A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház repertoárja fontos részét képezik a pedagógiai céllal születő produkciók, amelyekkel az intézmény a közönség egy új rétegét szólítja meg: a 13-18 év közötti korosztályt. 2013-2018 között az intézményben olyan produkciók születtek, amelyek nem csak nézőként vonták be a fiatalokat, hanem amelyeket ők maguk írtak és/vagy játszottak.

Ilyen produkciók a Liviu Rebreanu Társulat kezdeményezésére, a Scott Johnston rendezésében készült Csillagporból lettünk (2013), Shoes (2014), Want (2015), a Tompa Miklós és a Liviu Rebreanu Társulat önkénteseinek előadásában. Ezeket követték a Tompa Miklós Társulat önkénteseinek produkciói: Stresszfaktor_15 (r. Csáki Csilla, 2016), @tizenhét (r. Bélai Marcel, Demeter Márk Cristopher, 2019), valamint a társulat színészeinek a magyar dráma napja alkalmával készülő pedagógiai foglalkozásai. 2018-ban Gecse Ramóna kezdeményezésére létrejött az első tantermi produkció Kő, papír, olló címen (projektvezetők: Gecse Ramóna, B. Fülöp Erzsébet, Berekméri Katalin), majd 2019-ben, ennek folytatásként a Pali és Lea (projektvezetők: Gecse Ramóna, B. Fülöp Erzsébet, Berekméri Katalin, Moldován Orsolya) került bemutatásra a marosvásárhelyi líceumokban. Jelenleg Csináljunk együtt színházat címen egy újabb projekten dolgoznak a Tompa Miklós Társulat művészei, ezúttal a devised színházi módszert alkalmazva.

A „Csináljunk együtt színházat“ projekt alkotóival, B. Fülöp Erzsébettel, Berekméri Katalinnal, Gecse Ramónával és Sebestyén Abával beszélgettünk:

Nem először készítetek osztálytermi előadást iskolás diákok számára, az első projekt a 2018-ban bemutatott Kő, papír, olló volt, majd 2019-ben, folytatásként a Pali és Lea került bemutatásra. Mindkét esetben megírt anyaggal dolgoztatok. Az idei projekt kicsit másként készül, nem egy kész szövegből indultok ki, hanem a diákokkal együtt hozzátok létre az előadásszöveget. Miért döntöttetek e mellett a módszer mellett? 

B.F.E.:  Az ötletgazda Gecse Ramóna volt. Emlékszem az eddigi osztálytermi előadások alkotófolyamatában felmerülő kérdésekre: például a Pali és Lea előadás kapcsán, milyen zenét hallgat a megcélzott korosztály, milyen szlenget használnak a beszédmódjukban, vagy a Kő, papír, olló előadásban a köszönési formulákon gondolkodtunk, az erre a korosztályra jellemző játékokon. Most lehetőség nyílt együtt gondolkodni a hat különböző marosvásárhelyi líceumból érkező diákokkal. Néha belegondolok, hogy a munkafolyamat elején tartunk, és nincs semmilyen fogódzónk, nincs szerző, nincs szöveg, nincsenek szereplők- mi lesz ebből, de közben nyugtatom magam, hogy Ramóna, a devised módszer doktora, aki az MME Doktori Iskolájában ezt a tematikát kutatta, tehát adott a ,,kályha“, ahonnan indulnunk kell. És Aba is sokat segíthet, ha elakadunk.

B. K.: Bár mindkét korábbi tantermi előadásunk tematikája – megfigyeléseink, benyomásaink szerint – nagyjából eltalálta, érdekelte a megcélzott diákokat, mindenképpen szerencsésebb kérdezni, mint állítani bármit is a fiatalok problémái kapcsán. Amúgy mindkét előadás után a levezető foglalkozás is éppen a kérdezés technikáira és lehetőségeire épül. Tekintsünk úgy erre az új projektindításra, hogy az eddigi két tantermi előadásunkkal mi is elmélyítettünk valamit a tanulási, tapasztalási folyamatban.

