Az eprésző kislány – Alföldi Róbert kortárs magyar drámát visz színre Budaörsön

Idei évada harmadik bemutatójára készül a Budaörsi Latinovits Színház. A fergetegesnek ígérkező előadás próbái már javában zajlanak, Varsányi Anna színdarabját Alföldi Róbert viszi színre a budaörsi társulat színészeivel, Bohoczki Sárával, Takács Katalinnal, Mertz Tiborral, Chován Gáborral, Hartai Petrával, Szőts Orsival, Fröhlich Kristóffal és Ilyés Róberttel.

A történet szerint egy határ menti magyar faluba megérkezik a budapesti rendező, hogy színpadra állítsa Az eprésző kislány című népballada adaptációját. A faluban hagyománya van a hagyományőrző előadásoknak, amiket évről évre egy lelkes amatőr társulat mutat be a kultúrházban. Az egykori tanácselnök, a jelenlegi polgármester nemcsak a műkedvelő előadások állandó sztárja, de a közösség támasza, aki a fél falunak a keresztapja, a másik felének az esküvői tanúja, illetve a kuriózumnak számító vadászhétvégék szervezője is.

A fellépők között találjuk a helyi iskola magyartanárnőjét, a közért pénztárosnőjét, a darab technikusa pedig a jóképű erdész. A próbákra rendszeresen ellátogat a tanárnő anyósa, aki pálinkával, harapnivalóval és jó tanácsokkal látja el az alkalmi társulat tagjait. Emelkedik az alkoholszint, tetőfokára hág a hangulat és elszabadulnak az indulatok.

„Szegeden dolgoztunk együtt, amikor Anna megmutatta nekem Az eprésző kislányt, ami egy nagyon furcsa, csavart szemszögből nézi a világot, ha akarom, abszurd, de annál még bonyolultabb egy kicsit. Miközben életképeket látunk egy falu életéből, a végére valahogy összerendeződnek ezek a színes giccsek” – mondta Alföldi Róbert az előadás olvasópróbáján. 

„Éljük a saját életünket, ezt a csodálatos magyar népszínművet, amihez képest Csepreghy Ferenc Piros bugyellárisa egy komoly darab, és akkor történik valami, ami mindent felülír, és ami mindenki alól kihúzza a szőnyeget. Egyszerre minden átértékelődik, és hirtelen minden más szemszögből láttatódik” – árulta el a készülő előadással kapcsolatban a rendező, aki immár negyedik alkalommal dolgozik együtt a budaörsi társulattal. 

Az eprésző kislánytdecember 17-től láthatja a közönség. 

Szerző: Varsányi Anna
Rendező: Alföldi Róbert
Szereplők: Bohoczki Sára, Takács Katalin, Mertz Tibor, Chován Gábor, Hartai Petra, Szőts Orsi, Fröhlich Kristóf, Ilyés Róbert 

Bemutató: december 17.
Jegyek már kaphatók: https://latinovitsszinhaz.eu/musor/

Fotókredit: Borovi Dániel