Quintus Konrád hosszú évek óta erősíti a József Attila Színház csapatát. Neve egybeforrt a Beavató Színházzal. Az elmúlt egy évben a Jóban Rosszban nézői láthatták őt a legyakrabban, egyetlen bemutatója volt: az Amadeus. Az online színház létjogosultsága kapcsán készült beszélgetés a művésszel.
A beavató színházzal kapcsolatban gondolkodtál-e a streamelésen?
A streamelés egy újszerű dolog, de nem a színház jövőbeni útja. Színház pótlónak talán jó – nem jut eszembe frappánsabb megfogalmazás –, de nem hiszem, ha már nem lehet színházba jönni, legalább így csináljunk színházat. Mert ha belegondolok, visszakérdezve: ez kinek jó? Színészeknek színészfejlődés, vagy a színháznak marketing szempontól visszaigazol-e valamit? Nem gondolom. Egészen másfajta, olyan katyvaszos színészetet, színházat igényel, amivel nem tudok mit kezdeni. Most színpadon játszunk, de nem egy élő színházi felvétel, hanem úgy csinálunk, mintha. A nézők számára is olyan, mintha színházban lennének, de közben otthon ülnek a fotelban. De a színház – azt gondolom –, hogy egyrészt szakrális tér, másrészt közösségi élmény. A nézők, ami miatt szeretnek színházba járni, és nem megnézni a színházi közvetítést, vagy ugyanúgy a mozi is. Furcsa módon, az is egy közösségi élmény. Nem csupán a családom reakcióját érzékelem, hanem az egész teremét. Egyszerre mi százan, kétszázan, ezren együtt röhögünk valamin. Annak valamilyen oda-vissza hatása van.
Vajon, van türelme a nézőnek végignézni egy előadást? Tud a néző ugyanolyan koncentráltan, tisztelettel, alázattal színházat fogyasztani a tévé, laptop előtt, mint a színház épületében?
Sokat gondolkodtunk mi is a beavató színház kapcsán, hogy belefogjunk, hisz a műfaj alkalmas lenne rá. Technikailag is kitaláltuk, és végül a nem mellett döntöttünk. Ezt az időszakot arra használjuk, hogy újraépítjük a Partvonal Műhelyt, hisz a nézők várják az újbóli találkozást. Valószínű, ha a színházi közvetítés nem elég érdekfeszítő, nem csak elengedi a figyelmet, akár bele is teker a néző – ha megteheti. Én szeretek és félek is moziba járni. Valami meta-generációs félelem, ami miatt otthon a tévé előtt is elkapcsolok egy-egy szituáció láttán. Az emberi kiszolgáltatottsággal kapcsolatos dolgokat nem tudom nézni.
Annak ellenére, hogy tudod: hogy készül?
Annak ellenére, hogy ez egy fikció, nem kínozzák meg, hal meg, és holnap is felkel, játszik tovább. Annak ellenére, én felállok egy ilyen láttán, és kikapcsolom a tévét.
És mi van, ha Te játszod?
Az egy másfajta élmény, az maga a színészet. Akkor kijátszom magamból. Akkor egy furcsa, valamilyen szűrőn keresztül megy át, akkor az vagyok, aki megmerítkezik az érzésben. Ha máskor nem, a próbafolyamat alatt, s valahogy annak egy áttranszformált formáját adom át. És biztos, hogy nem örülnék, de nagy kielégülés lenne, ha egy ilyen helyzetnél valaki a nézőtéren felállna és kimenne. És ezért félek a moziban, de ott, ugye, nem tudok felállni. Színházban az egy kicsit más. De nem nagyon szeretem az olyan fajta színházat, ami „böködi” ezt az érzést, pedig tudom, hogy a kollégának következő nap is lesz előadása.
Az csodálatos, hogy tudsz ennyire néző lenni…
Rám nagyon hat. Én moziban – habár sokat vagyok kamera előtt –, nagyon meg tud viselni.
És mi van, ha szinkronizálnod kell egy ilyen jelenetet?
