Az EXIT Generáció Madártávlat címmel tart ősbemutatót október 9-én a Hatszín Teátrumban. A darabot, melynek témája a családon belüli verbális abúzus, Hárs Anna kifejezetten az alkotócsapat számára írta. Főhőse a tizenhét éves Léna (Nagy Katica), akit édesanyja (Kerekes Éva) egyedül nevel. Kettejük viszonya meglehetősen sajátságos. Egy különös, madárbolond fiú barátsága segíti Lénát abban, hogy rádöbbenjen, valami nincs rendben. A felismerés az első lépés ahhoz, hogy kitörhessünk egy bántalmazó kapcsolatból. Farkas Ádámmal, az előadás rendezőjével beszélgettünk mérgező családi kapcsolatokról, generációkon át öröklődő mintákról, fájdalmas felismerésekről és újrakezdésről, na meg a Gázláng című krimiről.

Hogy jött a darab ötlete? Miért akartatok ezzel a témával foglalkozni?

Az EXIT egyik fő mozgatórugója a kiútkeresés. Saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy olyan világban élünk, ahol fontos és alapvető emberi, morális, társadalmi kérdésekre nem érkeznek megnyugtató válaszok, ahol ezek a problémák sok esetben a szőnyeg alá vannak söpörve. Ettől van egyfajta elbizonytalanodás, szorongás és feszültség az emberekben. Mi a magunk eszközeivel, azaz a színház nyelvén, próbáljuk ezekre felhívni a figyelmet és ha megoldást nem is, de valamiféle iránymutatást adni. 

Ma talán az egyik leghúsbavágóbb kérdés a családon belüli erőszak, ami elképesztő méreteket ölt. Itthon is szinte nincs olyan nap, hogy ne kerülne valamelyik lap címoldalára egy ilyen hír. És ezek csak azok, amik nyilvánosságot kapnak! De hány olyan eset van, amiről nem tudunk, mert az áldozatok vagy nem mernek megszólalni vagy talán nem is tudják, hogy egy bántalmazó kapcsolatban élnek. Mindez borzasztóan foglalkoztat engem, ezért arra kértem Annát, hogy írjunk a témából színdarabot. Sokat ötleteltünk és végül arra jutottunk, hogy ne a fizikai erőszakról beszéljünk, mert arról jóval több szó esik, hanem a verbális abúzusról. Itt ugye az a nagyon lényeges probléma, hogy feltehetően az áldozatokban és az elkövetőkben is reflektálatlanul marad a dolog. És gyakran generációról generációra ez a minta öröklődik, ráadásul úgy, hogy igazából senki nem tudja, mi történik. Azt gondolom, fontos, hogy erre felhívjuk a figyelmet. 

Konkrét történetekből merítettetek vagy annak alapján, hogy van egy tudásunk erről, írtátok meg a szövegkönyvet?

Nincs olyan eset, ami a darab kiindulópontja lett volna. Saját ötleteink mentén dolgoztunk és közben pszichológusokkal beszélgettünk és egyeztettünk. Szerintem elég pontos kórképek vannak az felrajzolva az anyagban. Jól felismerhető benne egy hisztrionikus személyiségzavarban szenvedő ember – az anya -, aminek ugye a fő jellemzői a felszínes és labilis érzelmi élet, a teatralitás, az érzelmek eltúlzott kifejezése, mások figyelmen kívül hagyása, a sértődékenység, a figyelem állandó keresése. És aztán ott a gaslighting, ami egyfajta érzelmi manipuláció. Ennek az a lényege, hogy az áldozat egy idő után kételkedni kezd saját magában, megkérdőjelezi az emlékeit, a véleményét, sokszor még a saját épelméjűségét is. Szinte észrevétlenül lehet belecsúszni egy ilyen helyzetbe.

Amúgy nagyon izgalmas a szó eredete is: az 1944-ben készített Gázláng (Gaslight) című Hitchcock krimiből kapta a nevét. A filmben szereplő házaspár férfi tagja próbálja meg ilyen módon manipulálni a feleségét, hogy megszerezze a nő vagyonát. Új házba költöznek, ahol a feleség furcsa dolgokat tapasztal. Hangokat hall, a gázlámpák fénye időnként csak úgy magától elhalványul (amit egyébként a férj a padláson csavargat le és fel). A férj látszólag együttérző, bár megpróbálja elhitetni az asszonnyal, hogy mindez nem valóságos, csak az ő képzeletének szüleménye.

Ezzel eléri, hogy a feleség kételkedni kezd a józan eszében. Tulajdonképpen ezek azok a dolgok, hogy folyamatosan változtatod a szabályokat, hogy meghazudtolod a másik felet, mert azt mondod, másban egyeztetek meg, vagy amikor felállítotok egy elvárásrendszert, amit egyszer számon kérsz, máskor épp az ellenkezőjét követeled.

