, Major Tamás és Keleti Márton azonban szóba sem állt vele. Ismét a Vígszínházhoz szerződött, ahol halála napjáig színpadon volt. Visszatérését követően csaknem száz tv- és játékfilm jelentős szerepét játszotta el színpadi szerepei mellett.
Olyan filmsikerek részese volt, mint Kéri építészmérnök a Fűre lépni szabadban, Tamburás a Hattyúdalban, Elnök Jóska a Húsz órában. 1964-ben a cannes-i filmfesztiválon a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat kapta – megosztva Ugo Tognazzival – Vajkay Ákos megformálásáért Ranódy László Pacsirta című filmjében. Színpadon utoljára a Kőműves Kelemen Vándorának énekes-táncos szerepében láthatta a közönség. 87 éves korában az esti előadásra készülve lett rosszul, felszökött a láza. Hiába szállították kórházba a mentők, életét már nem tudták megmenteni.
Forrás: Vígszínház