Nem csupán a színházszakmai közvéleményt foglalkoztatja a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltása. A Magyar Színházi Társaság Jó kérdés sorozatának 2020. október 5-i beszélgetésén a téma a folyamat és az intézmény aktuális helyzete volt, amelyet belső és külső nézőpontból is elemeztek.
Az események napról napra változnak, de a vendégek, Bagossy László rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Színházművészeti Intézetének volt vezetője, az egyetem oktatója és Derényi András felsőoktatás-kutató és -fejlesztő, a MOME rektori megbízottja jó néhány olyan szempontra felhívták a figyelmet, amelyek az autonómia tekintetében az SZFE esetén túlmutatnak.
A meghívottak között szerepelt Zalán János színész, producer, a Pesti Magyar Színház igazgatója, akit a Magyar Színházi Társaság még akkor hívott meg, amikor közvetítőnek jelentkezett az egyetem és a minisztérium/kuratórium közötti tárgyalásokra. Azóta az intézmény oktatási rektorhelyettesének nevezték ki. Zalán a részvételt néhány nappal a rendezvény előtt más elfoglaltságaira hivatkozva lemondta. A NKA és az MMA támogatásával megvalósuló beszélgetést a Katona József Színház Kantinjában Seres Gerda újságíró, a Kultúra.hu munkatársa vezette.
Bagossy László vázolta az SZFE adott pillanatbeli helyzetét. Beszélt többek között az órák rendjéről, a sztrájk lényegéről, bemutatta a tanköztársaságot. A felmondott tanárok pótolhatóságára vonatkozó kérdésre azt válaszolta: „El tudom képzelni, hogy ha tovább durvul vagy reménytelenné válik az autonómia, újabb veszteségeket fogunk elszenvedni.” Bagossy leszögezte azt is, hogy a fő problémát részükről alapvetően az egyetemi autonómiát illető korlátozások jelentik. Úgy vélik, az ügyben az alapítói jogok gyakorlója, a minisztérium érvényesíthetne kompromisszumokat, de megpróbálnak a úgy csinálni, mintha ehhez az egész dologhoz nem lenne közük. Ezzel az ITM erősíti a kuratórium, illetve a frissen kinevezett egyetemi vezetők felelősségét, illetve azt a látszatot kelti, hogy a kuratórium és az új vezetők kezükben van a döntés.
Bagossy az egyetem szervezeti és működési szabályzatának átdolgozásának folyamatáról is beszámolt, ami világossá tette számukra a fenntartói szándékot, és ami – különösen az autonómiára vonatkozó részek törlése miatt – a diákok egyetemfoglalásához vezetett. Az egyetemi tanár több más tekintetben is úgy vélte, nincs vitaalap, amivel szembeszállhatnának.
Derényi András úgy fogalmazott, a modellváltás nem ördögtől való dolog. Ezzel már az elmúlt 25 évben több kormányzat megpróbálkozott. Az volt a cél, hogy a felsőoktatási intézmények egy olyan működési státuszt kapjanak, ami segíti őket eltávolodni a minisztériumok, hatóságok, hivatalok működési struktúrájától. A jelenleg érvényben levő felsőoktatási törvény ugyanis szűkös kereteket szab, rendkívül bürokratikus, nem az egyetemi működésre épül, és ezért van 25 éve napirenden, hogy az egyetemek rugalmasabb, a piaci logikához közelebb álló módon működhessenek. Az oktatáskutató vázolta a korábbi hazai megoldásokat és néhány külföldi példát, részletezte a SZFE, a Corvinus és a MOME alapítványosítási folyamata közötti különbségeket. Az alapítványi formáról elmondta, hogy ez lehetett a legegyszerűbb módszer, hiszen az alapítványi törvény jóval kevesebb módosítást igényelt.
Derényi összefoglalta a törvény tartalmát: egy húszéves keretmegállapodáson belül három-öt éves, megrendelés alapú finanszírozás várható, tehát az állam megmondja, mit vár el, és ezért mennyit hajlandó fizetni. Ez véleménye szerint tekinthető akár egy nagyon jelentős pozitív változásnak is, mert eddig többnyire csak az adott év januárjában derült ki egy intézmény éves költségvetése. „A konstrukció jó – mondta –, az a kérdés, a valóságban hogyan implementálják.”
Megvilágította, a kuratórium az alapítvány önálló jogi vezetését jelenti, ilyen értelemben a fenntartási feladatokat veszi át az államtól, míg az egyetem egy másik jogi entitás, azaz két külön, egymástól független szervezetről van szó. Ezeknek az alapítványoknak pontosan ugyanolyan autonómiát kell biztosítani az egyetemnek, mint amit az állam biztosított az alkotmány vagy a hagyomány, a szokásjog alapján.
Egy nyári törvénymódosítás azonban lehetővé teszi, hogy a kuratóriumok olyan döntéseket is magukhoz vonjanak az egyetemektől, amiket korábban az állam sem tett meg. Konkrétan elvonta a döntési hatáskört a szenátusoktól, nem teszi választhatóvá a rektort, nem engedi, hogy a szenátus döntsön az egyetem szervezetéről, irányítási rendjéről, stratégiájáról és lehetne még sorolni. Ezek azok, amik igazán kérdésessé teszik a megvalósítást, mert például a nem alapítványosított, továbbra is állami intézményeknél ezekkel a döntési jogkörökkel élnek a szenátusok. Ilyen értelemben most az állami intézmények jóval nagyobb autonómiát élveznek, mint a kuratóriumok által fönntartott magánintézmények – magyarázta Derényi.
