Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Az EJI közel 50 millió forintot fizet az előadóknak

    2021. március 25., csütörtök 13:37

    A segélyeket a járvány elhúzódása miatt nehéz körülmények között élő előadóművészek számára folyósítják. A beérkezett kérvények alapján az EJI elnöksége állapította meg az összegeket. A támogatások átlagos mértéke 70 ezer forint, a legkisebb összeg 50 ezer, a legmagasabb pedig 140 ezer forint.

    A rendkívüli szociális támogatást minden előadóművész (zeneművész, színművész, táncművész, artistaművész) azonos feltételekkel igényelhette. A támogatások differenciáltak voltak, mértékük az eltartottak számától és attól függött, van-e a családban más, jövedelemmel rendelkező személy. Minden művész részesült támogatásban, aki az elnökség által meghatározott objektív feltételeknek megfelelt, az EJI senkit nem volt kénytelen elutasítani.

    A támogatásnak már nem volt feltétele, hogy az előadó igazolni tudja: a járvány miatt előadásai maradtak el. A közlemény ennek kapcsán kitér arra, hogy a tavaly márciusi lezárások óta eltelt egy évben egyetlen olyan nap sem volt Magyarországon, amikor az előadóművészi tevékenységet bármilyen korlátozás nélkül lehetett volna folytatni.

    „Az egészségügyi veszélyhelyzet miatt országszerte egy éve elmaradó élő előadások az előadóművészek ezreinek okoz megoldhatatlan egzisztenciális gondot, mert szándékaik ellenére saját szakmájukban semmilyen reális esélyük nincs munkajövedelemre” – hangsúlyozták.

    A mostani rendkívüli támogatás az EJI harmadik kezdeményezése a járvány kezdete óta. A juttatás fedezetét a jogdíjak biztosítják, amelyeket az művésztársadalom maga termel meg.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram