Az online színházi maratonon újra látható a Mária országa Alföldi Róbert rendezésében

Ahogy arról a napokban beszámoltunk, szeptember 22-től október 1-ig jön az eSzínház Fesztivál. Bérletek már válthatók EARLY BIRD áron! Cserébe 13 színházi előadást, élő szakmai beszélgetéseket kapunk. Az online rendezvénysorozat keretében elérhető lesz többek között a Szegedi Nemzeti Színház Mária országa című előadása. Alföldi Róbert rendezése Székely Csaba történelmi bohózatából készült, ami 2023-ban megkapta a Kortárs Magyar Dráma-díjat! A sok humorral átszőtt történelmi játékban a drámatagozat csaknem összes művésze színpadra lép.

Mi történik, ha véget ér egy hosszú, stabil kormányzás, és nincs megfelelő ember, aki innentől vezethetné az országot? Vagyis lenne, de… ő egy NŐ! Nem következhet más: megkezdődik az ádáz harc a hatalomért. Öröknek hitt szövetségek bomlanak fel, hűséges szolgálók válnak kegyvesztetté, és akkora lesz a káosz, hogy abból még a győztes sem kerülhet ki győztesen. Árulások, intrikák és váratlan szerelmi viszonyok szelik keresztül-kasul ezt a shakespeare-i hangulatú királydrámát, amelyben a középkori Magyarország történetének egy kevésbé ismert fejezete elevenedik meg, hogy bátran szolgáljon az ország üdvére és mindannyiunk okulására.

“A darab az 1300-as években játszódik, mégis reagál a jelen korra. Minden igaz, ami le van írva – az ok-okozati összefüggések persze nem biztos, hogy maradéktalanul,

de a történelemtudomány mai állása szerint az események valóban így történtek. Történelmi hitelességű a színdarab” – nyilatkozta korábban Alföldi Róbert.

A darab születéséről Székely Csaba elmondta, a szegedi teátrum eedetileg a szegedi boszorkányperről szeretett volna darabot íratni, hogy kapcsolódjon a városhoz: “A boszorkánytéma mindig az aktuális rendszer kritikája, és általában arról szól, hogy kitalált indokokkal üldöznek egy kisebb közösséget. Ezt azonban már megírta Arthur Miller a Salemi boszorkányokban, én pedig biztos nem tudnék nála jobbat írni.

Éppen akkoriban olvastam a magyar történelem egy zűrzavaros periódusáról, amikor Nagy Lajos halála után nem lehetett tudni, mi lesz, mert addig Magyarországon nem volt szokás az, hogy nő örökölje a trónt, viszont Nagy Lajosnak nem volt fia, és elindult a harc a trónért.

Ez olyan dráma, hogy ha az angol történelemben lett volna ilyen, azt Shakespeare biztosan megírja.

Oldalakra szakadt a nemesség, és aztán hol az egyik, hol a másik kerekedett felül. Ott volt Mária anyukája, a régens királyné, aki Mária helyett uralkodott, de valójában mégsem ő, hanem a szeretője vezette az országot, Garai nádor, mert ő adta a háttérből a tanácsokat. Bonyolult helyzet volt, királygyilkossággal, szerelemmel, háborúkkal. Szerencsére a szegedieknek tetszett az ötlet” – mesélte az író.

Székely Csaba úgy vélte az Indexnek adott interjújában: “Ha belegondolunk, a történelem nem egy szent kőkocka, amihez csak áhítatos remegéssel lehet közeledni, hanem egyszerűen múltbeli eseményeket jelent, amelyeket valakik elmesélnek nekünk. Ahogy a folklórban vannak állatmesék, varázsmesék meg tréfás mesék, amelyek különbözőképpen ragadják meg ugyanazt a népi világképet és hiedelemvilágot, ugyanúgy a múltunkról is többféleképpen lehet történeteket mondani, többek között humorosan is.”

A Mária országát a szegedi közönség nagy lelkesedéssel fogadta és maga a rendező is méltatta:

“Nagyszerű mű született! Olyan, amit 15-20 év múlva is nyugodtan elővehetnek, bemutathatnak a színházak. Az eseményeknek, a háttérnek utánanézve pedig kijelenthetem: történelmi hitelességű, tényszerű, a sztori teljesen megállja a helyét, úgy történt minden, ahogy azt Csaba leírta. De a mai kornak, a ma emberének és társadalmunkról is szól”

– fogalmazott Alföldi Róbert.

“Nincs egy vagy két jól beazonosítható főszereplője, mert mindenki reflektorfénybe kerül a maga céljaival, vágyaival, gyarlóságaival. Székely a rendkívül komplex történetet rövid jelenetekre tagolja, és közben minden jelenetben új helyszínre lép – hol Nagy Lajos ravatalánál járunk, máskor a Délvidéken vagy Garában, de megfordulunk gyászszertartáson és csatában is. A szereplők kapcsolati hálója is gyorsan változik, szövetségek bomlanak fel, véletlenek és félreértések folytán a pártoskodók egy zászló alá kerülnek, és viszont. Mindeközben sok utalás van a mai kor politikai viszonyaira, botrányaira, így végül gyors ütemű, bonyolult, többszörösen megcsavart történet kerekedik ki” – írta az előadásról a Revizor.

“Az egész olyan, mintha nem is a hatalom birtokosait, hanem saját magunkat néznénk, egy olyan családot, ahol az emberek nem tudnak dűlőre jutni egymással.

Alföldi Róbert a politikumot a hétköznapi ember által ismert élethelyzetek tükrében mutatja meg, így ami a politika világában tragikus, az itt nevetséges és pitiáner. A humor az előadásban az erős ötletektől (például a Kálmán Eszter által tervezett susogós bocskai melegítők) az egészen felszínes megoldásokig (mint például az országot megvédő hős szerepéből szónokló Zsigmond zsebéből kieső narancs) sokféle formát ölt.

(…) A politikai játszmákat végig a komédia szemüvegén keresztül nézzük, így közben meg is feledkezünk arról, hogy milyen szomorú is az valójában, hogy ezek az emberek döntenek a sorsunkról. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy ne sorjáznának a jó és egyedi alakítások” – teszik hozzá.

A Mária országa szeptember 22. és október 1. között lesz megtekinthető az eSzínház oldalán!

Az eSzínház Fesztiválról bővebben itt olvashat.

EARLY BIRD bérlet 13 az eSzínház Fesztivál előadásaira: 12.990 Ft
Az early bird akció szeptember 8-ig érvényes.
Szeptember 9-től a Fesztivál bérlet teljes ára 13 előadásra: 14.990 Ft