A címben szereplő idézet Babits Mihálytól származik, aki így summázta Heinrich von Kleist művének lényegét. A Tatabányai Jászai Mari Színház november 20-án mutatta be Tasnádi István Közellenség című „zenés uszítását”, amelyet Kleist Kohlhaas Mihály című kisregénye nyomán írt.

Ajánló az előadás elé:

Kohlhaas Mihály, barndenburgi lókereskedő egy csapat lóval a lipcsei vásárba tart, amikor tronkai Vencel megállítja, és a továbbhaladás zálogaként elveszi tőle két gyönyörű, fekete lovát, azt ígérvén, hogy visszakapja őket, ha majd Kohlhaas kiváltja az utazáshoz szükséges passzust. Miután Kohlhaas megtudja, hogy tronkai Vencel jogtalanul követelt tőle úti okmányokat, visszatér, hogy elhozza lovait, de közben a munkára befogott, kizsigerelt Kanca és Csődör állapota súlyosan leromlik. Kohlhaas jogorvoslatért folyamodik, de kérvénye elvész a korrupt államgépezet útvesztőjében. Tehetetlenségében minden erejét a bosszúnak szenteli: városokat éget fel, kisebb hadsereg gyűlik köré az elégedetlenkedőkből, végül maga Luther Márton is fogadja, hogy jobb belátásra bírja, de Kohlhaas nem enged, és folytatja a küzdelmet az igazáért.

Mindezt Kohlhaas lovainak (a Kancának és a Csődörnek) elbeszéléséből látjuk megelevenedni, akik egy sintértelepen várják az utolsó döfést. Javíthatatlan a világ. Vagy mégsem? Heinrich Kleist kétszáz éve írt története semmit nem veszített érvényességéből.

A becsületes lókereskedő története számos alkotó fantáziáját megmozgatta, amit feldolgozások sora bizonyít. Érthető, hiszen a téma örökérvényű: mit tehetünk, ha igazságtalanság ér minket? Meddig mehetünk el, ha elégtételt akarunk venni a bennünket ért sérelem miatt? A lehetséges válaszokról a mindig aktuális kérdéseket feszegető, Vidovszky Györggyel, a darab rendezőjével október végén, a próbafolyamat kellős közepén beszélgettünk.

Vidovszky György az előadásról a Pesti Műsornak nyilatkozott:

Kohlhaas Mihály történetéből számos színházi előadás, film TV-játék, még opera is készült. Néhány éve a Pesti Magyar Színházban ön is megrendezte, mit jelent az ön számára a történet? 

V. Gy.: Az általánostól elindulva, Kohlhaas Mihály története évszázadok óta foglalkoztatja az európai kultúrkört. Heinrich von Kleist kisregénye is feldolgozás, egy a 16. században valóban megtörtént esetet ír le. Az ellentmondások izgalmasak számomra, az állampolgár mindig is kiszolgáltatottnak érzi magát az állami gépezettel szemben, de joga van-e bárkinek fellázadni, ha nem kap jogorvoslatot? Annak ellenére, hogy a regény is már több mint két évszázada íródott, ma is aktuális a kérdésfelvetése, sőt, szerintem egyre aktuálisabbá válik. Az alaptörténet: Kohlhaas Mihály lókereskedő a lipcsei vásárra tart, de útközben igazságtalanul elveszik a két lovát, és hiába kér, nem kap jogorvoslatot a rendszer korruptsága miatt. Miután úgy látja, hogy nem tud érvényt szerezni törvényes úton az igazának, úgy dönt, saját maga szolgáltat igazságot. 

Kohlhaas Mihályra tekinthetünk úgy, mint egy szentre, és úgy is, mint egy megszállott őrültre. 

V. Gy.: Kell, hogy legyenek Kohlhaas Mihályok, akik polgárháborúkat indítottak el, bukásuk gyakran elkerülhetetlen, ugyanakkor ezek a figurák viszik előre az világot. 

Érdekesség, hogy a történet tragikus hőséről egy pszichiátriai tünetegyüttest is elneveztek, a Kohlhaas-szindrómát. A betegségben szenvedő „belebolondul” abba, hogy az igazságérvényesítés elhatalmasodik az életén. Nem mindig valós, amit az igazságérzete diktál, de olyan mélyen meg van győződve az igazáról, ami már extrém mértékű.

Pontosan meghatározni nyilván nem lehet, de talán körül lehet írni, hol az a pont, amin már nem tanácsos átlépni, bármennyire feszít bennünket az igazságérzetünk?

V. Gy.: Egyáltalán nem könnyű megtalálni ezt a pontot, a darab kapcsán úgy érzékelem, talán az önpusztítás foka lehet ez. Lehet, hogy valaki nem tud élni az elszenvedett igazságtalansággal és elmegy a végsőkig, hogy elégtételt kapjon, más pedig abba hal bele, hogy nem tett semmit az igazáért. Nehéz megmondani, hol a határ. Ez az egyik legfontosabb kérdése ennek az előadásnak. (…)

Érdekes találkozás, mintha a szerepek a tatabányai színház társulatára íródtak volna.

V. Gy.: A két lovat, Kancát és Csődört játszó Danis Lídia és Dévai Balázs kitűnő páros. Beszélgettem Lídiával, aki elmondta, hogy látta a Katona József Színházban a bő húsz éve bemutatott előadást, amit Schilling Árpád rendezett, és akkor határozta el, hogy színésznő lesz, mert egyszer el akarja játszani ezt a szerepet. Bár Dévai Balázsnak nincs ilyen előtörténete, de azonos elszántsággal formálja a figurát. Érzékeny, rétegzett szerep mindkettőjüké. Lovakat játszanak, de nem a lószerűség dominál a színpadon, hanem az ő szemszögükből látjuk a történetet, ők mesélik el, hogy az értük vivott igazságháború hova vezetett. Király Attila kiköpött Kohlhaas Mihály, magánemberként is a sumákolás elkerülése és erős igazságérzet jellemzi. Alkatilag és érzelmi kondícióit illetően is tökéletes a szerepre. A többi szereplő – Honti György, Bakonyi Csilla, Mikola Gergő, Kardos Róbert, Crespo Rodrigo, Hajdú T.Miklós, Márfi Márk, Végh Péter – találkozása is tökéletes a karakterekkel.

A teljes interjú a Pesti Műsorban olvasható.