Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 8., szerda
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    „Az ellenállás még nagyobb hatalmi erőszakot szült” – Igazi jogásszá kellett válnia az egykori SZFE-s egyetemfoglalónak

    2024. február 16., péntek 10:16

    Színművészetisként vált valódi jogásszá Aujeszky Nóra, aki szerint a modellváltás visszásságait az ő történetük tette leginkább láthatóvá. Erről is kérdezte a Népszava. Lapszemle.

    Csaknem három éve, amikor utoljára adott interjút a Népszavának még javában zajlottak a Színház- és Filmművészeti Egyetem jogi ügyei. Arról szólva, hogy azóta ezek mindegyike lezárult-e, Aujeszky Nóra elmondta:

    „Van még folyamatban per, illetve el is értünk már jelentős eredményt: 2023. februárjában jogerős ítéletben semmisítette meg a Fővárosi Törvényszék az SZFE vezetésének oktatást betiltó, egyetemet bezáró döntéseit (2020 novemberéből), mivel a Hallgatói Önkormányzat jogát sértették. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság 2023 decemberében elutasította az egyetem közösségének modellváltás ellen benyújtott panaszát.”

    Aujeszky Nóra is a távozókkal tartott a Freeszfe 2021-es megalakulásakor: „Jogi végzettséggel kezdtem az SZFE-n televízióműsorszerkesztést tanulni, a Freeszfe alakulásakor az egész osztályommal átmentünk. Beiratkoztam, majd rájöttem, hogy inkább azzal szeretnék foglalkozni, amivel igazából előző félévben is nagyrészt: jogászkodni. Paradox módon színművészetisként léptem ki a jogi gyakorlatba, hála annak a jogászcsapatnak, amely mellettünk állt. Akkor próbáltam elkezdeni azt a jogérvényesítést, ami miatt eredetileg jogi egyetemre mentem. Azután a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ)-nál választási jogi programba programokba kerestek junior jogászt, megpályáztam és így kerültem oda.”

    A kérdésre, meglátása szerint követtek-e el hibát valamiben, hiszen Szarka Gábor és Vidnyánszky Attila például azt nyilatkozták, hogy ők nyitottak a párbeszédre, az SZFE közössége illegitimnek tekintve őket mégsem állt velük szóba, Aujeszky úgy fogalmazott:

    „Nem gondolom, hogy szóba kellett volna állnunk akár Szarka Gáborral, akár Vidnyánszky Attilával.

    Ők a nyilatkozataikkal egyértelművé tették, hogy mit kívánnak ezzel az intézménnyel kezdeni: ideológiai irányváltást terveztek.

    Szarka Gábor méltatlanul nyilatkozott a hallgatókról a sajtóban, és nyíltan vállalta, hogy ő kapcsolta le az áramot az épületben az egyetemfoglalás idején. Sem szakmailag, sem emberileg nem voltak azon a szinten, hogy tárgyalópartnernek tudjuk tekinteni őket.”

    A jogász azt is kifejtette: „Az uniós források visszatartásának egyik oka épp a modellváltás autonómia-korlátozása miatt történik, és ebben jelentős szerepe van annak, hogy az SZFE modellváltása úgy ment végbe, ahogy. Erőszakkal kényszerítették ránk, és az ellenállás még nagyobb hatalmi erőszakot szült. Mindez sokkal nyilvánvalóbbá tette azokat a problémákat, amelyek egyébként is benne rejlenek a modellváltás struktúrájában. Azt, hogy el lehet venni az alapítói jogokat, hogy a kuratóriumok szólnak bele abba, hogy hogyan működjön egy egyetem, semmi más nem tudta annyira láthatóvá tenni, mint az, ahogy lekapcsolták az áramot, és nem volt internetünk.”

    A teljes interjú itt érhető el.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram