Egy világhíressé vált kutatóról ír Nyáry Krisztián hosszú Facebook bejegyzésében, így emlékezik meg a fasori evangélikus gimnázium oktatójáról – többek közt Wigner Jenőt, Neumann János tehetségét is felismerő – Rátz Lászlóról.
Bejegyzése végén idézi az 1930. szeptember 30-án meghalt pedagógus temetésén elhangzott – egy kollégája, Mikola Sándor által elmondott – beszédet:
„Az igazi tanár nemcsak hivatalnok, aki hivatalos teendőit elvégzi”(Törley Katalinnak és a hivatásukért kiálló tanároknak)1913 egy szombat délelőttjén a 11 éves Wigner Jenő, második osztályos gimnáziumi tanuló a matematikatanárához igyekezett. A félszeg kisfiú betegsége miatt hónapokra kimaradt az iskolából, úgy tűnt, évet is kell halasztania. A fasori evangélikus gimnáziumban az 50 éves Rátz Lászlónál kellett különbözeti vizsgát tennie, aki azonnal felfigyelt különleges matematikai képességeire.
Bár az ilyesmi akkoriban nem volt szokás, Rátz tanár úr az otthonába is meghívta a tehetséges diákot. Könyveket kölcsönzött neki a saját könyvtárából, hogy képezhesse magát, izgalmas feladatokat adott neki az általa szerkesztett Középiskolai Matematikai Lapokból, és egyáltalán: úgy beszélt vele matematikai problémákról, mintha a kollégája lenne. Ezen a délelőttön Rátz tanár úr arról beszélt tanítványának: mindig tisztában kell lennie saját képességeivel, ezért nem árt, ha tudja, hogy iskolatársa, a 10 éves Neumann Jancsi még nála is tehetségesebb matematikus.
A kis Jenőt bántotta a dolog, de nagyon hamar rájött, hogy tanárának igaza van. Sok év múlva, már a fizikai Nobel-díj birtokosaként princetoni szobájában még mindig a Középiskolai Matematikai Lapok fejtörőit olvasgatta, ha új gondolatokra volt szüksége. Asztalán ott állt Rátz tanár úr megfakult fényképe. És hozzá hasonlóan nem tudta kivonni magát a kiváló pedagógus hatása alól számos világhírű matematikus, fizikus, mérnök és közgazdász sem. Rátz László élete kicsit sem volt kalandos, nem voltak látványosan heroikus cselekedetei sem, mégis hős volt, a pedagógia és a tehetséggondozás hőse, aki tanítványain keresztül átformálta az egész huszadik századi természettudományt. Tanári eredményességének titkára azóta is keresik választ.Sopronban született 1863-ban, éppen abban az időben, amikor a német város viharos gyorsasággal magyarosodni kezdett. August Ratz vaskereskedő fiát még Ladislaus Wilhelm Ratz néven anyakönyvezték, és elemi iskoláit is németül végezte.
A főreáltanodában már magyar nyelven tanulhatott, az irodalmi önképzőkörben pedig már Rátz László néven írt prózai és verses műveket. Érettségi után beiratkozott a budapesti egyetem természettudományi karára. Széleskörű érdeklődésére jellemző, hogy tanulmányait megszakítva egy évig filozófiát tanult a berlini egyetemen, majd újabb egy évet Strasbourgban matematika-fizika szakon.
1890-ben vette át tanári oklevelét, és azonnal a budapesti Evangélikus Főgimnáziumba került. Innentől kezdve nyugdíjazásáig, 35 évig nem is dolgozott máshol, a gimnázium lett mindennapjainak legfontosabb helyszíne, a tanítás és tanítványai pedig a legfontosabb dolgok az életében. A Lövölde térnél lakott, néhány sarokra az iskolától, a környéket is ritkán hagyta el. A magas, korán kopaszodó és a kor divatjának megfelelően tekintélyes bajuszt viselő férfi minden reggel keménykalapban, kikeményített gallérú ingben és fekete felöltőben sietett a munkahelyére, ahonnan gyakran csak este tért haza. Barátait is kollégái közül választotta, s – miként tanítványaival – velük is egész életében magázódott.
Mindez nem jelentette azt, hogy száraz modorú ember lett volna: szeretett tréfálkozni, és a katedrán idős koráig kamaszos lelkesedéssel beszélt. A budapesti evangélikus gimnázium nemcsak Magyarország, hanem egész Európa egyik legkorszerűbb oktatási intézménye volt. A tanárok többsége külföldön tanult, folyamatosan képezte magát, és szakmája elismert tudósának számított.
Wigner Jenő erről később így írt: „Ezek a nagy tanáregyéniségek imádtak tanítani, és rendkívül sikeresen motiválták a diákokat a tanulásra. Nemcsak elkötelezett hivatástudatuk és tényszerű tudásuk volt imponáló: a tudás tiszteletét és szeretetét is sikerült átadniuk.”
Az iskolát a magas követelmények mellett szeretetteljes légkör, tolerancia jellemezte. Egyházi mivoltuk ellenére gyakran vettek fel tehetséges zsidó gyerekeket is, akikre senki nem próbálta ráerőltetni az evangélikus hittan látogatását. Kivételezni senkivel nem kivételeztek: miközben rendkívül sok energiát fordítottak a tehetséges diákok külön képzésére, közülük Wigner Jenőt testnevelésből, Neumann Jánost pedig énekből simán megbuktatták.Rátz László minden egyes óráját gondosan felépítette, és egyszerre fordított gondot a tehetséges tanítványok kibontakoztatására és a gyengébb tanulók felzárkóztatására.