Nem szinkronizálok, csak nagyon ritkán. De az azért más, hisz egy tekercset látok, nem nézek végig egy jelenetet.
Visszatérve a streamre: a Macskafogó utolsó előadását a József Attila Színház is online térbe helyezte. Nagyon látszott rajtatok, hogy hiányzik a nézői visszajelzés.
Nagyon jól érzed. Egy előadás, az nem attól lesz kerek, mert mi az elejétől a végéig eljátsszuk. Az előadás szerves része a néző. A szerepíved: egy kezdő állapotból eljutsz valahova, és közben van a történés, ami miatt a néző fizet. Arra kíváncsi, hogy az adott szereplő A-ból B-be hogy jut el. Ebben nagyon fontos szerepe van a nézőnek is. Ha nagyon leegyszerűsítem: a vígjátékban a nevetés visz tovább. Együtt élünk, tobzódunk, haladunk a történetben, ahogy a drámában együtt zuhanunk meg. Minden színésznek fontos a visszajelzés, hisz egy szakrális térben itt és most történik meg a pillanat. Nem a keddi, nem a csütörtöki, hanem pont azon a bizonyos szerdai estén, hátul a közönségben beleköhög valaki a drámai pillanatba, vagy rossz ütemben röhög, vagy kapsz egy nyíltszíni tapsot. Ez üdeséget ad. A nagy csönd is ad újabb muníciót a következő jelenetre. Többet-kevesebbet.
Pedig Te voltál az egyetlen, aki kapott mankót: az operatőröknek „árultad” az Egér Híreket☺
Az, hogy egy üres nézőtérnek kell játszanunk, az egész próbafolyamatnak – beleértve az előadást is – a része. A lelkes rendező ilyenkor vagy maga reagál egy vígjátéknál a poénra, vagy beültet házi közönséget, hogy a színész érezze: hol számíthat reakcióra. Igazán nagy profi volt ebben Bor Józsi bácsi – Bor József Jászai Mari-díjas magyar rendező, színházigazgató; a Győri Nemzeti Színház Örökös Tagja. A legtöbb bemutatót abszolváló rendezők egyike –, aki igazi operett rendező volt. A Főiskola és Kaposvár után kerültem Miskolcra, ahol annyit mondott, A cirkuszhercegnő próbáján, hogy amikor Slukk Tóniként bejövök a lépcső tetején, elkapják a grabancomat, kérdezne, én válaszolok és akkor, ott tartsak egy kicsi szünetet. De miért? Ne törődj vele! Szünet, és utána mondd a következő mondatot. És tény és való, bejöttem, elkapták a grabancomat, kérdés, válasz és jött a röhögés. Volt, hogy talán nyílt színim is volt. Bor Józsi tudta, hogy ott kell szünetet tartani.
Tehát egy vígjátéknál a rendező ugyan jelzi, hogy itt majd lesz valami, kapj muníciót, és menj tovább, táplálkozz a reakcióból. Mindezt megérezni először az utolsó héten tudod, amikor már ül bent közönség, például a házifőpróbán, és kiderül, mire reagál valóban. Amikor megékeznek a nézők, az egy újabb lendületet ad. Nem véletlenül tartja a szakma, hogy a tizedik előadásra érik be úgy a darab, hogy megvan a lehetőséged együtt lélegezni a közönséggel, és így megszületik az előadás.
Órákig tudnánk még a színházról beszélgetni. De ennél is jobban vágyjuk mi, nézők a kicsit poros, összehasonlíthatatlan illatú zsöllyén ülve, és Ők, a színészek, a színpadon állva – , hogy végre együtt lélegezzünk.
Quintus Konráddal, ahogy a József Attila Színház társulatának többi tagjával, a színház Facebook-oldalán futó online tartalmakban találkozhat a közönség.
Köszönet a JÓZSEF ATTILA SZÍNHÁZNAK!
Még több színházi tartalom itt,
a József Attila Színház Facebook oldalán.