Mától nyilvános Kováts Adél igazgatói pályázata a Radnóti Színház vezetésére.

Részlet:

Vezetői motiváció

„Amikor 2015-ben úgy döntöttem, hogy megpályázom a Radnóti Színház igazgatói posztját, elsősorban szeretett színházam iránti hűségem, egyfajta szerelemféltés motivált, valamint az olyan egyszeri, kihagyhatatlan lehetőség terepe, ahol a bennem mozgó kreatív színházcsináló energiák kibontakoztathatók. Hangsúlyozottan csak a Radnóti irányában éreztem és érzem máig ezt a motivációt. Vezetőként a Radnóti alkotói csapatának élén el tudtam magamat képzelni, bízva abban, hogy a bennem lévő kompetenciák egy magas szakmaiságú közegben, kölcsönös bizalmi viszonyban erősödhetnek. Tudtam, hogy jó gazdája leszek a rám bízott muníciónak. Láttam a színház erősségeit, tisztában voltam a gyengeségeivel, és volt arról elképzelésem, hogy hogyan lehet az előbbire építve az arányukon javítani. Elsődleges célom volt, hogy a Radnóti egy olyan modern, nyitott műhellyé váljon, ami megkerülhetetlen, mással nem helyettesíthető tényező Magyarország és Budapest kulturális életében.

Az elmúlt négy év tükrében talán nem szerénytelenség kimondanom, hogy az utunkon megtett állomásokon sokszor boldogan és megelégedettséggel állhattunk meg, hogy konstatáljuk, igen jó az irány. Szándékosan nem használom a megpihenés szót, hiszen pihenésről – pláne hátradőlésről – szó sem lehetett ezekben az években. Az elmozduláshoz kell a legnagyobb erő. A fenti cél érdekében pedig minden területen egyformán nagy erőbedobásra volt szükség. A szomszédos ház (Paulay u. 52.) minket is érintő építkezése miatt ráadásul egy olyan kihívással is szembe kellett néznem, amilyen korábban nem adódott még a Radnóti életében. Ez olyan megoldások keresésére sarkallt, amelyeknek köszönhetően egy nehezített terepen is egyre szélesebb rétegeket megszólítani képes, ajtóinkat egyre tágabbra nyitó színházzá váltunk.

Igazgatásom négy éve életem egyik legmeghatározóbb, szakmai pályafutásom talán legellentmondásosabb időszaka. Egy teljes életet élő színésznőből egy kihívásokkal teli, változó pályán és erőviszonyok között helytálló színházvezetővé kellett válnom. A közönség és a szakma pozitív visszajelzése, a társulat bizalma egyértelmű visszaigazolás számomra, hogy érdemes volt vállalni a váltást, a színésznő egyéni ambíciója és egy érzékeny vezető szükségszerűen mindenre és mindenkire kiterjedő felelős figyelme közötti egyensúlyozást, a vezetői feladatokkal járó nyugvópontra érkezés lehetetlenségét, az aznap esti szerephez hasonlóan soha le nem rakható, folyamatos helytállást kívánó életmódot. Érdemes a Radnóti felelős vezetőjeként dolgoznom azért, hogy a szakma egyre erősebben érzékelhető – mára már a struktúrán belül is megosztottságot eredményező – átpolitizáltsága, valamint az ebből fakadó állandó reakciókényszer közepette változatlanul garantáljam a magas művészi színvonalú, korszerű, a hagyományt az újítással egyensúlyban tartó, értékközpontú, az embereket foglalkoztató témákra reagáló, társadalmi érzékenységet ösztönző művészi munkát, ami a Radnótit eddig is jellemezte. Most, hogy öt év elteltével újra pályázom, a közönség, a szakma és kollégáim bizalma nemcsak megerősít vállalásomban, de felelősséget is helyez rám: úgy érzem, irányomban jogosan támasztott elvárás, hogy folytassam a megkezdett munkát.

Mindent mérlegelve azt mondhatom, a Radnóti Színház iránt érzett mély elkötelezettségem mit sem változott, és ahogy 5 évvel ezelőtt megfogalmaztam, „bátorságot, erőt és kreativitást érzek magamban” – ezért vállalom, kíváncsian várom és kívánom a folytatást. Nemcsak hiszek abban, hogy képes vagyok a folyamatosan változó körülmények között kreatív vibrálásban tartani színházunkat, de – és itt szándékosan térek át többes szám használatára – úgy gondolom, hogy egy folyamat első szakaszán vagyunk túl. Ahol most tartunk, azt már a társulattal közösen hoztuk létre. A kollégák bizalommal és kíváncsisággal fordulnak egymás felé, az őszinteség elvárás szintjén megjelent a közösség életében. Folyamatosan építkezünk, nem csak játszóhelyeinken, de közösségileg és művészileg is. Elkötelezett vagyok a folytatás mellett. Úgy gondolom, amíg tart a felelősség gyönyörűsége, addig érdemes csinálni. De csak addig. Várnak az elindított projektek, együttműködések, szeretném kiteljesíteni azt, amit elkezdtem.

Kováts Adél pályázata 5 a Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói munkakörének betöltésére 2020.

Küldetés

„Milyen színházat szeretnék? Szenvedélyes, zsigeri, impulzív, az összművészetiséget költőien használó, színészközpontú, közönségében és társulatában egyaránt erős, nyitott személyiségekre építő, a társulat intelligenciáját és érzelmi intelligenciáját stimuláló, az előadások végkifejletét tekintve katarzist teremtő, de akár szélsőséges érzelmeket kiváltó színházat.”

Így fogalmaztam 2015-ben, amikor a színházat harminc évig vezető elődöm, Bálint András leköszönése után először megpályáztam a Radnóti ügyvezetői igazgatói posztját. Most, hogy öt évvel később felteszem magamnak ugyanezt a kérdést, ugyanígy tudnék rá válaszolni. Az sem változott a szememben, ahogyan a Radnóti küldetését elképzelem. A budapesti polgárság színházaként továbbra is minden művészetszerető embert szeretnénk megszólítani, hogy magas művészi igényességgel végzett, egész emberre ható munkánk révén ösztönözzük a közösségért való felelősségteljes gondolkodást. Egy nyitott, elfogadó, jelenben létező, az embereket foglalkoztató kérdéseket feltevő, azokra válaszokat kereső, párbeszédet kezdeményező színházban hiszek; egy olyan színházban, amely ezeket az értékeket saját működése révén is képviseli és művészi munkáján keresztül is ösztönzi. Egyre erősebben polarizálódó világunkban szeretnénk szolidaritást ébreszteni és párbeszédbe lépni mindazokkal, akik tudnak és képesek felelősséget vállalni tágabb értelemben vett közösségünkért.”

A pályaművet ITT olvashatják.