„Az önmagunkra találás mindig, újra és újra feladatot jelent” – Interjú Tarr Judittal és Varga Lilivel
2024. április 17., szerda 09:28
A Pinceszínházban futó, Selmeczi Bea által írt, és Telihay Péter rendezte Három és fél nővér előadás kapcsán a Natasát játszó Tarr Judittal és az Irinát alakító Varga Lilivel beszélgetett tartalmi partnerünk, a Pótszékfoglaló önmagunk megtalálásáról, vágyakozás és cselekvés látszólagos szembenállásáról, az önmagunkért való kiállásról és sok minden másról.
Az önmagunkra találásról mi jut az eszetekbe elsőre?
Lili: Az azonosság – aszerint tudok gondolkodni, cselekedni, amit őszintének gondolok.
Judit: Az önmagunkra találás mindig, újra és újra feladatot jelent.
Lili: Izgalmas dolog ez, valami, amin folyamatosan dolgozni kell.
Irina és Natasa hol tarthat az önmagára találás útján?
Judit:
Natasa gyorsan gondolkozik. Megszokta, hogy leginkább magára számíthat, így egy-egy adott helyzetben azt érzi, hogy kénytelen hamar magára találni. Két lábbal áll a földön, és képes döntést hozni, akár előremenkülni.
Például amikor bekerül a Prozorov családba, a három nővér szembesíti a köztük lévő kulturális távolsággal, amire Natasa elég radikális lépésekkel reagál. A darab folyamán Natasa képes újra és újra új önmagára találni, amikor csak szükségét érzi ennek.
Lila: Irina szerintem mástól várja erre a megoldást. Azt hiszi persze, hogy ilyenkor önmagán dolgozik, ám igazából másoktól, külső körülményektől vár segítséget, hogy megtalálja önmagát.
Hármójuk közül ő a legfiatalabb, ez talán automatikusan hozza magával azt is, hogy felnéz a testvéreire, tőlük tanul mintákat. Mivel sem az édesanyjuk, sem az édesapjuk nem él már, a testvéreihez méri magát, hozzájuk képest próbálja meghatározni, hogy kicsoda is ő.
Látja maga körül a szándékokat, a cselekedeteket, ám benne mindezek csak vágyként élnek. Sok embert ismerek a környezetemben is, akik beszélnek ugyan a változásról, de tenni nem tesznek érte semmit. Ahogy sokszor mondjuk is azt a szlogent: a három nővér el akar utazni Moszkvába, de nem mennek, mert nincs akadálya!
Judit, Natasa számára mi számít cselekvésnek – csak a külső tett vagy a belsőleges is?
Judit: Natasa erős belső motivációi azonnal külső, tevőleges cselekvésben öltenek testet. Elsődlegesen túlélni kell az ő filozófiája szerint. Minden helyzetre gyorsan megoldást talál – még ha látszólag, nem is gondolja teljesen át a lépéseit, idővel helyükre kerülnek, kisimulnak a dolgok körülötte. Natasa nem áll meg gondolkozni, hanem cselekszik, és pont ez a gyakorlatiassága segíti beilleszkedni – minden nehézség ellenére – a nővérek közé.
Lili: A nővérek látszólagos életébe betoppan maga az élet. Ők csupán hiszik, hogy megtörténik velük az élet, és akkor jön Natasa, akivel ténylegesen meg is történik.
Szerintetek ők hárman – Natasától, Natasa mellett – meg tudják tanulni a vágyakozás és cselekvés jó arányait?
Lila: Hármójuk személyisége együtt ad ki talán egy olyan karaktert, akit mi normálisnak, egészségesnek mondanánk.
Judit:
Selmeczi Bea darabjában ennek a négy nőnek az élete végighalad a huszadik századon. Közös történetükben Natasa által kerül egészséges arányba a cselekvés és a vágyakozás. Ahhoz, hogy ez a három nővér a történelmi változásokhoz alkalmazkodhasson, kellett Natasa cselekvő lendülete,
kellett, hogy Natasa beépüljön a családjukba, hogy Natasa tanácsaira, döntéseire így vagy úgy, de szintén rábólintsanak ők hárman. Hiszen valamilyen megoldást muszáj találniuk, és ahogy Natasa mondja: “Csak így élhetünk túl”.
Lili: Natasa olyan példával jár előttük, ami később hat a három nőre. De a három nővér is sok vágyakozást csempészik Natasa életébe, ahogy Natasa is egyre több cselekvőkészséget plántál a három nővérébe.
Melyikőtök hol, miben talál párhuzamot a karakterbeli és a civil élete között – már ha van egyáltalán?
Lili: Talán csak annyi lehet a hasonlóság, hogy ahogy Irina, úgy én is csak ámulatba esem, mikor látom magam körül, hogy mennyire változik péladául a színházi világ. Miközben akár csak kettőt is lépnék, már annyi minden történt, változott, én pedig ott állok és nézek magam elé, és nem is tudom, hogyan kellene ehhez viszonyulnom. Kivárjak vagy lépjek, vagy mi legyen? Most még mindez meg is ijeszt, de inspirál is egyszerre. Emellett rám is igaz a „csitítani” tudás, akarás, mint Irinára.
Judit: A saját életemben a cselekvőképességet tekintve szeretnék jobban hasonlítani Natasára. Az sosem haszontalan, ha gyorsan tudsz reagálni. Bár Natasa állhatatosságát, hogy semmiképp sem adja fel, megtalálom magamban is, ám Natasa ügyesebb nálam!
Hol, miben érzitek ennek a Három és fél nővérnek a mával teljesen rokon voltát?
Judit: A huszadik század történései, fordulatai kihatnak a darabra éppúgy, mint ahogy a jelenünkre is, sőt sok helyzet egyre ismerősebb is a mából nézve… Ezeken túl pedig Csehov eredetijében és Selmeczi Bea továbbgondolásában is úgy hullámzik az emberi kapcsolatok bonyolultsága, olyan sokrétűen, árnyalatgazdagon fogalmazódik meg, hogy könnyen magunkra ismerhetünk bármelyik karakterben, akár egyszerre többen is.
Lili: …és nemcsak ráismerni, hanem felfedezni is lehet, akárcsak az önmagunkra találást is. Még mindig a kedvenc mondatom a darabban:
„Miért akarnak az emberek mindig máshol lenni, mint ahol vannak?” Azt hiszem, ez valami egészen csodálatos és pontos összegzés. Valahogy mindig, mindenki a darabban a múltról beszél, de a jelen pillanatot nem éli meg. Sokan vagyunk Másák, aki vágyakoznak elismerésre, szeretetre, beteljesült szerelemre, sokan Natasák, akik mindig igyekeznének megoldani a helyzeteket, és sokan vagyunk Irinák is, akik szeretnének mindenen változtatni, miközben a körülményeiket hibáztatják legbelül a tehetetlenségükért.
És sokan vagyunk, akik főnöki attitűdöt veszünk fel, mint Olga, miközben azt hisszük, hogy ezzel segítünk az embereken, na, ők a megmondóemberek, akikről aztán kiderül, hogy szinte ők a legmagányosabbak. Nagyon jó tükör ilyen szempontból is ez az előadás. Már csak ezért is érdemes legalább egyszer mindenkinek megnézni!
Szerző: Csatádi Gábor