Egy kollégája szerint „rendszeres előkészítő munkával elérte azt, hogy tanítványai előtt szinte önként tárultak fel a matematika igazságai. Ezzel a tanítási módszerével a sokszor nehéz tárgynak tartott matematikát a kedvvel és érdeklődéssel tanult tantárgyak sorába emelte.”
Nem véletlen, hogy később Nobel-díjas tanítványának a pesti és a berlini egyetemen felvett matematika-kurzusok már csak unalmas ismétlésnek tűntek. Mélyen hívő ember volt, de vallását semmilyen módon nem erőltette tanítványaira. Egyéniségének ugyanakkor minden bizonnyal szerepe volt abban, hogy a kamaszkorú Wigner Jenő még gimnáziumi évei alatt felvette az evangélikus vallást.
Tehetséges tanítványai egész héten várták a szombati kávézásokat Rátz tanár úrnál, amikor izgalmas matematikai problémákról beszélgethetnek kötetlenül. Amikor felismerte a különös, magába forduló gyereknek tartott Neumann Jancsi kivételes matematikai intelligenciáját, egy darabig magánórákat adott neki, majd lehetővé tette, hogy matematikából három évvel osztálya előtt járjon. A különórákért nem fogadott el pénzt Neumann rendkívül gazdag, bankár édesapjától.
Felismerte, hogy a koraérett kisfiú a jövő zseniális matematikusa, ezért amikor úgy érezte, hogy ő már nem tud neki újat mondani, egyetemi tanárokat keresett, hogy tanítványával foglalkozzanak. A szertelenebb Wigner Jenőnek nem különórákat, hanem könyveket adott, hogy saját maga fedezhesse fel a tudományos összefüggéseket. 1909-ben a tantestület igazgatóvá választotta Rátz Lászlót. Ebben az időben ez a tanári pálya csúcsának számított, ráadásul a pozícióval igen jó kereset is járt. Öt évig látta el ezt a feladatot, majd szokatlan bejelentést tett a kollégái előtt. Elmondta, hogy az igazgatói megbízatás túl sok energiáját vonja el a tanítástól, ezért felmentését kérte, hogy újra teljesen a tanítványainak szentelhesse az életét. Rátz tanár úr azonban nemcsak gimnazista tanítványain keresztül gyakorolt óriási hatást a modern természettudományokra: a legnagyobb szellemi befolyást a Középiskolai Matematikai Lapok szerkesztőjeként érte el.
Húsz éven át szerkesztette a lapot teljesen egyedül, s nem hogy fizetést nem kapott érte, hanem még ő áldozott pénzt a lap kiadására és terjesztésére. A lap céljának azt tekintette, hogy a tanulók problémamegoldó képességét fejlessze, ezért minden számban izgalmas versenyfeladatokat közölt.
Egy idő után az egész országból érkeztek a megoldások, pedig a jutalom csak annyi volt, hogy a legjobbak neve megjelent a lapban. Húsz évvel később valaki észrevette, hogy az ország legkiválóbb matematikusai mind Rátz lapjának diákgárdájából kerültek ki, köztük például Kármán Tódor, a sugárhajtású repülőgép tervezője. A századfordulót követően Rátz László kollégájával, Mikola Sándorral együtt kidolgozta a középiskolai matematika tanítás módszertanát.
A könyv bevezetőjében így foglalták össze céljaikat:
„A tanulónak látnia kell, hogy a matematika mennyi szállal van összekapcsolva a gyakorlati élettel, a tudományokkal és egész világfelfogásunkkal. (…) A tanítás ily irányú módosítása szükséges ahhoz, hogy a modern kultúra főbb vonásaiban meg legyen érthető.” A Rátz-féle oktatási metodika lépésről-lépésre a hivatalos állami tantervekbe is bekerült, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a következő 60-70 évben a magyar matematika-oktatás világhírűnek számított. Innentől Rátzot gyakran hívták külföldi kongresszusokra is előadni, és magas állami kitüntetést is kapott, – igaz, csak a francia kormánytól. Fiatalos hévvel tanított utolsó tanári éveiben is, végül 35 év tanítás után saját maga kérte nyugdíjazását. Folyamatosan kapcsolatot tartott volt növendékeivel, büszkén értesült Wigner és Neumann első komolyabb nemzetközi sikereiről is. 68 éves korában egy karlsbadi fürdőkúráról tartott hazafelé, amikor útközben agyvérzés érte. 1930. szeptember 30-án érte a halál.
Kollégája, Mikola Sándor e szavakkal búcsúztatta:
„Az igazi tanár nemcsak hivatalnok, aki hivatalos teendőit elvégzi, hanem lelkipásztor is, akitől mindenki elvárja, hogy a reábízott lelkekkel törődjék, a kultúra harcosa is, akitől mindenki elvárja, hogy a kulturális haladás érdekében önként és ingyen dolgozzék és végül művész is, aki örökösen gondolatokkal foglalkozik. Rátz László ilyen igazi tanár volt.”