A Patchwork Fesztivál utolsó napján a horvát és osztrák illetőségű VRUM Performing Arts Collective egyszemélyes produkcióját láthatta a győri közönség. Az Éjszaka a sötétben kibontakozó különös világot mutatta meg fényekkel, videóval, szöveggel és mozgással.
Az előadás keretét a jól ismert szituáció, az esti lefekvést kísérő egyezkedés – aludni vagy nem aludni – adja. Egy család, három gyerek és a szüleik beszélgetését halljuk, és közben kisebb-nagyobb pislogó szemeket látunk a háttérre vetítve. Anya és apa váltva bizonygatja, hogy miért is kéne most már szépen csöndben elaludni: éjszaka úgysem történik semmi érdekes, minden és mindenki, igen, nyúl, gólya, szarvas, ember is alszik, és egyáltalán, éjszaka nincs semmi, csak sötét. Most csönd van, állapítja meg végül az apa (bár ezzel persze rögtön meg is töri azt).
Aztán a csöndben hallani kezdjük az éj hangjait, a ház előtt elhúzó autók zaját, madarak neszezését, csöpögést, kattogás és egyéb azonosíthatatlan zörejeket. A hangok mellett feltűnik egy bizonytalan fénycsóva, majd előlép egy kíváncsi lány, és általa feltárulnak az éjszaka csodái. Kezében fénygömböket hoz, amelyekből új, sosem látott csillagképeket (mint például kakaósbögre, bicikli) rakosgat ki. Amit megalkot a földön, az a hátteret alkotó fehér függönyökre vetítve folytatódik, átrajzolódik, átváltozik, életre kel.
És mintha csak a csillagok közt suhannánk, a lány léptei, kerek, áramló tánca nyomán egy változatos, gazdag, érdekes és különös világ tárul fel. A holdat (amelynek képét egy felfüggesztett fehér esernyőre vetítették) egyetlen mozdulattal leakasztja, és lassan kigördíti. Egy másik esernyőből a kezében tengeren hánykolódó bárka lesz. Egy-egy villanásra állatokat látunk (csiga, madár, tatu, patkány és még sok más), aztán házak rajzolódnak elő, utcák és padok, s a lány az újra előkerülő fénygömbök segítségével fellobbantja az utcai gázlámpák lángját. Majd fák ágai nőnek a háttérben, és a fénygömbök szentjánosbogárként rajzzák körül őket is, a lányt is.
Megmutatkozik, majd le is lepleződik az éjszaka szorongást keltő, félelmetes arca. Fehér lepedős, arc nélküli szellem táncol elő a kékesen hideglelős fényben, ám néhány forduló után a lány mosolygós arca bukkan elő a lepel alól. Hosszú fekete takaró alatt a földön óvakodik, kúszik befelé a sötétség, hernyóként tekereg, míg itt is elő nem bújik a lány, hogy ismerős mosolyával eloszlassa a félelmet. Aztán hirtelen valami különös történik: a lány árnyéka különválik tőle, és megpróbál fölébe kerekedni, de a lány nem ijed meg a saját árnyékától, hanem hosszas kergetőzés és küzdelem után legyőzi azt.
Időnként költőien szép szövegek hangoznak el Wolf Erlbruch Éjszaka című könyve nyomán, és külön értéke a győri előadásnak, hogy ezek hangfelvételét a Kolibri Színház magyarul is elkészítette.
A nem könnyű szövegeket tiszta gyerekhangok olvassák fel nagyon értőn és kifejezően. Az előadás végén az elégedett szülőket halljuk újra: ugye, hogy megmondták, éjszaka nincs semmi. De az éjszakai képek és álmok varázslatos tájain kalandozó gyerekek már nem cáfolják meg őket.
Szerző: Szűcs Mónika