„Az írás során a belső dráma izgatott” – Interjú Kovács Dániel Ambrussal
2023. április 18., kedd 09:08
Lázadások helyett az önemésztés, elkallódás korát éljük. A Neptun Brigád előadásának fókuszában helyüket nem találó, kétségbeesett emberek vannak. Melósok, bolti eladók, portások akadnak el az életükben. A maguk csetlő-botló módján, hiányos kifejezési eszközeivel megmosolyogtatóan, de konokul keresik a kiutat, a saját létezésük alapjaira kérdezve rá, vérmérséklete szerint ki fekete humorral, ki ledermedéssel, ki világba kiabált dühvel. Kibillent embereket látunk, az eldőlés előtti-alatti pillanatban. Az előadás négy ember belső működésébe, élet-küzdelmeibe enged bepillantást, miközben útjaik keresztezik egymást. A produkció kapcsán a rendező, Kovács Dániel Ambrus válaszolt Bordás Katinkának.
A Neptun Brigád trilógiája a befejező részéhez ért a Dehogy van jól március 11-i bemutatójával. Az első két epizódról azt mondtad, hogy a Benne vagy – ami azóta lekerült a Jurányi műsoráról – a Kánon párdarabja, „legalábbis rímel rá”. A Dehogy van jólt látva talán kicsit más a helyzet. Mi inspirálta a darabot?
A Dehogy van jól tematikailag és az elkészülés módjában is különbözik az előző kételőadástól. Ezúttal jobban érdekelt egy általánosabb közérzet, létállapot ebben a polikrízisesvilágunkban. Emiatt a témája elkanyarodik a közéleti vonaltól, sokkal személyesebbre is sikerült az előadás. Az első kettővel ellentétben a Dehogy van jól szövegének nagy részét én írtam meg előre, tehát a munkamódszer is különbözik az előzőektől, ahol a színészekimprovizációi alapján születtek meg a végleges szövegkönyvek.
A trilógia sajátossága, hogy ugyanazokkal a színészekkel dolgoztál mind a három előadásban: Chován Gábor, Ficzere Béla, Jankovics Péter és MessaoudiEmina. Milyen ívet járt be a közös munka az elmúlt években?
A Benne vagynál az utolsó pillanatig változott, hogy is áll össze a csapat, így az első munka egyben ismerkedés volt. Egy konkrét történetvázzal érkeztem, de csak tippjeim voltak, hogy kinek mi állhat jól, ezért a karaktereket maguk a színészek is formálták. A Kánonnál már magabiztosabb voltam ilyen szempontból, hiszen jobban ismertük egymást. Egy erős közös kapcsolódási pont is volt: a szakmánkról, közérzetünkről, önmagunkról, a jelen kultúrpolitikai helyzetről akartunk beszélni, hogy milyen perspektíváink vannak, hogy hogy megy tönkre a világunk. A Dehogy van jól, ahogy említettem, személyesebb, sok monológot tartalmaz. A próbafolyamat sokáig tapogatózás volt egy olykor elvontabb, kész szöveg mentén, nem pedig improvizálás, közös felfedezése egy témának, amiből aztán létrejön a szövegkönyv.
Ezúttal hogyhogy nem improvizációk alapján született a szöveg?
Egyrészt célom, hogy szép lassan beletanuljak az írásba, mert az önmagában is érdekel, másrészt nagyon nehéz volt az előző két előadást úgy megcsinálni, hogy viszonylag limitált volt a próbaidőszakunk, nem mi határoztuk meg, hogy milyen tempóban haladjunk, ezért mire én az improvizációkból készre írtam a darabot, addigra olykor már csak egy bő hét volt a bemutatóig, ennyi idő alatt kellett megtanulni a színészeknek a szöveget, és próbálni a konkrét darabot. Harmadrészt lehetett egy darab megírására pályázni, és nyertünk erre egy pici pénzt.
Most nem a színészek találták ki a karaktereket, hanem te írtad a szerepeket a színészekre, igaz?
Voltak elképzeléseim, hogy ki miben lehet olyan jó, amilyennek végül ebben a darabban láthatjuk. Attól, amit általában játszani szoktak, ha lehet ilyet mondani, kicsit eltérőbb karakterekkel kínáltam meg a színészeket, és úgy érzem, ez jól sült el. Például Ficzere Bélának egy erős, nagyobb ívű drámai szerep jutott egy teljes belső széteséssel. Azt hiszem, a bemutató igazolta, hogy jó irányba kapizsgáltunk.
Érdekes, hogy a Dehogy van jól helyszíne a korábbiakkal ellentétben nem a vidéki Magyarország, hanem Budapest.
A bemutató után többen is mondták, hogy míg a Benne vagy és a Kánon annyira magyar darab, mármint hogy csak Magyarországon érthetik, addig a Dehogy van jól „nemzetközibb” lett, jelentsen is ez bármit. Számomra a történet helyszínénél sokkal fontosabb a szereplőim alkata, helyzete, az, hogy általában nem értelmiségiek: „rosszul” fogalmaznak, nincs rálátásuk az életükre, stb. Egy lepattant kisbolt eladónője, egy melós, aki toronydarut kezel, egy recepciós, aki bárhol lehetne, és egy felsővezető a szereplők, utóbbi az egyedüli, úgymond tipikusabban pesti figura, de nála sem az az érdekes, hogy Budapesten él. Ezek a figurák a maguk csetlő-botló, konok módján próbálják megoldani az életüket, ami csak többé-kevésbé megy nekik. De azt lehet mondani, hogy ezúttal a szocio-vonal helyett alapvetően az a megbillent állapot érdekelt, amikor még éppen egyben vannak az emberek, de már a szétesés határán lavíroznak. Az írás során az a fajta belső dráma, az a pillanat izgatott, ami után valami belső kohézió kezd felbomlani mindenféle külső és belső okok hatására. Én is gyakran ebben érzem magam, és magam körül is ezt látom. Amikor írtam a darabot, egyfajta zenei szerkesztésmód volt a fejemben, ami valamennyire meg is jelenik az előadásban. Ennek az „eldőlős” állapotnak egy-egy szólamát jelenítik meg az egyes szereplők, aztán menet közben ez a négy szólam elkülönült egymástól, és lett belőle négy markánsan különböző emberi helyzet.
Hogysikerült a bemutató?
Jól fogadta a közönség az előadást, működik a fekete humora is. Váratlan volt, hogy mennyit derültek a nézők már a főpróbán is. Sikerült ezeket a nehezebb témákat olyan figurák, helyzetek által megmutatni, ami szórakoztató tud lenni.
Mivel foglalkozol legközelebb?
Nemrég a Káva Kulturális Műhely keresett meg az egyik projektjükhöz. Az improvizációk alapján, középiskolásoknak készülő, beavató színházi esemény rendezője, látványtervezője, társírója leszek. Már kétszer dolgoztam a Kávával, jó élmény volt, így igent mondtam. Illetve még ebben az évadban díszletet fogok tervezni a Miskolci Nemzeti Színház kétszázadik évfordulójára készülő előadásba. A következő évadot még nem látom.
Szerző: Bordás Katinka
Jegyek, infó: 2023. április 21. 19.00, Jurányi Ház