2007. július 30-án halt meg Ingmar Bergman Oscar-díjas svéd filmrendező, író, forgatókönyvíró.
„Az élet annyit ér, amennyire az ember értékeli, se többet, se kevesebbet. Én nem vagyok hajlandó az örökkévalóság szemszögéből élni.” (Ingmar Bergman)
Bergman egész életét meghatározta a családi ház szigorú légköre
Ingmar Bergman Uppsalában született 1918. július 14-én, apja lutheránus lelkész, imádott édesanyja ápolónő volt. (2011-ben Veronica Ralston, Bergman unokahúga könyvében azt állította, hogy bizonyos DNS-vizsgálatok szerint a rendező nem vér szerinti gyermeke volt a szüleinek, a kórházban elcserélték, de pontos részletek nem láttak napvilágot ezzel kapcsolatban.)
Bergman egész életét meghatározta a családi ház szigorú, puritán légköre. Mindennapos tapasztalata volt az elfojtás, a bűn-bűntudat-büntetés, a szorongás megélése, amelyet már gyermekként a képzelet eszközeivel próbált oldani. Kiváló alkalom volt erre a száz ólomkatonáért cserélt vetítőgép, később pedig az általa eszkábált bábszínház, ahol Strindberg-darabokat mutatott be.
„A színház olyan, mint egy megértő feleség – míg a film jelenti a nagy kalandot, a pazarló és nagy igényekkel fellépő szeretőt.”
Színházigazgatóként is dolgozott
A stockholmi egyetemen képzőművészetet és irodalmat tanult, közben amatőr társulatokban játszott és rendezett, filmforgatókönyveket írt. 1944-ben a Helsingborgi Városi Színház igazgatója lett, rendezett Göteborgban, Malmőben, 1963-66-ban igazgatta a stockholmi Dramatent.
Istállóból mozi
Az 1960-as évek elejétől kezdve élete nagy részét a Gotland partjaitól nem messze fekvő Farö szigetén töltötte, ahol több filmjét is forgatta. A szigeten egy régi istállóból saját mozit is kialakított, ahol minden nap délután három órakor megnézett egy filmet, sőt később a Varázsfuvola című operafilmjének világpremierjét is itt tartotta.
„Tehetséges, de kellemetlen embernek tartottak…”
1976-ban adócsalás vádjával letartóztatták, és bár a vádak alól sikerült magát tisztáznia, mély depresszióba esett, úgy érezte, soha többé nem rendezhet. Elhagyta Svédországot, a müncheni Residenztheater rendezője lett, hazájába 1984-ben tért vissza, és ismét a Dramaten tagja lett.
Remekül szót értett színészeivel
Klasszikusokat és modern darabokat egyaránt színre vitt, Strindberg mellett Ibsent, Shakespeare-t, Moliere-t szerette. Remekül szót értett színészeivel, akik közül többen – Max von Sydow, Gunnar Björnstrand, Erland Josephson, Ingrid Thulin, Harriet Andersson, Liv Ullmann, Bibi Andersson – filmjeinek is állandó szereplői lettek.
„Mivel örökös zűrzavar él bennem, melyet kordában kell tartanom, szorongással tekintek minden elé, ami váratlan, kiszámíthatatlan. Hivatásom gyakorlása ezért abból áll, hogy pedánsan adminisztrálom a kimondhatatlant. Közvetítem, organizálom, ritualizálom”.
A svéd film egyet jelentett Bergmannal
Első filmjét, a Válságot 1945-ben készítette, világhírűvé az 1957-ben Cannes-ban különdíjjal jutalmazott A hetedik pecsét, majd az ebben az évben forgatott A nap vége tette.
A hatvanas évek elejétől a svéd film egyet jelentett Bergman nevével, kialakultak egyre inkább csak rá jellemző stílusjegyek, a zárt terek, a kevés szereplős kamarajáték, a kísérőzene szinte teljes hiánya, az emberi arcról készített közelképek. A Trilógiaként emlegetett filmjeiben (Tükör által homályosan, Úrvacsora, Csend) először ábrázolta megrázó erővel az Isten- vagy bizonyosságkeresés csődjét, az emberi kapcsolatok felszínessé válását.
A Personától a Varázsfuvoláig
A belső démonainkkal való küzdelem a Persona és a Farkasok órája című alkotásainak témája, saját kamaszkori náciszimpatizáns élményeit dolgozta fel a Szégyenben és a Németországban forgatott Kígyótojásban. A férfi-nő kapcsolat, a szeretetéhség és a szeretetre való képtelenség, az elfojtott szexualitás torzító hatása, a féltékenység romboló szenvedélye, a pőrére vetkőztetett lélek jelenik meg a Rítus, a Suttogások, sikolyok, a Szemben önmagunkkal, a Jelenetek egy házasságból képsorain, első angol nyelvű filmje, az Érintés is egy frusztrációkkal terhes szerelmi háromszöget visz színre. 1974-ben új felfogású operafilmet rendezett Mozart Varázsfuvolájából.
“A próbám olyan, mint egy operáció egy erre a célra berendezett helyiségben. Teljes az önfegyelem, a tisztaság, a fény és a nyugalom. A színházi próba munka, nem a rendező és a színész magánterápiája. […] Nekem nyugalomra, rendre, kedvességre van szükségem”.
1983-ban elkészítette a – leginkább önéletrajzi ihletésű – Fanny és Alexander című filmjét, majd úgy döntött, végleg visszavonul a filmezéstől. Ezt követően forgatókönyveket írt, majd 2003-ban egykori élettársa, Liv Ullmann rávette, hogy megrendezze a Sarabande-ot, a Jelenetek egy házasságból “folytatását”, ez a film lett hattyúdala. 2007. július 30-án hunyt el Farö-szigetén, aznap halt meg a film egy másik óriása, az olasz Michelangelo Antonioni is.
Művei közül szinte minden megjelent magyarul
Bergman több mint 60 filmet forgatott, 170 forgatókönyvet írt. Számos kitüntetése közül kiemelkedett az 1958. évi Berlini Arany Medve-díj, 1960-ban, 1961-ben és 1983-ban a legjobb külföldi filmért járó Oscar-díj, 1970-ben az életmű Oscar-díj, 1973-ban, 1974-ben és 1983-ban a New York-i filmkritikusok díja, 1988-ban az Európai Filmdíj, 1997-ben a cannes-i Arany Pálmák Pálmája, 2003-ban a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetségének díja és 2004-ben a Prix Italia.
“Soha nem vagyok magánember. Figyelek, regisztrálok, megállapítok, ellenőrzök. Helyettesítem a színész szemét és fülét. Javaslok, csábítok, bátorítok vagy elutasítok. Maszkom van, mégse színlelek.”
Bergman ötször nősült, kilenc gyermeke közül Daniel szintén rendező, Liv Ullmanntól született lánya, Linn Ullmann pedig író lett.
Forgatókönyvei, önéletrajzi művei közül szinte minden magyarul is megjelent (Színről színre, Laterna magica, Legjobb szándékok, Vasárnapi gyerekek, Öt vallomás). 2002-ben filmekkel, kéziratokkal, levelekkel, fotókkal, rajzokkal teli archívumát a svéd filmintézetnek ajándékozta, ennek gondozására jött létre az Ingmar Bergman Alapítvány, amely a rendezőről szóló honlapot is üzemelteti.