Ez elég pontosan jelenik meg a darabban, például amikor az anya azt mondja Lénának, hogy az iskola után nem lehet eljárkálni, meg külön programokat csinálni, mert a tanulásra kell koncentrálni, majd miután a kislány próbál ennek megfelelni, és elmeséli, hogy lemondta a programját, hogy otthon lehessen, az anya leszidja, hogy így nem fog tudni beilleszkedni az iskolai közösségbe. 

Hogyan láttatjátok az anya figurát? 

Alapvető szempont volt, hogy a néző tudjon menni az anyával is, hogy ne egy pszichopata személyiséget mutassunk be, hanem egy embert, aki épp olyan szerencsétlen, mint az áldozata, hiszen nincs tudatában annak, amit tesz. Ő nem rosszindulatú, nem gonosz, szeretné jól szeretni a lányát, csak feltehetően egy olyan mintát hoz a múltból, az épült be az idegrendszerébe, ami a másik embert tönkre teszi, de ezzel saját maga sincs tisztában. És ez nagyon lényeges momentum. Mert így lehetőség van arra, hogy megtörténjenek a szembesülések, a felismerések és bocsánatkérések, így pedig elindulhat egy tisztulási folyamat.

Ebben milyen módon segíti a főhősöket a többi szereplő?

Két iskolatárs kap fontos szerepet a történetben. A két fiú mondhatni ellenpólusa egymásnak. Ott van Bazsó – ez valójában egy szerelmi szál. Azt lehet látni, hogy Léna, aki olyan kapcsolatban él az anyjával, ahol le van nyomva, mindig ő a rossz, ő a hibás, akinek soha semmi nem sikerül jól, olyan párt keres magának, akinek a társágában ugyanezek a sémák működnek, azaz aki mellett ugyanúgy nem sikerül jól neki semmi, aki ugyanúgy elvár tőle valamit, aminek ő ugyanúgy nem tud megfelelni. És emellett van az Oszi nevű karakter, aki egy kicsit furcsa, magának való, különc fiú. Az ő tárgyilagossága és lényeglátása nyitja fel tulajdonképpen Léna szemét. Az ő társaságában érzi meg, milyen az, ha valaki elvárások nélkül fogadja el és a vele való beszélgetések segítenek neki abban, hogy felismerje, amiben él, az nem normális. Divatos szóval mondva toxikus.

Léna szép lassan arra jön rá, hogy sokkal inkább érzi magát teljesnek, egésznek Oszi mellett, mint Bazsó mellett. Tehát feltehetően valami nem stimmel azzal, ahogy Bazsóval van és ebből következik, hogy valami nem stimmel azzal, ahogy az anyjával van. Ez a felismerés végül azt eredményezi, hogy képes lesz artikulálni, hogy ez a fajta létezés nem egészséges számára és nem megy bele a korábbi helyzetekbe az anyjával. Ennek következében pedig az anyában is elindít egy olyan felismerési folyamatot, aminek köszönhetően benne is megindulhat egy változás. 

Van még két lényeges karakter a darabban. Az egyik az iskolaigazgató, aki bár a magánéletében nem igazán sikeres, a hivatásáért és a gyerekekért él-hal. Egy felelős magatartású, komoly ember. A másik pedig az apa, akiről azt mondhatnám, hogy ő a felelőtlen, hiszen ő az, aki elhagyta annak idején a családot és engedte el a kislány kezét. Az előadásban azonban ő inkább – álomképek vagy ábrándok útján – Léna szorongásainak valamiféle megfogalmazása. 

Van-e a sűrű, drámai jeleneteknek valami ellenpontja? Felkönnnyül-e valahol a darab?  

Arra törekedtünk, hogy egyensúly legyen a két póluson. Egyik oldalon ott van az otthon és az iskola – mindkettő nagy elvárást és szorongást kelt a főszereplőben, a másik oldalon pedig ott van Oszi, akivel mindig a réten találkozik Léna, ami eleve egy szabadság érzetet ad. Tehát ez minden esetben egy felszabadító dolog, boldog állapot, amiben persze a humor is megjelenik.

Kiknek és miért ajánljátok ezt az előadást?

Nagyon hangsúlyozottan ajánljuk a középiskolás korosztálynak. Ezek a viszonyrendszerek és viselkedési sémák ugyanis nem csak a szülő-gyerek viszonylatban fordulhatnak elő. A verbális abúzus jelen lehet egy párkapcsolatban, vagy barátságban, de ott van a gimnáziumi bullying mélyén is. Azt szeretnénk, hogy ha megnézik az előadást, gondolkozzanak el azon, vajon a környezetükben nem tapasztaltak-e hasonlót, esetleg maguk is elszenvedői, talán elkövetői ezeknek a dolgoknak. De szerintem nagyon hasznos lehet a szülőknek is, hogy egy kicsit jobban átgondolják, hogyan kommunikálnak a gyerekeikkel és ez adott esetben milyen következményekkel jár. Szóval leginkább szülőknek és fiataloknak, és mindenkinek, aki e között van.  

Az interjút Spilák Klára készítette.