G.R.: Az elmúlt egy évben a doktori disszertációmat írtam, amely a devised színházi műfaj megjelenési formáival foglalkozik az ezredforduló utáni erdélyi magyar színjátszásban. Ez többnyire egy elméleti kutatói munka volt részemről, de mindeközben gyakorlati emberként erőteljesen foglalkoztatott egy olyan osztálytermi-színházi előadásnak a gondolata, amely minden szempontból egy olyan közösségi munkára épül, ahol a „csináljunk színházat együtt“ gondolata teljes mértékben érvényesül. A devised színház (kollektív színház) egyfajta közös alkotófolyamatot jelent, ami felborítja a klasszikus színházi struktúrát. Az előadás tartalmi elemeit az alkotók határozzák meg, nem a rendező. Az alkotók együtt hoznak döntéseket. Egy ilyen előadásban például nem különül el a nézőtér a játéktértől sem, lehetőséget teremtve ezáltal, hogy a nézők is alkotókká váljanak az előadásban. Az előadások alatti interaktivitást fontosnak tartjuk. Eddigi előadásainkban mi alkotók döntöttünk egy probléma mellett, melyet feldolgoztunk, és amelyről úgy gondoltuk, jó lenne párbeszédet kezdeményezni a fiatalokkal. A probléma köré egy már megírt szöveget átalakítottunk, átírtunk. Azonban rájöttem, hogy talán hatékonyabb lenne a diákokat kérdezni, sőt, őket is bevonni az alkotófolyamat első szakaszába, ahol az improvizáció segítségével együtt mélyrehatóbban járhatunk körbe igazán aktuális, gyakran felmerülő problémákat. Az alkotótársaim maximálisan támogatták az ötletet, illetve a színház művészeti vezetője is rábólintott az új projektre. Az alkotócsapat Dr. Bakk-Miklósi Kinga pszichológussal bővült ki, akinek a munkája nélkülözhetetlen egy ilyen folyamatban. Az elmúlt hetekben számos különböző profilú iskolában megfordultunk, több száz diákkal beszélgettük csoportosan, játékok segítségével lazítva az iskolai környezetet. Azt hiszem, hogy jó az irány, hiszen velük beszélgetve tapasztalható egy nagyfokú őszinteség és nyitottság, illetve annak az öröme, hogy végre valaki irántuk is érdeklődik, velük is foglalkozik, meghallgatja őket. Kifejezetten bíztató és pozitív élmény számunkra a tanárok és iskolák együttműködése, mint ahogy az eddig is történt.

 Miben követel meg másfajta hozzáállást részetekről ez a módszer?

B.F.E.: Az eddigi előadásaink alkotófolyamatában is érvényesült a társalkotás, a szabadság, ezért sem volt rendezője az előadásainknak, inkább a közös gondolkodás, ötletelés érvényesült, nem volt semmilyen autoriter rendezői elv, semmilyen megfelelési kényszer, ha sikerült egymást meggyőzni, maradt az ötlet, ha nem, akkor ejtettük. A módszer ugyanaz, csak még fókuszáltabb figyelmet követel egymásra, a diákokra, mert tőlük várjuk a tematikát, hogy mire gondolnak, hiszen fontos a jelzett problémapontok mögé látni.

B.K.: Mindenképpen a diákokkal való improvizáció és anyaggyűjtés folyamata hozhat általunk eddig még nem tapasztalt szituációkat. Éppen ezért csatlakozott most a projekthez dr. Bakk-Miklósi Kinga pszichológus, pszichodráma-terapeuta, aki abszolút megerősíti az általunk már felépített és folyamatosan fenntartott, amúgy nagyon is szükséges védőhálót, amelyben a fiatalok megnyilatkozásai biztonságos mederben történnek, reakcióik pedig pontos értelmezést kapnak.

G.R.: Azt hiszem, ez a módszer segít nekünk abban, hogy a lényeghez közelebb kerüljünk. A devise szó kigondol, kitervel, létrehoz, kieszel, feltalál jelentése is érzékelteti, hogy ez a fajta alkotás egy felfokozottan kreatív állapotban valósul meg, improvizációt, gondolkodást, képzelőerőt, spontaneitást és alkalmazkodást követel a résztvevőktől, akik saját kulturális kontextusukon belül értelmezik önmagukat, személyes tapasztalataikat, álmaikat integrálva és átalakítva. Egy olyan alkotói légkört igyekszünk teremteni, amelyben az alkotó, az új lehetőségekkel találkozva, abba a helyzetbe kerül, hogy újrafogalmazza mindazt, amit addig biztosnak vélt. A biztos tudás, a megérkezettség ugyanis megfojtja a kreativitást.

Aba, te idéntől kerültél be a csapatba, hogyan látod, miben újszerű számodra ez a fajta munka, és miben tudsz te új látásmódot hozni a folyamatba?

S. A.: Dolgoztam már hasonló módszerrel kortárs szerzőkkel néhány előadás kapcsán, de akkor nem ez a korosztály volt a célcsoport. Rami, Bözse és Katus rendkívül magabiztosan, ugyanakkor játékosan, érdekfeszítően vezeti ezeket a találkozásokat a diákokkal. Ez a fajta játékos közvetlenség bizalmat ébreszt a diákokban és nyíltan válaszolnak a feltett kérdésekre. Úgy érzem, hogy a rendezői tapasztalatom és nem utolsó sorban a férfiúi mivoltom hozhat egy másfajta látásmódot ebbe a projektbe.

Mi(k) lesz(nek) a készülő előadás központi témája/témái? Miért tartjátok fontosnak ez(eke)t?

B.F.E.:  Még nem rangsoroltuk a diákok által jelzett tematikákat, ez még a gyűjtő fázis. Tény, hogy minden felmerülő javaslat kifejezetten tőlük érkezik.

