Az egykori mezőkövesdi kőszínház történetét eleveníti fel Juhász Ferenc a Gárdonyi Színház blogon. Íme az ötödik rész.
Az elfeledett teátrum – Juhász Ferenc sorozata
5. fejezet: Előadásokról, művészekről, kritikákból – a 100. előadáson is túl… / 1. rész
“Kimondottan önnáló színház – mely büszkeséggel tölt el bennünket, mert míg más vármegyékben bizony egyetlen színház is alig van, addig mi most már két színházzal is dicsekedhetünk.” (Miskolczi Napló)
Néhány előadásról szereposztást, rövidebb-hosszabb kritikát, egy-két fényképet is találtam.
1924. szeptember
“A Mezőkövesdi Műkedvelők Köre nemcsak megteremtette, rajongó idealizmussal és önfeláldozó, szívós kitartással a legújabb magyar színházat, a magyar szó és szárnyaló magyar lélek új templomát, de gondoskodik is róla, hogy a matyók ősi fészkében az élő színpadi művészet és költészet gyönyöreiben részesüljenek azok, akik eddig nélkülözték méltó keretben rendezett színielőadások élvezetét. A tehetséges összetételű, nagyra hivatott műkedvelő színjátszó társaság programjához híven, egymás után hozza színre a mai magyar színpadi irodalom klasszikus alkotásait. Szeptember 13-án, szombaton eddigi működésének 31. előadásaként a Mikszáth Kálmán remek regényéből átdolgozott színjátékot, “A vén gazember”-t. Harsányi Zsolt bájos színpadi művét dr Kaló Jenő rendezi, s ugyanő játssza a címszerepet. A többi főszerep a következőképp oszlik meg: Inokay Gottfried báró – dr. Kiszely Pál, Eliz, a felesége – Záhorszky Elemérné, Mária, a leánya – Robicsek Istvánné, Borly László főhadnagy – dr. Gesztessy László, Perkálné, Borly gazdaasszonya – Varga Mátyásné, Inokay Pál bíró – Mészár Pál. A város közönsége a legélénkebb érdeklődéssel várja a bemutatót.” (Miskolczi Napló)
“A Falu rossza Mezőkövesden szinte kivételesen jól sikerült színi előadás, nehéz feladat elé állította a mezőkövesdi műkedvelőket – akik egytől-egyig jól megállották helyüket. Prológot mondott Lázár Erzsi, Göndör Sándort Kiss Béla, Finum Rózsit Liptayné alakította, mindketten messze felülemelkedve a műkedvelői nívón. Szabó Rózsika, Sütő Rózsika, Illés Géza, Erdődi Mihály, Lipták N., Kelemen Ilonka és Póta József mind megállották a helyüket, de a többi szereplők is igen jók voltak a kisebb szerepekben. A rendezés Molnár Mihály segédkántor szakavatottságát dicséri. Elismerést érdemel Gaál Mihály főkántor, aki zongorán kísérte az egyes népdalbetéteket, komoly művészettel. A közönség zúgó tapsokkal bőven honorálta a műkedvelők nagyszerű játékát.” (Magyar Jövő)
1924. október
“Október 11-én már a 32. előadásként Huszka Jenő operettje, a Bob herceg került színre, kitűnő szereposztásban. A darabot Székely Béla dr. rendezte, aki nagyszerű hozzáértését már eddig is bebizonyította. A karnagy Bózner Ferencné, akinek biztos keze nagymértékben járult hozzá a sikerhez. A címszerepet Csirmaz Pannika játszotta, aki éppúgy, mint a többi szereplők: Kiss Ilonka, Kelemen Ilonka, Kiss Gyula, Székely Béla dr., Nagy Lajos, Vladimir János, Varga Mátyás, Fazekas Ilonka, Moharita László, Dienes Imre, Fügedi István, Klein Etel, Klein Margit és Pap Pál, súgó: Horváth Jenő, pompásan megállották a helyüket.” (Magyar Jövő)
1925. május
“A mezőkövesdi Műkedvelők ötven előadást tartottak a szezonban. Ez alkalommal Tóth Ede népszínműve, a “Tolonc” került színre, melynek keretében Fazekas Ilonka, Ujlaky Dezső, Sárossi Károly, Varga Mátyásné, Darázs József, Klein Etel, Spaller Panni, Grünbaum Juci, Dienes Ica, Braun Böske, Varga Mátyás, Grossmann Miklós tűntek ki. A darabot Somogyi Tibor rendezte, míg a karnagy tisztségét Bücker László látta el.” (Színházi Élet)
1925. augusztus
Meglepő a Színházi Élet alábbi tudósítása. Nem hiszem el, hogy azok a műkedvelők, akik szívvel-lélekkel a színháznak áldozták minden idejüket, legyenek bár az úri osztály tagjai vagy sem, ne rendelkeztek volna annyi intelligenciával és Thália, valamint közönség iránti tisztelettel, amiből következően ez így nem lehet igaz… De idézem, mit írt a tudósító, aki valószínűleg kicsit “színesíteni” akarta az írást (ha ezt lehet annak tekinteni).
“Molnár Ferenc “Doktor úr”-jának volt a premierje. Pesti embernek egész szokatlan egy ilyen előadás, az ittenieknek és az éppen itt időző amerikaiaknak – akik szintén ott voltak – azonban hallatlanul tetszett és ki nem fogytak az elismerő tapsokból. Egy bizonyos, hogy az itteni színészek sokkal közvetlenebbek pesti kollégáiknál, mert ha a szövegben megakadnak, enyhén elkáromkodják magukat, egy kicsit leszidják a súgót – aki egyúttal tűzoltó is – megkérdezik tőle a következő mondatot és folytatják a jelenetet, mintha semmi sem történt volna. A hősszerelmes, aki egyébként borbély civilben, minden este töméntelen virágcsokrot és koszorút kap.”
Következik: Előadásokról, művészekről, kritikákból – a 100. előadáson is túl… / 2. rész