Székely Csaba marosvásárhelyi kortárs drámaíró idén elkészült darabját mutatja be november 15-én, szerdán a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata.

Amint azt a mű szinopszisában olvashatjuk, „Bözödújfalu az 1940-es évek elején még látszólag a nyugalom szigete, ugyanis megférnek itt példás békességben a legkülönbözőbb vallások, felekezetek és világnézetek. Itt él többek között egy kis székely közösség is, akik a középkor óta követik a zsidó szokásokat. Ők a szombatosok. Többségük a tizenkilencedik század második felében be is tér az izraelita vallásba, és mire történetünk elkezdődik, ők addigra már zsidó identitással rendelkező székelyek.

Háborítatlanul élnek együtt a falu többi lakójával, ám amikor Észak-Erdélyt Magyarországhoz csatolják, a budapesti politika hirtelen betör az életükbe. A származás és a vallási identitás ettől fogva élet-halál kérdésévé válik. Székely Csaba Az igazság gyertyái című műve a bözödújfalusiak megpróbáltatásainak állít emléket. A szerző mély empátiával és sajátos humorral fordul e kifejezetten megrendítő téma felé.

Egy olyan közösség életébe nyerünk bepillantást, akik mindig is jól megfértek egymással, kivéve a történelemnek abban a négy évben, amikor a hatalom erőszakkal beleszólt az életükbe. A mű ezt a négy évet meséli el. Az előadást, mely egyben a dráma ősbemutatója is, Sebestyén Aba viszi színre, zenéjét Cári Tibor jegyzi.”

Az igazság gyertyái című produkció ősbemutatója megelőlegezesként a szerzővel beszélgetett a műről, megírásának előzményeiről, illetve a készülő előadásról Kaáli Nagy Botond.

– Miért írtad meg ezt a darabot, miért választottad ezt a témakört?

– Körülbelül hat évvel ezelőtt ragadott meg ez a téma. Tudor Giurgiu rendezővel beszélgettem, aki elárulta, hogy szeretne egy filmet rendezni ebben a tematikában, és megkérdezte, hogy megírnám-e a forgatókönyvet. Elkezdtem gondolkodni rajta, utánaolvasni, és nagyon megragadott a történet. Szóltam Tudornak, hogy szívesen foglalkozom a témával, de az én első szerelmem a színház. Megkérdeztem, mi lenne, ha írnék egy darabot belőle, és utána jönne a forgatókönyv – amibe ő bele is egyezett. Onnantól kezdve – talán nem ez a legjobb szó – elkezdtünk házalni Sebestyén Abával: több színháznak is felajánlottuk hogy írnék erről egy darabot, amelyet Aba megrendezne. Úgy tűnik, hogy egyetlen színház koncepciójába sem illett bele ez a téma. Végül Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatói posztjáról történő távozásának utolsó néhány méterén felkért, hogy írjam meg a darabot. Így végre beizzíthattam a hat éve szunnyadó rakétákat, és elkészült a darab, most pedig az előadás. 

– Végül mennyi idő alatt sikerült megírnod?

– A dokumentáció hat évvel ezelőtt megtörtént. Bevásároltam könyvekből, voltak darabkezdeményeim, az első jelenetet például több verzióban is megírtam. Aztán pihent a dolog, ha jól emlékszem, tavaly ősszel fogtam neki újra. Végül elvetettem a korábbi kezdeméneket, másként kezdődik, teljesen mások a szereplők, más az irány. De a történelmi háttér megvolt, persze fel kellett frissíteni, újraolvasni a jegyzeteimet, a könyveimet. A tavaly ősztől idén márciusig készült a darab. 

– Tehát egy év alatt jutott el a megírás kezdetétől az előadásig. Mennyire historizáló, mennyire történelemhű a darab? Dokudrámát írtál vagy fikciót?

– Nem doku-darab, de a történelmi hűséget igyekszik követni. A főszereplő család egy kitalált család. Bözödújfaluban nagyon sok Kovács vezetéknevű család volt. Őket is így hívják, és lényegében a falu Kovács-családjait szimbolizálják. A körülöttük lévő emberek, a falubíró, a tanító, a csendőrök azonban létező személyek. A helyzet is létező, és ami történik velük, az is. Történelmi darab, de úgy kell elképzelni, mintha készülne Mátyás királyról egy film, mi pedig kitalálnánk mondjuk egy apródot, és az ő szemén keresztül mutatnánk be a királyt, illetve azt, hogy mi történik az udvarában. Itt is egy kitalált család történetén keresztül ismerjük meg az egész közösség sorsát 1941 és 1944 között.

