Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    „Megoldások után kutatunk” – Az Art is Business projektről

    2020. április 7., kedd 08:10

    Egy évvel ezelőtt indult útjára az üzleti és a kulturális szféra közt kapcsolatokat építő projekt, az Art is Business kezdeményezés.

    A koronavírus elvitte a lassú építkezés lehetőségét. Erről is beszélt a Világgazdaságnak az alapító.

    Balogh Máté András arról számolt be, a magazin időben megjelent, de a friss számot most lapozható PDF-formátumban küldték ki.

    “Vállalatvezetők, HR-vezetők, marketingvezetők, mecénások kapják, elkötelezett kultúratámogatók, akik vélhetően – ha megtehetik – nem fogják abbahagyni ezt a tevékenységüket. Most egy szélesebb érdeklődői körhöz is eljuttattuk a lapot, hiszen azt látjuk, hogy mindenki keresi a helyét, szerepét a mostani helyzetben. Mi is ezt tesszük, megoldások után kutatunk, meg kell majd találnunk az új lehetőségeket. Az Art is Business projekt – amely eddig egy nyomtatott médiumból, képzésből, zárt körű eseményekből, konferenciából, díjból és a hozzá kapcsolódó ünnepélyes díjátadóból állt – mindig azt tartotta szem előtt, hogy rávilágítson: miért és milyen módon érdemes gondolkodni a művészeti élet és a forprofit szegmens szereplőinek az együttműködésről. Mindig a kölcsönös előnyök és érdekek megtalálása lebegett a szemünk előtt, ez pedig továbbra sem változott” – számolt be Balogh Máté András.

    Közzétettek egy pályázatot művészeknek. Erről szólva kifejtette: “Azokra a formabontó, erre a célra alkotott, új kulturális projektekre és workshopokra szeretnénk ráakadni, amelyek online formában működnek, és elősegítik a vállalati szférában az otthoni munkavégzés hatékonyságát: például a produktivitást, a munkavégzők kreativitásának kibontakoztatását, valamint a mentális és lelki jóllétük megőrzését. A kezdeményezéssel nem titkolt célunk bemutatkozási lehetőséget biztosítani a művészeti szegmens számára a megváltozott helyzetben, összekötni az alkotókat a vállalati szektorral, és ezzel akár hosszútávú partnerségek létrejöttét segíteni. A jelentkezők között lehetnek színházi, táncművészeti, képzőművészeti és zenei tartalmat előállító alkotók, akik újszerű megoldásokkal képesek a művészeti értékeket átadni. A jelentkezőknek segítséget nyújtunk abban, hogy eligazodjanak a lehetőségek között, vagy ha már megfelelő minőségű, kész tartalommal rendelkeznek, azt eljuttassuk a céges szakembereknek.”

    A teljes interjú a Világgazdaságban olvasható.
    Világgazdaság 2020.04.06 – 15. olda
    l

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram