Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 18., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    „Az előadás nem radikális, hanem hű és legitim” – A Freeszfe Caligulájáról

    2021. augusztus 2., hétfő 20:54

    A Freeszfe Egyesület Caligula helytartója című előadása is szerepelt a Thealter Fesztiválon. Az alábbiakban Bogya Tímea Éva írását olvashatják az előadásról. Az írása a thealter blog jr keretein belül született. 

    A Thealter blogját ITT követhetik.

    Bogya Tímea Éva: Mentség ott, ahol nincs mentség

    Petronius, a római császár helytartója egyértelmű utasítást kap: vigye be a császárról készült szobrot a zsidók templomába. Ezt a világos parancsot a zsidók ellenállása és a helytartó értelme, lelkiismerete árnyalja.

    Az előadás helyszíne a Régi Zsinagóga, a kacsa „szobor” pedig – ami színe, jellege, funkciója miatt annyi mindent meg tud idézni (látvány: Molnár Anna) – már az előadás első pillanatától bent van a zsinagógában. A dráma, az előadás és a valóság terei nagyon érdekesen, mély elkeseredéssel folynak össze.

    A freeSzfe diákjai, mondhatni saját bőrükön tapasztalták meg Székely János drámájának téziseit, ti. azt, hogy a hatalom izomból rúgja be szellemi otthonuk ajtaját. A Samudovszky Adrian rendezte előadást nem lehet a Színház- és Filmművészeti Egyetem alapítvánnyá alakítása nélkül olvasni, és ez rendben is van.

    Mert a Macsuka Patrik dramaturg által másfél órásra húzott, feszes előadás Petronius lehetséges cselekvéseit úgy járja körbe, hogy az elborult császár diktálta, ellentmondást nem tűrő muszájt hogyan lehet a valóság alapjain úgy megoldani, hogy azt mindenki túlélje. És ebben akaratlanul is visszacsengenek az egyetemfoglalás hetei, az éjszakákba nyúló diákfórumok.

    Nincs zene, a nézők morajlásán kívül nincs semmi, csak a zsinagóga csöndje. Ebben a csöndben a színészek (Major Erik, Csákvári Krisztián, Katona Péter Dániel, Kenéz Ágoston, Váradi Gergely, Kisari Zalán, Lelkes Botond) pontos, feszült játéka még súlyosabbnak hat.

    És valóban azt érezzük, hogy az élet-halál kérdésben nem lehet jól dönteni – külön elismerés, hogy a nagy melegben lankadatlan figyelemmel játszottak végig, a hatalmat is jelképező vastag kabátokban, bakancsokban.

    Az előadás nem radikális, hanem hű és legitim interpretáció.

    (Freeszfe Egyesület: Caligula helytartója)

    Fotó: thealterphoto2021

    A Thealter blogját ITT követhetik.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram