Alföldi Róbert levelére válaszképpen Rátóti Zoltán azt írta, hogy hiányolja a személyes megkeresést. Szabó Máté rendező, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti tanácsának tagja megkereste őt. Nem nyilvánosan, hanem sms-ben. De azóta sem kapott választ.
Annyit sem, hogy “most nem tudok válaszolni”, vagy egy emoticont.
“Bár még mindig bízom benne, hogy a válasz hiánya nem maga a válasz, most ezen a módon próbálkozom. Herótom van attól, hogy erre kényszerülök, de úgy érzem voltak kérdéseim, amikre léteznek szavak formájában válaszok.
Fájdalmas és szomorú jelenségnek tartom a barikádok mögüli üzengetést és kifejezetten gyávának, óvodásnak és a nemzeti kultúrához méltatlannak a “nem fogom tudni soha elmagyarázni” típusú megnyilvánulásokat, felfoghatatlanul nagy hatalmi hátszéllel. Hogy mást ne mondjak. Milyen kirekesztettség az, ahol az állítólag kirekesztett fél nem válaszol a szerinte őt kirekesztők legkülönbözőbb megszólalásaira? Ott egy magas labda és elmennek mellette…
Szóval én megpróbálkoztam. Igaz, hogy sms-ben és nem kávé mellett, de (akkor még egyáltalán) nem nyilvánosan.”
Szia Zoli,
A legnagyobb tisztelettel kérdezem, és így sms-ben, mert megvan egymás telefonszáma: (bár évekkel ezelőtti emailemre sem válaszoltál)
Így kell elérni, hogy a nemzeti, keresztény értekrend helyet kapjon?
Az értékrend nevében kérdezem és nem nyilvánosan, mert nem like-okat akarok, hanem belátést, a részedről. Ilyen lenne egy bárkinek hiányzó értékrend? Ezt nevezzük nemzetinek és kereszténynek, ezt a gyalázkodó, tiszteletlen és vaklojalitáson alapuló őrületet, aminek a kellős közepén állsz? Hol van ebben a kereszténység? Hol van ebben az átlátszóan komcsizó letarolásban a nemzeti érdek? Ezt valóban így kell elérni?
Ez a sok művész és szolidarizál értelmiségi mind csupán vaklojális bérenc lenne, akit egy másik oldalnak kinevezett, nemzetellenes csoport fűtene?
Nagyon nagy lehetőség lenne végre egy valóban keresztény lépést tenni, mert ez a kulturális keresztesháborúhoz hasonlító barbár térfoglalás, aminek a következményeképpen most fiatal gyerekek kockáztatjak az egészségüket, miközben át kell élniük a traumát, hogy semmibe veszi őket az állam, ez olyan hiba, amit be kell látni, jóvá kell tenni és amit egy pillanatig sem szabad tovább engedni.
A cél, ha valóban nemes, nem szentesíthet ilyen eszközt. Valójában nem bízom a belátásban, mert nincs rá precedens, eleve elrendelt és végrehajtandó az eredmény, ugyanakkor hiszek a szavak meglepetéseket okozó erejében.
Egyszer rá fogsz jönni, hiszen már számtalanszor játszottad remekül, hogy az igazért és a jóért nem így küzdenek. Szeretettel és nagyon mélyen együttérezve mindazzal a fajdalommal, amit a feladat vállalása kapcsán a személyed átélhet,
Szabó Máté
Továbbra is várok egy szavakból álló, értelmes választ.