gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Az eladási listák élére tört Salman Rushdie kötete

    2022. augusztus 17., szerda 11:08

    A kortárs brit és ír irodalmi művek, valamint a szatirikus művek listáján is első helyre verekedte magát a Sátáni versek című kötet, mely az összesített bestsellerlista 11 helyéig kapaszkodott. Rushdie más művei, közte Az éjfél gyermekei, valamint a Joseph Anton is a sikerlisták élére kúsztak, írja a CNBC alapján az Infostart.

    Salman Rushdie bő három évtizede él vérdíjjal fején: miután 1988-ban megjelent Sátáni versek című könyve, Homeini ajatollah fatvát mondott ki rá. A könyvet egyes olvasók szentségtörőnek minősítették az iszlám ábrázolása miatt.

    Andrew Wylie, az író ügynöke a Rushdie-t ért támadást követően azt mondta, a tizenkét késszúrással megsebesített 75 éves szerző elvesztheti látását egyik szemére, valamint mája is károsodott. Nyakán, alhasán és arcán érték a késszúrások Salman Rushdie-t, aki az esetet követően lélegeztetőgépre került, de vasárnap óta már önállóan lélegzik és beszél is.

    Ügynöke azt mondta, azzal támogathatják őt leginkább az irodalomkedvelők, ha megveszik a könyveit.

    Úgy tűnik, ennek eleget is tesznek az emberek. Pénteket megelőzően a legjobb 100-ban sem voltak benne ezek a kötetek az Amazon listáin, azóta azonban töretlenül menetelnek előre, egyre nagyobb népszerűségre szert téve.

    Rushdie-nak ezt mindenki másnál keményebben kellett megtapasztalnia, amikor 1989 februárjában fatvát adott ki rá Irán akkori legfőbb politikai és vallási vezetője, Ruholláh Homeini ajatollah. A rövid szövegben minden hithű muzulmánt arra kért, hogy végezze ki a szerzőt, aki szerinte a Sátáni versek című könyvével „szembeszállt az iszlámmal, a Prófétával és a Koránnal”. Az író mellett Homeini halálra ítélt mindenkit, aki közreműködik a könyv kiadásában. Az 1988-ban megjelent Sátáni versek körül ekkor már hónapok óta állt a bál, sorra tiltották be a muszlim többségű országokban, emellett nagy – sokszor könyvégetéssel megspékelt – tüntetések robbantak ki először Pakisztánban, majd a világ számos más országában, köztük az indiai születésű Rushdie választott otthonában, Nagy-Britanniában is – számolt be a 24.hu. A teljes beszámoló, amelyből megismerhető az író története itt érhető el.

    Forrás: Infostart

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram