SZFEKurta NikéVitéz LászlóMorcsányi GézaÁtrium
  • facebook
  • instagram
  • 2020. október 30., péntek

    „Az itt és most-ban hiszek” – Nagy Sándor 40

    2020. augusztus 18., kedd 08:29

    1980. augusztus 18-án született Nagy Sándor. A Madách Színházban ő Liliomfi és az 1×3 néha 4 avagy Egyszerháromnéhanégy Billy Hickory Woodja, A nyomorultak című musicalben Thénardier-t játssza, a Játékszínben többek között a Teljesen idegenek, a Primadonnák és a Legénybúcsú című előadásokban is láthatják. A színművészt összeállításunkkal köszöntjük!

    Nagy Sándor pályájáról:

    Nagy Sándor 1980. augusztus 18-án Kisvárdán született. Itt is érettségizett, majd tagja lett a DoktoRock nevű színtársulatnak. Amikor fiatalon bekerült Miklós Tibor és Kocsák Tibor Anna Karenina című darabjába, már tudta: nem szeretne mással foglalkozni. Ekkor lett végérvényesen szerelmes a színházba.

    Budapestre a Toldy Mária musicalstúdióba való sikeres felvételi után költözött. Sokan laktak akkoriban egy szobában a kollégiumban, esténként nem egyszer érezte magam elveszettnek. Egy fényeslitkei barátja „mentette meg” végül, akivel közös albérletbe költöztek, és a legjobb évek következtek, a szabadság évei.

    Fotó: frissmedia

    Kocsák Tibor hívta A Nyomorultak 1999-es bemutatójába, a Madách Színházba. Hihetetlen milyen kapukat nyitott ki az előadás – mesélte a színész.

    Nagy Sándor a Piccolo Színház tagja lett, majd 2005-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakán, osztálytársai Balogh Anna, Dolhai Attila, Fila Balázs, Holecskó Orsolya, Kerényi Miklós Máté, Nagy Lóránt, Nádasi Veronika, Ömböli Pál, Peller Anna, Posta Viktor, Szegő Adrienn, Szemenyei János, Szőcs Artur, Wégner Judit és Zöld Csaba voltak.

    Osztályfőnöke, Kerényi Imre vasfegyelmet tartott, a színház szent hely – mondta mindig.
    Még ebben az évben a Madách Színházhoz szerződött, ahol azóta is számos darabban lép estéről estére a közönség elé. 2005-től-2010-ig az Adagio tagja volt, a klasszikus zenét a vokális poppal ötvöző koncertjeiket hatalmas érdeklődés övezte.

    Ahogy nemrég, még a karantén előtt egy interjúban fogalmazott, az elmúlt években szinte minden nap játszott, szabadnapja nem igen akadt.

    A belső harmónia megtartása számára épp oly’ fontos, mint egy jól sikerült előadás, és bár eredetileg orvosnak vagy lelkésznek készült, mégis a zenében, majd a színházban találta meg az útját.

    Liliomfi / Fotó: Madách Színház

    A Madách Színházban ő Liliomfi és az 1×3 néha 4 avagy Egyszerháromnéhanégy Billy Hickory Woodja, A nyomorultak című musicalben Thénardier-t játssza, színre lép a Jézus Krisztus Szupersztárban, a Ne most, drágám c. vígjátékban, az Ügyes kis hazugságokban, a Szomorú vasárnapban.

    A Játékszínben többek között a Teljesen idegenek, a Primadonnák, a 39 Lépcsőfok és a Legénybúcsú című előadásokban is láthatják, a mai napig a DoctoRock tagja, rendez a Veres1Színházban, és hamarosan a Puskás, a musical című darab előbemutatóján, Farkas Mihály egykori honvédelmi miniszter szerepében találkozhat vele a közönség az Erkel Színházban.

    Majdnem minden nap mást csinálhat, volt olyan hónap amikor 11-féle karaktert alakított, de mindig is hangsúlyozza, hogy számára mindez örömöt okoz.

    A színész 2006-ban Súgó Csiga-díjat kapott, 2009-ben Soós Imre-díjjal, 2015-ben pedig Kránitz Lajos-díj jutalmazták.

    Szirtes Balázs és Nagy Sándor a 39 Lépcsőfokban

    A művészről saját szavaival:

    Zenés színész: „Váltig állítom, hogy nincs zenés színész meg prózai színész, csak színészek vannak, s esetleg köztük vannak olyanok, akik még ezen felül tudnak énekelni és táncolni. Van, akinek a próza a fő profilja, van, akinek a zenés előadások, de ettől még mindketten színészek, ami abban is megmutatkozik, hogyha összekerülnek egy darabban, rögtön megtalálják egymással – akárcsak mi hárman a Szomorú vasárnapban – a közös hangot, azt az alapot, amire fel tudnak építeni egy előadást.”

    El Camino: „Pár éve részt vettem az El Caminón, akkor betelt a pohár mindenféle szempontból, és azt éreztem, hogy egyedül kell lennem valahol máshol, színháztól távol. . Sokat gondolkodtam azon, hogy ki honnan jön, min múlik, hogy hová ér el, mi az, ami eleve elrendelt.”