B.K.: A Kő, papír, olló alapvetően a pályaválasztás, a Pali és Lea az első szerelem, a szexualitás témáját tartja fókuszban, de mindkét előadás érinti a barátság, a féltékenység, a szülőkkel való kapcsolat stb. problematikáját. Az új projektet azzal indítottuk, hogy egy héten keresztül 6 marosvásárhelyi líceum 13 osztályának diákjaival találkoztunk, ötleteket gyűjtöttünk a készülő előadás tematikájához. Megfogalmazásaik szerint több lehetséges tematika is felmerült: az iskolai túlterheltségtől, a tanárok megközelíthetetlenségén, a szülői megértés hiányán át a pénztelenségig, a függőségek kialakulásán át a testképzavar és más mentális problémák megjelenéséig, de elég hosszú a lajstrom. Jelenleg a javaslataikat dolgozzuk fel, és ezután nevezünk meg problémaköröket, melyeket feltétlenül érintenie kell a készülő előadásnak. Valószínűleg ezúttal is lesz egy központi téma, és lesznek járulékos problémák, amelyek megjelennek majd az előadásban.

G.R.: Az iskolalátogatás során még olyan problémákról is beszéltek a diákok, mint a stressz, az iskolai rendszer teljesítményorientáltsága, a szülőkkel való nehézkes kommunikáció, a telefonfüggőség, a hogyan tovább, mi lesz velem, barátság, kevés szabadidő, tanárok. Rengeteg téma van, amely köré lehetne előadást építeni. Lássuk, mi mellett döntünk közösen.

S.A.:  Az eddigi találkozások, beszélgetések alapján talán a szorongás lehet egy fontos központi téma. Mi, illetve mik azok a tényezők, amelyek szorongással töltik el ezeket a gyerekeket, valamint mik azok a fogódzók, amelyek segítenek nekik félelmeik, szorongásaik feldolgozásában?

 Mit tapasztaltok, mennyiben látjátok másképp ti és a diákok a felvetett kérdéseket?

B.F.E.: Ami a visszajelzésben megfogalmazott problémák kapcsán közös volt, hogy ráismertünk a szüleink, volt tanáraink, barátaink attitűdjére, akár saját magunkéra is. Nem érzékeltem nagy távolságot a diákok és a mi gondolkodásmódunk között, főként, amikor sikerült megnyílniuk, amikor őszintén válaszoltak, bevállalva azt a rizikófaktort, hogy a sebezhetőségük gúny tárgyává válhat. Megerősítettek bennünket abban a meggyőződésben, hogy a legjobb színházi cselekvési formát választottuk, az egyik legsérülékenyebb generáció védelmében. Köszönjük azoknak a pedagógusoknak, akik lassan négy éve segítik a projektjeinket!

B.K.:  A tantermi előadások levezető foglalkozásai és a mostani témagyűjtő beszélgetések során azt tapasztaltuk, hogy a diákok leggyakrabban egyszerre nevezik meg a problémát és a megoldást. Ritkán tér el jelentősen a látásmódjuk a mienktől. Igazából prekoncepciók nélkül közeledünk az általuk felvetett problémákhoz, a világszemléletükhöz. Arra próbálunk rácsatlakozni, amit tőlük kapunk, amit ők felvetnek. Ha a vaskosabb élettapasztalatunkból kifolyólag esetleg másként is látnánk egy problémát, nem tudunk azon a tényen változtatni, hogy bármelyik fiatal problémaként él meg valamit a hétköznapjaiban. Nem megoldást kínálunk, nem is szeretnénk ebben tetszelegni sem a diákok, sem önmagunk előtt. Egyszerűen feltárjuk a lehetőségét annak, hogy a problémáikat több szempontból is végiggondolják és társaikkal megvitassák.

G.R.: Mi egyelőre a kíváncsi, érdeklődő, nyitott szektorban foglaltunk helyet. Igyekszünk jól kérdezni, illetve megfelelő helyzetet létrehozni és biztonságos körülményeket teremteni, hogy a diákok azt érezzék, megnyílhatnak előttünk. Valamiért aktívan bennem él ennek a korosztálynak minden nehézsége, talán ezért is kezdeményeztem osztálytermi-színházi projektet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezetőségénél. Nem mellékes, hogy a romániai rendszer hiányosságaival személyesen is szembesültem, valamint sok pedagógust hallottam úgy vélekedni, hogy a színházi nevelési programoknak feltétlenül helyet kell adni az iskolai nevelésben. Többen is kifejezték aggodalmukat, hogy súlyos következményei lehetnek annak, hogy a jelenlegi iskolai rendszer kizárólag elméleti, racionális alapokon működik. Úgy vélem ennek az egyoldalúságnak a veszélyeivel mindannyiunknak minél hamarabb számolni kellene.

S.A.: Nem feltétlenül látjuk másként, hiszen problémákkal mi is találkozunk, félelmeinkkel nekünk is szembe kell néznünk gyakran, csak természetesen más szinten és mások az eszközeink ezen problémák feldolgozására.

Az interjút készítette: Szabó Réka