gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Az Édes Annát mutatja be a kolozsvári magyar színház

    2023. április 4., kedd 10:47

    Április 5-én a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében kerül sor a Kosztolányi Dezső Édes Anna című regénye nyomán készült előadás bemutatójára Szabó K. István rendezésében.

    A bemutatót megelőző sajtótájékoztatón Szabó K. István rendező – aki első alkalommal dolgozott együtt a kolozsvári társulattal – így nyilatkozott az előadás kapcsán: „Kosztolányi regényének ideje az 1920-as évek, pontosabban az 1919-es év, az első világháborút követő időszak, a magyar történelem és politika káosza, amikor a határok ide-oda mozognak, a kormányok egy-két héten belül megbuknak. A kommunisták kerülnek hatalomra, majd távoznak, tőlük mások veszik át a hatalmat, szóval minden nagyon gyorsan változik. Azonban van egy olyan probléma az Édes Annában, ami napjainkban is érvényes: sokan vannak, akik továbbra is elnyomva élnek. Létezik egy betegség a társadalmunkban, az elnyomás betegsége, amit nem tudunk legyőzni. Szükségünk van arra az érzésre, hogy uraljuk a másikat. Ez a történet erre a csoportra fókuszál, és azt hiszem, hogy ez a téma univerzális és napjainkban is aktuális, és erről beszélnünk kell.”

    Cári Tibor, az előadás zeneszerzője elmondta, nem az volt az elsődleges számára, hogy az 1920-as évek zenei világát reprodukálja, inkább inspirálódott belőle: „Fontos dolog az előadásban, hogy a zene nem csak a hangulatot teremti meg, de fontos üzeneteket is közvetít, véleményt alkot és ironizál, vagyis egyfajta kórusként funkcionál, a görög kórusokra emlékeztet.”

    Az Édes Anna címszerepét Román Eszter alakítja, további szerepekben Kali Andrea, Bogdán Zsolt, Kiss Tamás, Sinkó Ferenc, Bíró József, Csutak Réka, Dimény Áron, Kicsid Gizella, Orbán Attila, Vindis Andrea, Albert Csilla, Varga Csilla, Kántor Melinda, valamint Tőtszegi Zsuzsa látható.

    Az előadás létrehozásában a rendező alkotótársai voltak: Lőkös Ildikó dramaturg, Artūras Šimonis díszlettervező, Bianca Imelda Jeremias jelmeztervező, valamint Cári Tibor zeneszerző.

    Az Édes Anna április 5-i bemutatójára a jegyek már elfogytak, további előadásokra jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában (hétköznap 10 és 14 óra között), valamint online a www.biletmaster.ro weboldalon.

    Fotók: Biró István

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram