Szeptember 7-én született Fullajtár Andrea, a Katona József Színház művésze.

Fullajtár Andrea pályájáról:

Fullajtár Andrea Budapesten látta meg a napvilágot 1973. szeptember 7-én. Eredetileg magyar–francia szakos tanárnak készült, ám a szóbeli vizsgára már nem ment el.

Két évet töltött a Nemzeti Színiakadémián, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1998-ban végzett Zsámbéki Gábor osztályában. Már 1996-tól játszik a Katona József Színházban.

Elsősorban tragikus szerepek megformálója. Sokan Tőkés Anna, Lukács Margit utódjaként is emlegették. Számos tragikus szerep megformálása mellett lehetőséget kapott komikai vénájának megcsillantására is. A Talizmán című darab von Cypressenburgné szerepében a közönség többször nyíltszíni tapssal jutalmazta.

A színház mellett több filmes alkotásban is szerepelt, láthattuk az Aranyélet, az Egynyári kaland, a Hacktion: Újratöltve sorozatokban, a Presszó, a Valami Amerika filmekben. Volt Demi Moore, Julianne Moore, Helen Hunt és Emily Watson magyar hangja is, de a Nyócker! című animációs filmben Irinának is ő kölcsönözte a hangját.

Sok éven át a Színház- és Filmművészeti Egyetemen osztályvezető tanár volt a színművész szakon, de 2021-ben távozott az intézményből.

Munkásságát számos díjjal ismerték el. Többször elnyerte a Vastaps-díjat, a Színikritikusok Díját, 2002-ben Súgó Csiga díjat, 2003-ban pedig Jászai Mari-díjat vehetett át. 2003-ban Jászai Mari-díjjal jutalmazták, a Színikritikusok Díját többször is elnyerte, kétszer a Legjobb női mellékszereplő kategóriában, 2022-ben pedig a Legjobb női epizódszerepért a Káli holtakban.

„Andi – ami nekem lenyűgöző – egy ösztönös és zsigeri színésznő, aki abszolút fejest vagy nulláról három métert tud ugrani vagy mínusz hármat, minden irányban. Nincsenek benne – jó értelemben véve – színészi gátlások. Hülyét tud magából csinálni vagy nagyon mélyre lemenni.

Hiányoznak belőle az olyan korlátok, amelyek nagy részét én a mai napig nem vetkőztem le.

Körülbelül a harmincas éveim végére, a negyvenes éveim elejére kezdtem el ott mozogni, ahol az Andi. Utólag már értem, amit akkor iszonyú igazságtalannak éreztem, hogy én miért nem. Lenyűgözve nézem ezt a szabadságot, ami abból is fakadhat, hogy Andi egész élete egy taposóakna-mező. Az enyém sokkal könnyedebb, a magán és családi életem is jóval simább, egyszerűbb. Persze belülről nem mindig az, de ha én sárga vagyok vagy zöld, akkor ő barna, bordó vagy fekete. Ő sokkal brutálisabban látja a dolgokat, mint én. De fantasztikus, hogy a színpadon ilyen gátlástalan. Ez nagyon jó színészi tulajdonság!” – nyilatkozta róla egykori osztálytársa, kollégája, Pelsőczy Réka.

Fullajtár Andreáról saját szavaival:

Drog: Az emberben vannak kétségek, de próbaidőszakban megtapasztalhatja annak szabadságát, milyen, amikor elengedi ezeket. Imádom figyelni az embereket, és mindent elraktározok, a nagyon furcsa gesztusoktól az egészen szélsőséges élményekig. És azt visszahozni, valódi élmény. Próbákon, ha egy kollégán látom, hogy röhögőgörcsöt kap, az inspirálja az embert. Szabadon próbálni. Kibillenteni magamat, meg a többieket is. Ez olyan, mint a drog.

Színészet: Ami az önismeretet illeti, ez a színészet alappillére. Ahhoz, hogy egy színész különböző személyiségeket képes legyen megmutatni, elsősorban magát, a saját viselkedési mechanizmusát kell ismernie. A színészet egy szakma, amelyben a saját személyiségjegyeinket használjuk, vagy azokon keresztül mutatunk meg egy-egy figurát.

Igény: Ez egy igény, hogy folyamatosan kíváncsi legyek arra, ki vagyok én. Hogy megértsem, bizonyos helyzetekben miért reagálok úgy, ahogy. Ha egy színész hazudik magának, a szerepeiben is hazudni fog.

Arány: Bizonyos dolgokat a próbaidőszak végefelé már nem lehet megúszni. Ki lehet kerülni, de akkor maga az előadás bánja. Egyébként is az a típusú színész vagyok, aki szereti elengedni, ami belülről jön. Lehet, hogy végül nem működik, de legalább látjuk, hogy milyen érzelmeket generál egy szituáció. Később pedig letisztul, hogy mi a helyes arány, mennyit bír el az előadás.

Megfeszített: Ez egy nagyon megfeszített munka, és sokszor magát az idegrendszert is rendesen lestrapáló helyzet. Aminek a végén van egy eredmény, ami örömmel tölti el az embert, és büszkévé teszi, de az csak három perc, amíg jön egy visszajelzés, hogy tessék, itt egy kupa vagy itt egy díj. De utána megint el kell menni edzeni, és újra föl kell menni a színpadra. Ráadásul a színészt, amint nem játszik már, azonnal elfelejtik. Nem élhet meg abból, hogy húsz évvel korábban jó volt a színpadon. Jónak kell lenni ötven évesen is, amikor már nem úgy mozognak az izmok!

