Az Equus, a Sírpiknik és a Naftalin is színre kerül a József Attila Színházban
2023. szeptember 3., vasárnap 10:15
Augusztus elején tartotta meg évadnyitó társulati ülését a József Attila Színház. Az évadnyitón Nemcsák Károly, igazgató köszöntötte a társulat tagjait, illetve Újvári Zoltánt, aki július 17-én ünnepelte a 70. születésnapját, majd ezt követően Hargitai Iván, művészeti vezető tartotta meg évadnyitó beszédét.
A 2023/24-es évadban öt nagyszínpadi bemutatót terveznek. Szeptember 30-án Lengyel Ferenc rendezésében mutatják be Willy Russell drámai elemekkel tűzdelt musicaljét, a Vértestvéreket.
Október 6-i Equus bemutatójuk próbái – Hargitai Iván irányítása alatt – már nagyban zajlanak. December 9-én mutatják be Shakespeare humorral, sok zenével és balkáni hangulattal tarkított vígjátékát, a Vízkereszt vagy bánom is én című művét, melyet Kiss Csaba állít színpadra.
Heltai Jenő szekrény-ajtócsapkodós bohózata, a Naftalin február 17-től, Hargitai Iván rendezésében lesz látható. Bemutatóik sorát Ivan Menchell Sírpiknik című keserédes humorú komédiájával zárják, Guelmino Sándor rendezésében.
Jegyek: https://jozsefattilaszinhaz.jegy.hu/ Csatlakozhatnak a színház bérleteseinek táborába, a teátrum négyféle bérletet kínál: • Bemutató bérlet• Kaló Flórián bérlet• Schütz Ila bérlet• Gobbi Hilda bérlet címen: https://jozsefattilaszinhaz.hu/berletek…/berletvasarlas/
„Fogadni fogunk vidéki színházakat is, és mi magunk is megyünk vidékre játszani több darabunkkal, valamint folytatjuk a határon túli magyar színházi programunkat is. Tovább folytatódik az ifjúsági programunk, a kulisszajárásaink, és több előadással érkezik hozzánk a székesfehérvári Vörösmarty Színház, és mi is több előadással megyünk vendégjátszani. Az évad második felében Heltai Jenő Naftalin című darabját mutatjuk be. Az utolsó nagyszínházi bemutatónk pedig a Sirpiknik című komédia lesz” – nyilatkozta Nemcsák Károly igazgató a Pesti Műsornak.
Azt is hozzátette: „Negyedik éve. hogy szerződtetett társulattal rendelkezik a színház. A mi koncepciónk mindig az. hogy a színművészeinkre keresünk darabot. Fontos, hogy olyan darabokat találjunk, amikben igazán jó feladatok vannak a színészeink számára. A fiatalok esetében szeretnénk, hogy a saját karrierjüket, szakmájukat építsék, fejlődjenek. Az idősebb kollégák esetében pedig a színház felelőséggel van a művészi pályájuk iránt.”
Arról szólva, hogy a jövő évadban miben fog játszani, elmondta:
„Mindig érzékeny téma, hogy az igazgató mennyit játszik, vagy ha éppen rendező, akkor mennyit rendez. Komoly dilemmában vagyok, amikor szerepekről van szó. Sok esetben érzem azt. hogy fölösleges kívülről hívni valakit, de azt is látom, ha egy meghatározó vendégművész érkezik a színházunkba, az nagyon jót tesz. Például nagyszerű volt, hogy Az imposztor főszerepére Benedek Miklóst kértük fel. Azt gondolom, ha nekem való feladatok vannak, akkor nem biztos, hogy nekem ezek elöl ki kell térnem. Játszom az Alku, a Portugál, a Régimódi történet és A gyertyák csonkig égnek című darabokban. A következő évadban nem fogok új darabban szerepelni. Nem is bánom, mert egy próbaidőszak rendkívül nehéz számomra, mivel az igazgatással járó feladataim a próbák után várnak rám. így a késő estébe nyúlik a munkaidőm. Készülünk egy nagyon komoly feladatra, ezért is jó. hogy nem kaptam új szerepet a következő szezonban. Szeretnénk a színházépületet tovább építeni, erre már egy feltételes közbeszerzéssel el is indult a folyamat. Arra várunk, hogy a kormány biztosítson anyagi lehetőséget. A színpadtechnika, a hangtechnika, a világítás újul majd meg. és közei 1000 négyzetméterrel nagyobb területet kap a színház. Az épület jelen pillanatban egy művelődési színház szintjén van. nagyon ráfér, hogy ezt a beruházást meg tudjuk valósítani. Bízunk abban, hogy a gazdasági nehézségek ellenére lesz erre lehetőségünk.”