    Jó tanács: „Bizonyos dolgokban az évek és a rutin segítenek, de állandóan ott a kérdés, vajon nekem való-e a szerep, meg tudom-e oldani. Bodrogi Gyula mondta, hogy aki előadás előtt nem izgul, annak el kellene gondolkodnia azon, hogy abbahagyja a pályát. Ő mielőtt színpadra lép, azt szokta mondani, hogy „a jó Istenke legyen velem, hogy jól érezzem magam!”. Valóban ez a lényeg, nyilván szabályok és keretek között, de ha én nem érzem jól magam a színpadon, akkor a néző se fogja.”

    Madách Színház: “Szeretek itt lenni, jól ismerem a díszítőket, a technikusokat, a kollégáimmal öröm együtt dolgozni. “

    Szomorú vasárnap / Fotó: Madách Színház

    Lelki pásztor: „Érdekes, soha nem akartam színész lenni, orvosnak, vagy lelki pásztornak készültem, az számított, hogy emberekkel foglalkozzam. Fiatalon jött azonban a DoktoRock társulat, majd az egyetem és elgondolkoztam, hogy igazából miért is csinálom, mit keresek itt? Rájöttem, hogy ebben a szakmában is „adok”.

    Kapuk: „Az éneklésben kicsit elfáradtam, hiszen a színház előtt vendéglátóztam 9 évig. Otthon, Kisvárdán egy szintetizátorral játszottam éjjeleken át, és sejtheted, hogy ’Szabolcsban’ nem lehetett hajnali 2-kor felállni fáradtságra hivatkozva: reggelig tartottak a bulik. Később az egyetemen is zenés szakra jártam, majd 5 évig az Adagio tagjaként énekeltem, és azt éreztem, hogy kezdek ebben kicsit elfáradni, nem lehetett soha kiengedni. Persze szerencsére most is játszom zenés darabokban: pl. A Nyomorultakban. De nagyon örülök, hogy megnyíltak más kapuk is”

    Család: „Nagyon jó családból származom, édesanyám a MÁV-nál dolgozott, édesapám a Compack-nál, majd később vállalkozó lett. Van egy bátyám is, de ő nem a művészi pályát választotta. A nagyon jó családot nem az anyagiakra, hanem a nevelésünkre értem, mindig mind a ketten nagyon sok támogatásban részesültünk, nekem sem gördítettek soha akadályt a színészi ambícióim elé. „

    Tér: „Érdekes, hogy a drámai előadásoknál a tér vagy a helyszín változása érzékenyebb tényező, mint egy vígjátéknál. Utóbbiban jobban feltalálom magamat, mivel lazább történet. Drámánál megzavar, ha valami nem ugyanabban az intim környezetben van, mint amiben próbáltuk és előadjuk.”

    Minőségi idő: „Fontos a minőségi idő is, kollegáim között sok barátom van, ha találkozunk, tényleg minőségi időt töltünk együtt. A színházon túli életet is látnom kell, szeretném érzékelni mi van ezen kívül, mert különben besavanyodnék, telítődnék. A főiskolán Léner Péternek volt egy zseniális mondása: „Jegyezzék meg, a színház fontos, nagyon fontos, sőt tovább megyek, nagyon-nagyon fontos, de annyira azért mégsem…”

    Próza:” Szirtes Tanár Úr meglátta a lehetőséget bennem, és borzasztóan hálás vagyok, hogy nem skatulyázott be az Adagio együttes szépfiú karakterébe, hiszen akkor már évek óta a zenekar tagja voltam az Adagio-ban is. Szirtes Tamás úgy vélte, a drámai érzékem ér annyit, hogy kipróbáljuk, működik -e vagy sem. Az első prózai előadást, a Jutalomjátékot a Játékszínben mutattuk be, később pedig elképesztő szerepek és előadások jöttek: A Sors bolondjai, vagy az Ördöglakat Gálvölgyi Jánossal. Kialakult a bizalom a Tanár Úr és a Játékszín részéről is, és én is elkezdtem hinni abban, hogy talán van hozzá affinitásom.”

    Thénardier szerepében a Madách Színházban

    Gondolat: „Ma már tudom, minden úgy van jól, ahogy van, és csak tapasztalás van az életben. Hajlamos vagyok a bűntudatra és a lelkiismeretfurdalásra, régebben más problémáját is magamra vettem sokszor, és ebben sokat fejlődtem. De ehhez kellettek az évek, mint ahogy ahhoz is, hogy felvállaljam az érzéseimet, gondolataimat és ne nyomjam el mondjuk mások véleménye miatt…”

    Kerényi Imre: „Nem éreztük se kevésnek, se tehetségtelennek magunkat. 17 teljesen különböző karakterű embert vett fel. Én ezt az osztályt kaptam tőle. Olyan összekovácsoló erővel ajándékozott meg minket, mely a mai napig hatással van ránk.”

    Türelem: „Egyszer a Producerek című előadásban a takarásból figyeltem Haumann Pétert, aki egyik poént a másik után szórta, de a közönség nem ment vele. Egy kacaj se volt. Gondoltam, ha rajta nem nevetnek, akkor velem mi lesz. Kérdeztem Pétert, hogy mit csináljunk. „Semmit, szépen tesszük a dolgunkat, és majd jönnek. Most nem szabad beleesni abba a hibába, hogy rátolunk két lapáttal, vagy letoljuk a gatyánkat, hátha azon nevetnek.” Igaza volt, picit türelmesebbnek kellett lenni a közönséggel, végül nagy sikerünk lett.”

    Forrás: Színház Online, Magyar Nemzet, Programguru.hu, Színház 10 perc blog

    - Színházi pillanatok az Instagramon -