gate_Bannergate_Banner
Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 24., péntek
    banner_bigBanner4

    Az öltöztető – Ősbemutató Spilák Klára, Tornyi Ildikó és Nagyhegyesi Zoltán szereplésével

    2021. június 12., szombat 06:29

    Június 19-én 20 órakor az Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtér színpadán kerül sor Varsányi Anna: Az öltöztető című kortárs drámájának ősbemutatójára. A rendező Čarna Kršul, a szereplők Spilák Klára, Tornyi Ildikó és Nagyhegyesi Zoltán, a produkció menedzsmentjéért pedig a Werk Akadémia színházi menedzser szakos hallgatói felelnek.

    Spilák Klára / Az öltöztető / Eötvös10

    A tizenegy fős csapat tavaly októberben kezdte meg a közös munkát, és bár a pandémia alakította körülmények nem könnyítették meg első színpadi produkciójuk megvalósulását, mégis magabiztosan, az innováció teljes igényével, egy csapatként vitték végig az előadás menedzselését. Kiváló művészi gárdát állítottak maguk mellé, és a korábbi közléssel ellentétben, az előadás ősbemutatóját nem online keretek között, hanem élőben, nézők előtt tartják meg június 19-én, az Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtér színpadán.

    Nagyhegyesi Zoltán, Tornyi Ildikó / Az öltöztető / Eötvös10

    A Werk Akadémia diákjai abban bíznak, hogy a rendkívüli körülmények ellenére sikerül néhány óra erejéig visszahozni azt a szeretett színházi miliőt, amely mindannyiunk életéből hiányzott már. 

    A darab rendezője Čarna Kršul horvát színésznő, rendező, az Asterion Project multikulturális, professzionális színházi társulat megalapítója. Oldalán Tornyi Ildikó színművész, aki korábban 13 éven keresztül volt a Vígszínház tagja, jelenleg pedig szabadúszóként tevékenykedik. Az öltöztetőben M karakterének megformálását vállalta magára. A bosszantó anya, Erna szerepében a hosszú idő után először színpadon álló művész, a Sarah Jessica Parker magyar hangjaként ismert Spilák Klára lesz látható, míg az Öltöztető figuráját Nagyhegyesi Zoltán, Gundel művészeti díjas kecskeméti színművész formálja meg.

    Tornyi Ildikó / Az öltöztető / Eötvös10

    A darabról

    Néveri Lajos, egykori színházi öltöztető nem teszi ki a lábát a lakásából, mióta szeretett főnöke, a népszerű díva elhalálozott. Észrevette azonban, hogy enyhül a fájdalma, ha a színésznő jelmezeit viseli. Egy nap a különösen zárkózott fiúhoz bekopog az alsó szomszédja, M, mert Lajos eláztatta a lakását. M az első pillanattól fogva elfogadja a fiú furcsaságait. A lány író szeretne lenni, de jobb híján újságíró egy igénytelen pletykalapnál. Életét tovább nehezíti levakarhatatlan anyja, aki folyamatosan kritizálja, és saját problémáival fárasztja. Az asszony hívatlanul ugyan, de Lajos lakását is beveszi. Az a benyomása ugyanis, hogy a fiúban bizalmasára akadt. M igyekszik Lajost kimozdítani egyrészt az apátiájából, másrészt a lakásából. A feladat nem egyszerű, de egy elszánt nő számára nincs akadály…

    Nagyhegyesi Zoltán / Az öltöztető / Eötvös10

    Az előadás védettségi igazolvánnyal látogatható.

    Az előadás megvalósulását támogatni is tudják az érdeklődők.

    Támogatói felület.

    Jegyvásárlás itt.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram