Az Orbán-paródiáiról ismert Somogyi András Sopronban sem léphet fel

Köszönöm újbóli megkeresését, sajnálom, de intézményünk nem tudja fogadni” – ezt az elutasító választ kapta Somogyi András Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.-től, miután szervezőjével együtt már sokadszorra kereste meg őket levélben azzal, hogy szeretne termet bérelni a soproni Liszt Ferenc Konferencia- és Kulturális Központban vagy a szintén általuk működtetett GYIK rendezvényházban – írja a 24.hu

Nem először történik ilyesmi a humoristával. Januárban a 24.hu írta meg, hogy a kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központban sem léphetett fel a Hangok a fejemben című estjével, amellyel évek óta járja az országot, és amelyben – szokásához híven – rendre parodizál politikusokat, többek között Orbán Viktort, illetve a NER közismert alakjait is. Ott kifejezetten azzal az indokkal utasították el, hogy politikai paródiákat és ahhoz kapcsolódó műsort „nem engedhetnek fel a színpadra.”

A humorista továbbra is kitart az elvei mellett, és nem hagyja, hogy egy ilyen incidens eltérítse a céljaitól és az elképzeléseitől. Az eset csak még inkább megerősítette abban, hogy a humor és a szatíra fontos eszköz a társadalom kritikájában és változások elősegítésében.

“Legtöbb esetben ez úgy szokott kinézni, hogy először örülnek a megkeresésnek, majd amikor meghallják a nevemet, akkor nyelnek egy nagyot, és mondanak valami olyasmit, hogy »Egyeztetünk az igazgató úrral, és visszaszólunk.« Na most, ez általában annyit tesz, hogy innentől nem kapunk választ az emailekre, a telefont sem veszik fel nekünk. Vagy ha mégis, akkor egy kis türelmet kérnek, majd kezdődik az egész elölről” – mondta Somogyi, hozzátéve, hogy a kedvenc kifogása az, amikor arra hivatkoznak egy önkormányzati intézményben, hogy a következő évekre már nincs szabad időpontjuk

Forrás és részletek itt: 24.hu