– Ez a fő probléma. Az SZFE-n, tette hozzá, a kuratórium tovább ment, mert a tanárok kinevezésének vagy az osztályfőnökök kiválasztásához való jogot is magához vonná. Megjegyezte, más intézményekben sem jobb a helyzet, csak ott még nem ennyire nyílt a tiltakozás, és más módon gondolják megoldani ezt a helyzetet.
Derényi András szerint világosan látszik, hogy a kuratóriumok, amelyekben felsőoktatási szakemberek elenyésző számban vannak, nem tudják, hol végződik az alapítvány, és hol kezdődik az egyetem: „Az egyetemeknek a saját fenntartójukkal szemben is autonómoknak kell lenni, ez alapelv. Egyelőre az látszik, hogy a kuratóriumok nem érzékelik ezt a dolgot, ki-be gyalogolnak a saját egyetemeikre.”
Úgy véli, nem érzékelik, hol sértenek autonómiát, hiszen nekik nem az egyetemek vezetése, a mikromenedzsment a feladatuk. „Nekik az a feladatuk, hogy biztosítsák a feltételeket, sőt az egyre jobb feltételeket az egyetemeiknek, működésben, pénzügyileg és egyéb más szempontból. Ott meg kéne állniuk. Abban kéne rendkívül aktívnak lenniük, hogy jobb campusuk, több pénzük, egyre jobb működési feltételeik legyenek. De nem dolguk belenyúlni az egyetemek működésébe.”
Derényi András leszögezte, a modellváltás egyetlen intézménynél sem a „piacra való kihajítást” jelenti, hanem a működésmód rugalmasabbá tételét. A kuratóriumok egy nyári törvénymódosítás miatt elvonhatják az egyetemük autonómiáját, de erre nem voltak és nincsenek rákényszerítve.
„Egy józan kuratórium megőrizhette, sőt növelhette volna az állami intézményekhez képest a saját egyetemének az autonómiáját.”
Beszámolójából az is kiderült, a magyarországi egyetemi autonómia általában gyenge lábakon áll, e tekintetben az EU-listákon az utolsó helyeken vannak az intézmények. Ez azért kockázatos, mert autonóm egyetemek nem akarnak nem autonóm egyetemekkel együttműködni, azaz a magyar egyetemek nem tudnak egyetemi szövetségekben, konzorciumokban részt venni, nemzetközi pályázatokon indulni, közös kutatási projektekben vagy szakmai fejlesztésben részt venni.
„Az autonómia a felsőoktatás sarokköve” – szögezte le egyértelműen, hozzátéve, hogy a jogszabályoknak még a magánegyetemek esetében is garantálniuk kellene az egyetemi autonómiát, ám ezt nem teszik meg. Egy kuratórium viszont megtehetné.
Kérdésre válaszolva elmondta, az ITM-nél vannak az alapítvány alapítói, tulajdonosi jogai, a törvény pedig rendezi, milyen helyzetekben az alapító hogyan és mit tehet a saját alapítványával, például mikor hívhat vissza és nevezhet ki kuratóriumi tagokat. Ez az a mozgástér, ami a rendelkezésére áll a minisztériumnak, azaz a tulajdonosi jogokat gyakorló szervezetnek, illetve magának a miniszternek.
Derényi András szerint a kancellári rendszer autonómiasértő és rossz konstrukció, ráadásul van kuratórium, amely megtartotta, és van, amely eltörölte. A szakértő még egy fontos pontot elővezetett az autonómia tekintetében: azt, hogy ne a kuratórium döntsön, hanem a szenátus maga válassza meg a rektort, és ne csak véleményező szerepet játsszon.
Bagossy szerint az SZFE esetében a visszahívások sem oldanak meg semmit, ezért úgy vélte, a kereteket, a játékszabályokat kell alapvetően megváltoztatni. Elmondta, kíváncsian várja, hogyan tud elindulni a Lajos Tamás által jelzett párhuzamos oktatás, és beszélt arról, milyen nehézségei lennének egy általuk létrehozandó új, önálló képzésnek. Bagossy László vezetőként már felmondott, de oktatóként még az egyetem tanára. Elárulta, mikor lép ki az eseményekből ebbéli státuszában: „Amikor a tárból elfogynak a töltények, hogy hadi nyelven szóljak. Amikor nem lesz módom tiltakozni és egyáltalán, bármilyen módon hatni erre a vitára, vagy segíteni ennek a vitának a megoldását.”
A patthelyzet feloldását illetően Bagossy nem tűnt optimistának, említette többek között a jelenlegi vezetéssel kapcsolatos legitimitásproblémákat, és Derényi András sem volt derűlátó, mivel egy-egy törvénymódosítás korábban ismeretlen terepekre visz, és – mondta – ha ilyen lépéseket megtehetnek, csak a fantázia szabhat határt a törvényhozóknak.