gate_Bannergate_Banner
PinceszínházRózsavölgyi SzalonVígszínházFigeczky Bence
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 1., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Az egyik legnagyobb magyar színészegyéniség volt – 130 éve született Bajor Gizi

    2023. május 19., péntek 10:51

    130 éve, 1893. május 19-én született Bajor Gizi Kossuth-díjas színésznő, a Nemzeti Színház örökös tagja, a múlt század első felének egyik legnagyobb magyar színészegyénisége. Tíz képet mutatunk róla.

    Bajor Gizi Budapest 7. kerületében született Beyer Gizella néven, apai ágon német, anyain olasz származású volt. Bányamérnök apja baráti unszolásra megvásárolt egy Kálvin téri kávéházat, a vállalkozás azonban az első világháború előestéjén tönkrement, a család pedig eladósodott.

    Bajor Gizi és Ráday Imre Jean Cocteau Szent Szörnyetegek című színművében a Nemzeti Kamaraszínház­ban 1945-ben. Forrás: Ráday Mihály / Fortepan

    Az angolkisasszonyoknál nevelkedett. „Én már korán, négy-öt éves koromban magamra akartam vonni a figyelmet. Kosztümöket csináltattam a hálóingből meg színes szalagokból, a szobában körbeültettem a babákat, fölmásztam egy sámlira, és verseket szavaltam, énekeltem, szóval, produkáltam magam nekik. Ebben a mulatságban Mariska nővérem segített, ő varázsolta estéli kosztümmé a hálóingeket, rakta nyakamra a mama gyöngyeit, rendezte el a szekrényből kiráncigált szalagokat…” – mesélte magáról később.

    1911-ben szülei beleegyezése nélkül jelentkezett az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémiára. Már növendék korában felfigyeltek tehetségére és szépségére, és néhány kisebb szerepet eljátszhatott a Nemzeti Színházban. Nevét előbb Bayerre, majd Bayorra, végül Bajorra változtatta, bár ő maga mindig a Bayor alakot használta. 1915-ben diplomázott, és rögtön szerződtette is a Nemzeti Színház, amelyhez élete végéig hű maradt, csak egyetlen évadot (1924–1925-ben) játszott a Magyar Színházban.

    Stromfeld Aurél (Pilsudski) út, Bajor Gizi színművésznő (jobbra) villája teraszán Elsa Merlini olasz színművésznővel

    Az 1920-as években már az ország egyik legünnepeltebb művésze volt: ha neve szerepelt a címlapon, az kasszasikert, több mint száz előadást jelentett. Alakításait a játékosság, drámai erő és humor mellett gondosan kidolgozott, tudatosan megszerkesztett játék, rendkívüli mimikai készség, páratlan beszédtechnikai tudás jellemezte. Feledhetetlen színpadi csodákra volt képes. Herczeg Ferenc Utolsó tánc című darabjában például az anyát és a lányát is ő alakította. Harsányi Zsolt A bolond Ásvayné című drámájának címszereplőjeként a darab elején 27, a végén 87 éves volt, átalakulását nem a paróka vagy a smink, hanem kifinomult színészi eszközök és a gesztusok változása jelezték.

    Pályafutásának egyik legnagyobb diadala a nemes olasz hölgy, Zilia Duca szerepe volt Heltai Jenő A néma levente című verses vígjátékában. Tüneményes játékának hírére csak úgy tódult a közönség, a városi legenda szerint egy alkalommal egyik férfi rajongója így kiáltott fel: „Ezért az asszonyért én is hallgatnék három évig.” A Klabund írói álnéven alkotó Alfred Henschke mesejátékában, a Krétakörben nyújtott alakításának hírére a szerző is Budapestre utazott, hogy a színpadon lássa a varázslatos színésznőt, akinek utolsó nagy szerepe Lady Milford volt Schiller Ármány és szerelem című drámájában.