Drámai szerepek: A drámai szerepekkel csak egy baj van: a negatív szerepekhez sok energia kell, míg ha az ember pozitív szerepet játszik, akkor feltöltődik. Ha egy évadban két-három olyan szerepet kell eljátszani, ami az embert nagyon leszívja, akkor nagyon hálás lesz, ha kap egy másfajta szerepet. Ha megkérdeznek, azt szoktam mondani, hogy szerepálmom nincs. Azt játszom el, amit kiosztanak a számomra.

Megújulni: Állandóan meg kell újulni, jól kell együtt lenni a fiatal rendezőkkel és kollégákkal is. Tíz évvel ezelőtt, ha valakivel beszélgettem, akkor azt mondta, hogy jaj, a Talizmán, de jó volt! Ma már az első osztályom is csak videóról tudta megnézni a Médeiát. De nekik még eszükbe jutott, a másik osztálynak már nem. Egy kövület lettem, aki régen biztos jókat csinált, de most be kell bizonyítanom, hogy még mindig jó vagyok, csak már más korosztályban játszom.

Iránytű: Pandémia idején, egyik pillanatról a másikra kiderült, ha létezik a társadalmon belül tökéletesen fölösleges lény, az a művész. Semmilyen értelemben nincs rá szükség! Orvos gyorsan kell. De az alapvető létszükséglethez nem tartozik hozzá az, amit mi csinálunk. Innentől kezdve az ember összeomlik. Mert minden semmivé válik, amit addig gondolt arról, mi az életben elfoglalt helye a világban. Majdnem fölakasztottam magam a lakásban, hogy mi a fene lesz, hogy lehet ebből ép ésszel fölállni. (…) Valahogy azt a belső iránytűt kell nagyon erősen figyelni, és arra hallgatni. Mert ha külső információk alapján akarod meghatározni, mennyit érsz, szükség van-e még rád, akkor kész, nincs tovább! Nagyon kell, hogy az embernek belül rendben legyen ez a fajta iránytűje. Az, hogy magát normális, hasznos embernek tartsa, függetlenül attól, jelen pillanatban mit mutat a világ. Azért, ha beleolvasunk egy Radnóti-naplóba, és Radnóti azt írja egy évvel vagy fél évvel azelőtt, hogy megölték, hogy abbahagyta a La Fontaine-fordítást, mert a világnak nincs szüksége rá: a világ nem akarja, hogy befejezze. Egy művésznek mindig az volt a mérce, hogy szükség van-e rá, kell-e az, amit ő adni tud? És ha úgy éli meg, hogy nem, összeomlik az egész élete.

Felvételi: Már az első fordulón világosan látszik, amikor valódi tehetség jön be.

Fontos: Mindenkit másképp érintett ez a helyzet abban a félévben, amíg a blokád tartott, meg az egész őrület ment. Fontos élmény nekem, és gondolom, az osztálynak is, hogy ennyire felfordult körülöttük minden. Megpróbáltak kiállni magukért és csinálni valamit. Hogyha eddig nem vették őket komolyan, vagy azt, amiről beszéltek, akkor annak valahogy hangot adjanak. Szerintem ezek iszonyú fontos tapasztalások az ember életében.

SZFE: Egész egyszerűen nem bírtam tovább. (…) Az a történet legnehezebb része, amikor egy tanárnak be kell ismernie, hogy bármennyire is szereti a diákjait, egész egyszerűen nem bírja tovább csinálni. Ez nagyon fájdalmas; senkinek nem kívánom, hogy átélje. (…) Eljött az a pont, amikor döntenem kellett, hogy rámegyek-e testileg és lelkileg is teljesen erre az eredménytelen küzdelemre. (…) Azt éreztem, hogy bokszzsák vagyok, és mostanra már tartósan deformálódtam.

Katona: Említettem már Zsámbékit, aki harminc évig igazgatta a színházat, s egyben az én osztályfőnököm is volt. Amikor meghívott, nem volt kérdés, hogy idejöjjek, s ma sem az, hogy hol legyek. Minden évad megerősít abban, hogy, bár nagyon fontos máshol is játszani, de alapvetően itt van a szellemi közösség, amelyhez tartozom.

Erősség: Állandóságnak azt jelölném meg, hogy folyamatosan kortársak próbálunk maradni, mindig arra reflektálni, ami éppen körülöttünk történik. Állandóan keressük az új színházi megoldásokat, és friss szemléletű színházi gondolkodókkal dolgozunk együtt. Szerintem ez a Katona egyik legnagyobb erőssége, emiatt tudta megtartani a közönségét. És mivel már negyvenéves, ez azt jelenti, hogy új generációk, fiatalok is járnak hozzánk.

Kiállás: Muszáj lenne szakmailag is összefogni és társadalmilag is kiállni az ügyek mellett, tehát ha van még egy Sándor Mária, még egy pedagógustüntetés vagy demonstráció a kórházi állapotok miatt, akkor igenis menjen ki az értelmiség. Amikor „A kultúra nemzeti alap” szlogennel a színházak megmaradásáért tüntettünk, megéreztem az erőt, és nagyon felértékelődött a felelősségünk. Az ember utólag szégyelli magát, hogy ezt nem tudta, és nem állt ki több ügy mellett. 

Forrás: Színház Online, Katona, Fidelio, HVG, Papageno, stb.