– Az időpontválasztás nyilván nem véletlen, történelmük során ekkor követték el a székely szombatos közösséggel szemben az egyik legsúlyosabb atrocitást. Ez a lényege a drámának, vagy ezen keresztül mutatsz be valami egyebet?

– 1941-ben, amikor Észak-Erdély visszacsatolása megtörtént, ez a közösség hirtelen a zsidótörvények kellős közepén találta magát és kellett velük valamit kezdeni. Ez indítja el a történetet, amit látunk a színpadon: a pillanat, amely megváltoztatja az addigi nyugodt, békés életüket, egészen a háború végéig – kitekintéssel arra is, ami utána történt.  

– Mennyire passzolt az elképzelésed a rendezői koncepcióval, a színészi játékkal, mennyire követi az előadás a darabot?

– Abával nagyon jól megértjük egymást, sokadik alkalommal dolgozunk együtt. Ő nem az a rendező, aki a szöveg ellenében fogalmazna meg valamit, hanem a szöveget érvényesíti. Azt hiszem, hogy nem is húztunk belőle semmit, talán legtöbb két mondatot. Bizonyos helyeken a színészekkel együtt módosítottunk szavakon, hogy pontosabban visszaadjuk az értelmét annak a szándéknak, amely épp ott van, de ennyi. Érvényesül a szöveg, érvényesül a történet, és számomra nagy öröm, hogy a színészek és a zenészek mennyire szeretik ezt a munkát. Ők is alig várják, hogy közönség elé kerülhessen, hiszen a darab és a belőle készült előadás egyfajta emlékállítás egy olyan közösség tiszteletére, amely már nem létezik. És a faluja sem létezik. Tisztelgés és kulturális emlékoszlop-állítás, mementó. És jelzése annak, hogy veszítjük el értékeinket. Igazán nem rajtunk múlt, hogy eltűnt ez a falu, nem tudom mit tehettünk volna ellene… 

A dráma és a produkció figyelmeztetés és felkiáltójel is: ne hagyjunk elveszni értékeket!

Az interjút készítette Kaáli Nagy Botond

Az előadás szereplői: Kovács Márta – B. Fülöp Erzsébet. Kovács Sámuel, a fia – Varga Balázs. Kovács Sára, a lánya – Kiss Bora. Kovács Mózes, a férje – Henn János. Ráduly István, plébános – Bartha László Zsolt. Demény Ferenc, tanító – Galló Ernő. Geréb Kálmán, falubíró – Nagy István. Péter Ödön, unitárius lelkész – Kovács Botond. Péter Éva, a felesége – Nagy Dorottya. Péter Gizella, a lánya – Gecse Ramóna. Kónya, csendőrtiszt – Tollas Gábor. Pintér, csendőrtiszt – Ördög Miklós Levente. Botskor Lóránt, csendőrparancsnok – Meszesi Oszkár.
Nicolaus Schröder, Gestapo tiszt – Korpos András. Bürger, fogoly – Adorjáni Nagy Zoltán. Rosenfeld, fogoly – Bálint Örs. Első zsidó – Renczés Viktória. Második zsidó – Ferenczi H. István. Harmadik zsidó – Szabó Fruzsina. Első csendőr – Kiss Péter. Második csendőr – Kovács Norbert. Falubeliek, zsidók – Adorjáni Nagy Zoltán, Balázs Hunor, Bálint Örs, Ferenczi H. István, Csiki Roland-Ádám, Kiss Eszter, Kiss Péter, Kovács Norbert, Pintér Janka, Póra Jácinta, Renczés Viktória, Soós Máté Bátor, Szabó Fruzsina, Szélyes Boróka, Szilágyi Orsolya, Timár Csenge-Mária.

Zenészek:
Kostyák Márton (nagybőgő), Makkai István (klarinét), Sipos Péter (hegedű), Leon Zsolt (brácsa), Málnási Zoltán (ütőhangszerek). 

Rendező: Sebestyén Aba. Zeneszerző: Cári Tibor. Díszlettervező: Sós Beáta. Jelmeztervező: Hatházi Rebeka. Light designer: Majoros Róbert. Rendezőasszisztens: Talán Vanda. Ügyelő: Szakács László. Súgó: Tóth Katalin. 

November. 15., szerda, 19:00 óra (ősbemutató), november 29., szerda 19:00 óra, Nagyterem. Az előadást 12 éven felüli nézőinknek ajánljuk.

Jegyvásárlás a Nemzeti Színház nagytermi jegypénztárában (nyitvatartás hétköznapokon 9 és 19 óra között, telefonszám: 0365 806 865), a helyszínen előadás előtt egy órával, valamint a Biletmaster oldalán.