    Bajor Gizi számos filmben szerepelt, 1929-ben és 1930-ban Párizsban is forgatott, de különös módon a filmvásznon nem érvényesült sem humora, sem drámai ereje, sem jellemábrázoló képessége – igazi színpadi művész volt. A rendezéssel egyszer próbálkozott, 1938-ban Székely Júlia Nóra leányaicímű darabját vitte színpadra a Nemzeti Kamaraszínházban. 1929-től rendszeresen rádiózott is, Puskin Mese Szaltán cárról című felvétele hibátlanul maradt ránk. 1928-tól volt a Nemzeti Színház örökös tagja, 1948-ban első színésznőként kapta meg a Kossuth-díjat, 1950-ben lett kiváló művész.

    Igazi sztár volt, minden lélegzetvétele érdekelte a közönséget, ő azonban minden igyekezetével azon volt, hogy magánéletét megóvja a nyilvánosságtól. Az őt ostromló újságírókat kedvesen, de határozottan mindig ugyanazokkal a szavakkal szerelte le: „Nézzenek meg a színpadon!”

    József Attila (gróf Tisza István) utca 18., Egry József festőművész műteremlakása. Jobbról a harmadik Egry József, a negyedik Bajor Gizi színművésznő, tovább Sorg Antalné, Petrovich Elek, Dobay Lívia, Juhász Istvánné

    Emberi jóságáról, segítőkészségéről legendákat meséltek – nemcsak családja és hozzátartozói, hanem kollégái, sőt minden rászoruló számíthatott segítségére. A vészkorszak idején zsidó származású férjén kívül más menekülteket is bújtatott saját óvóhelyén, többek között az író Tamási Áront, és sokan mások is neki köszönhették megmaradásukat. 1944-ben egyetlen alkalommal sem lépett színpadra. 1945 után színészkollégium felállításán és az idős kollégák számára színészotthon létrehozásán fáradozott pályatársával, Gobbi Hildával.

    „Mindegy, mit csinálunk, a világ mégis csak azt hiszi el rólunk, amit akar. Engem nem érdekel, mit gondolnak rólam” – tartotta.

    Bajor Gizi háromszor ment férjhez. Először – jóllehet ostromolta Ady mecénása, báró Hatvany Lajos is – Vajda Ödön ügyvédhez, akitől 1927-ben vált el, majd néhány évig a bankár Paupera Ferenc felesége volt.

    Stromfeld Aurél (Pilsudski) út, Bajor Gizi színművésznő (balra) villája udvarán Elsa Merlini olasz színművésznővel.

    Harmadszor 1933-ban kötött házasságot Germán Tibor fül-orr-gégész professzorral. A feleségét rajongásig szerető Germán rögeszmésen féltette Bajort, akit 1950-ben fülfájása miatt hosszasan kezelt is.  A házasság 1951. február 12-én tragédiába torkollott: Germán halálos adag morfiumot adott be feleségének, majd saját magának is. A vizsgálat eredményei szerint valószínűleg az agykéregsorvadása miatt mentális zavarokkal küzdő orvos attól tartva végzett feleségével, hogy az megsüketül, és nem állhat többé színpadra – a boncolás azonban azt mutatta, hogy a színésznőnek semmilyen betegsége sem volt.

    Bajor Gizi holttestét a Nemzeti Színház előcsarnokában ravatalozták fel, a temetés külsőségeiben Blaha Lujzáét idézte. A magyar színjátszás nagyasszonyát a Kerepesi úti temetőben helyezték örök nyugalomra, az utat virágszőnyeg borította.

    Bajor Gizi az 1930-as években. (MTI Fotó: Várkonyi László)

    Halálának első évfordulóján budai villájában nyílt meg a Bajor Gizi Színészmúzeum, amelynek létrehozását Gobbi Hilda kezdeményezte. Az első kiállítás Bajor Gizi, Jászai Mari és Márkus Emília ereklyéit mutatta be a közönségnek. A múzeum az ezredforduló után teljesen átalakult: 2002-ben az emeleten, majd 2010-ben a földszinten nyílt új tárlat. A Szép ház, nagy park közepén… című állandó kiállítás a ház egykori tulajdonosának, Bajor Gizinek és a múzeumot alapító Gobbi Hildának állít emléket. A múzeum emlékszobáiban a magyar színházművészet legjelesebb képviselőinek tárgyi emlékei is láthatók.

    banner_bigBanner1
    banner_bigBanner2
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram